Működik a kézzel írt lista
Írtunk korábban már arról, hogy a brassói útlevélosztály személyzeti gondjai miatt sokan a sepsiszentgyörgyi hivatalban kérvényezik annak kibocsátását, ami viszont itt okoz sorokat és hosszú várakozási időt.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Írtunk korábban már arról, hogy a brassói útlevélosztály személyzeti gondjai miatt sokan a sepsiszentgyörgyi hivatalban kérvényezik annak kibocsátását, ami viszont itt okoz sorokat és hosszú várakozási időt.
Avagy nem is azok? Immár rendszeres hallgatója és élvezője lettem a vasárnap déli fúvós-zenének, s meglepődve látom minden alkalommal, hogy a közönség nagyrészt mindig szinte ugyanaz, ...
A türelemben, a fegyelemben és az engedelmességben való megerősödés végett gyűltek össze a Hun tábor résztvevői július 27. és augusztus 2. között a sepsibesenyői Művelődési Otthon udva...
Marad a 8 óra munka Románia még nincs felkészülve arra, hogy 8 óráról 6-ra csökkentse a napi munkaidőt – jelentette ki tegnap Gabriel Petrea közmeghallgatási és társadalmi párbeszédért...
A PNL elnöke úgy véli, nem léphetnek életbe a múlt héten elfogadott sürgősségi kormányrendeletek, mivel sem a szenátusban, sem a képviselőházban nem került sor valódi rendkívüli plenáris ülésre, írja az Agerpres.
Liviu Pop oktatásügyi miniszter tegnap bejelentette, véglegesítik a délutáni oktatás módszertanát. Emellett arról a rendeletről is szólt, melynek értelmében minden oktatási segédanyag érvényét veszti. A miniszter azzal indokolta döntését, hogy 2002 óta nem vizsgálták felül ezeket, így most erre is sort kerítenek.
Csomakőrösön tartják augusztus 10–13. között a SIC Feszt – Székelyföldi Szabadegyetemet, az idei rendezvény jelmondata: #brand a lelke mindennek. A fesztivál találkozási, szórakozási lehetőséget biztosít a fiatalok számára, valamint a hagyományok, értékeink megőrzésére nevel. Közelebb hozza a fiatalokat a közélethez beszélgetések és előadások alkalmával.
Ma 18 óra 30 perctől a sereghajtó Medgyesi Gázmetán otthonában játszik bajnokit a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK labdarúgócsapata, az élvonalbeli pontvadászat 5., hétközi fordulójá...
A világ egyik legnehezebb kerékpárversenyén (Transcontinental) a hirtelen beállt egészségügyi gondok ellenére is töretlen optimizmussal hajt