A történelem nem ismétli önmagát

A történelem nem ismétli önmagát. Nincs amit tanulni a történelemtől, mert mindig más a környezet, mások a körülmények. Ugyan mit tanulhatnál a Stefan cel Mare törökök elleni csatáiból? – tette fel a költői kérdést minap Lucian Boia a Digi24 hírtelevízió stúdiójában, ahol beszélgetőpartnere Cosmin Prelipceanu volt. Éppen ezért nincs értelme folyton összehasonlítani korszakokat Románia múltjából, mondta a történész.

Noha a két világháború közötti időszakot mindig vonatkoztatási alapként emlegetjük, valójában nem igazán sikerültek jól a dolgaink akkor. Főleg társadalmi, gazdasági szempontból vagy a demokrácia alakulásának tekintetében, lásd a Károly király és Antonescu marsall diktatúráját. Talán csak kulturális téren volt tündöklő korszak, de – na, jó –, akkoriban az emberek nem plagizálták egymás doktori dolgozatait, vázolta Lucian Boia.

„Van esély arra, hogy most Románia számára kedvezőbb fordulat bekövetkezzen, de nem kell különféle korszakokat összehasonlítanunk, azokkal az országokkal kell összehasonlítanunk magunkat, amelyekkel az Európai Unióban együtt élünk. Az utolsó helyen állni szégyenletes. Valakik terjesztik a Büszkék vagyunk románságunkra! jelmondatot. Hát nem tudom, a helyzetünk inkább szégyenletes, mintsem büszkeséget szülne” – fogalmazott Lucian Boia a Digi24-nek.

Erdély elszakadhat?

Cosmin Prelipceanu, a Digi24 újságírója: Van egy kérdés, ami nem hagy nyugton. Az erdélyiek ma is mások, mint mi, a Kárpátokon túliak? Száz év után? Jelképes, hogy nincs egy autópályánk, amely átvezessen a Kárpátokon, és a gyorsaság által egyesítsen. És hogyha a dolgok nem mennek jól, az erdélyiek, akik vállalkozóbb szelleműek, határozottabbak, megfontoltabbak, egyszer csak azt mondják: lehet, hogy önmagunkban jobb lenne nekünk…

Lucian Boia: Először is nyomatékosítanom kell, már nincs semmiféle veszélye annak, hogy Magyarország visszacsatolná Erdélyt, s elvenne egy tartományt, ahol a lakosság 80 százaléka román, 20 százaléka magyar. Fel sem merülhet ilyesmi! Ez csak agyrém, manipuláció, mert azok, akik mindig ujjal mutogatnak a magyarokra, valójában a közvéleményt manipulálják nemzeti jellegű indokokra hivatkozva.

Emellett, hogy mi történik majd a román tartományokkal… Újból a jövőről kezdtünk beszélgetni, és én kijelentem, nem ismerem a jövőt… Természetesen, létezik egy erdélyi szellem, erdélyi tudat, vannak különbségek, de mi, az egyének is különbözünk egymástól, és ez nem jelenti azt, hogy nem lehetünk együtt, nem férünk meg egymás mellett. Tehát én kétlem, hogy a különbségek olyan jelentősek lennének az erdélyi románok és a regáti románok között, hogy ezáltal Erdély elszakadhatna Romániától. Különbségek vannak a munténiaiak és moldvaiak között is.

Eugen Lovinescu (művészettörténész, szociológus) a két világháború között leírja az alapvető különbséget az ő meglátása szerint. Fajból eredő különbséget említ, ez a kifejezés ma nem helyénvaló, de abban az időben használták. Lovinescu az említett tartományok lakosságának behatóbb strukturális elemzéséből kiindulva rámutat, munténiaiak és moldvaiak is románul beszélünk, de eléggé eltérő a tudatunk, más-más magatartás és észjárás jellemző ránk, a moldvaiak szelleme merengőbb, a munténiaiaké gyakorlatiasabb, üzletiesebb. Tehát nyilván vannak különbségek, már hogyisne lennének!

Na már most, hogy ezek a különbségek szakadáshoz vezetnének – én pillanatnyilag nem hiszem. Nyilván, főleg Moldva érzi azt, hogy utolsó helyre sorolják, és ez egy régebbi történet. 1859-ben elméletileg egyenjogúsággal egyesült a két fejedelemség, de nagyon hamar minden Bukarest felé tolódott, és Moldva lassan-lassan, lépésről lépésre lemaradt – noha Cuza fejedelem moldvai volt –, gazdaságilag, sőt kulturálisan is, miután egy adott időszakban elsőbbséget élvezett. Úgy tűnik, ez a folyamat nem állt meg, továbbra is ilyen irányban csúszik.

Az elhagyatott Moldva

Vannak tehát moldvaiak, akik kissé elhagyatottnak érzik magukat, másfelől ott van Erdély viszonylagos sikeressége, a modernizáció útjára lépve. Munténia megvan valahogy az ország déli részén… Mondom, a moldvaiak kissé elhagyatottnak érzik magukat – de mit tehetnének? Hiszen csak nem fognak egyesülni Moldova Köztársasággal! Úgy érzem, a fejlemények igazságtalanok Moldvával szemben, de az 1859-i egyesülésnél jobb megoldás nem lett volna sem a moldvaiak, sem a munténiaiak számára. Pláne, hogy a moldvaiaknak nem sok hiányzott ahhoz, hogy bekebelezze őket Oroszország, amely már elvette a moldvai terület felét. Tehát más megoldás nem létezett, csak az egyesülés, de ez nem ok arra, hogy a politikai tényezők, közjogi tényezők ne szenteljenek nagyobb figyelmet a fejlődés kiegyensúlyozására Románia egész területén.

Siralmasnak tűnik nekem azoknak a magatartása, akik élre erőltetik Dobrudzsát, az „ősi román földet”, vagy András apostolt, és tudom is én még kiket. Nos, Dobrudzsa egy kis szerencsétlenség volt, amikor 1878-ban Románia átvette. Nagyon vegyes lakossága volt, minimális gazdasági fejlettsége. Valóban a románok erőteljesen gyarmatosították, elrománosították, és figyelemre méltó fejlődést biztosítottak neki. Persze, a természeti adottságok is kedveztek, ott volt a román tengerpart, ott volt a konstancai nagy kikötő, Dobrudzsa Románia földje lett, kijárattal a tenger és az egész világ felé. Igen, ez egy nagy siker.

Hogy miért nem lehet ilyent ma is? Olyan politikai osztályunk van, amely mindig csak a saját érdekeivel törődött – láthatják, mi történik az igazságszolgáltatási törvényekkel. Az embereket az érdekelte, hogy valamilyen módon meggazdagodjanak, nem pedig az, hogy az országot jó irányba vezessék.

Nem vagyok sem borúlátó, sem derűlátó, hogy ilyen vagy olyan álláspontot megfogalmazzak, ahhoz valamit ismernem kellene a jövővel kapcsolatosan. Nem is tudom, hányadszor mondom, sejtelmem sincs, hogy mi fog történni, és a Románia sorsa attól is függ, mit sikerül, vagy mit nem sikerül tenniük, elérniük a románoknak. Minden nagyban függ attól, hogy mi történik az Európai Unióban, és függ a globális, világszintű fejleményektől is.

Minden megváltozik

Lehet, hogy észre sem vesszük, ám most belépünk egy teljesen más történelembe. Óriási törés lesz. A világ gyökeresen megváltozik, akárcsak a nemzetek közötti rangsorok. Minden, minden megváltozik. A románoknak – mint bárki másnak – figyelniük, vigyázniuk kell, hogy ne maradjanak le erről a folyamatról. Más, teljesen más világ lesz, tehát fel kell készítenünk a polgárokat, hogy megbirkózzanak bármilyen gonddal, minden bizonnyal váratlan problémákkal, amelyek majd adódnak.

Most ugrás következik, egy ugrás az ismeretlenbe. Teljesen más világ vár. Gunyorosnak vélem azt a kérdést, hogyan képzelem Romániát 100 év múlva. Hogyan képzeljem? Nem képzelem, nem látom sehogyan sem. Nem látom, milyen lesz a világ 100 év múlva. De teljesen más világ lesz, már kezd tudatosulni ez bennünk, úgyhogy a tét már nem a múlt, amelyet folyton szépítgetni akarunk, mindig a dákokról, Mihály Vitézről akarunk beszélni! Persze, beszélünk, természetes, hiszen jelképekről van szó, megvan a saját helyük. De ma is gond lehet ez?

A Nagy Egyesülés megünneplésében helyet kell adni, nyilvánvalóan, bizonyos történelmi eseményeknek, bizonyos személyiségeknek, de még nagyobb hangsúlyt kellene helyezni arra, amit ma tehetünk Romániáért. Látom ma a Nagy Egyesülésre való hivatkozásokat mindenütt, az élelmiszer-reklámokban is, mindenütt muszáj valaminek lennie a Nagy Egyesülésről. Viszont az lenne az igazi megünneplése a Nagy Egyesülésnek, ha tennénk valamit, csinálnánk valami tartósat, ami kötődne a nemzeti egység eszméihez is. Az autópályák építése tökéletes kiindulópont lett volna a modernségnek és a nemzeti egység szellemének az összekapcsolására. Nos, még ezt sem sikerült megvalósítani. Másnak mindenkinek sikerül, nem tudom, a románoknak miért nem.

Az EU jövője

Cosmin Prelipceanu: Beszélhetünk Románia európai elhivatottságáról?

Lucian Boia: Természetesen van egyféle európai elhivatottságunk, nagyon vegyes nép vagyunk, több európai modellt egybegyűjtöttünk. Európaiak vagyunk, kissé különlegesebb európaiak. Persze minden nemzetnek megvannak a maga sajátságosságai, és ez nagyon jó. Lehet, hogy nekünk túlságosan sok a sajátságosságunk, de máskülönben természetesen európaiak vagyunk. Mi mások lennénk?

Ismétlem, nem tudom, mi lesz az Európai Unióval. Hogyha az Európai Unió kitart és fennmarad – és én remélem, fennmarad, mert másként a káosz elárasztja Európát –, Romániának megvan a maga helye az EU-ban. Máskülönben Románia a demokratikus államok közül az egyik, ahol a legerősebb a pro-Európa szellem, az európaiság szelleme. Végre valami, amiben nem állunk az utolsó helyen!

Fordította: Botos László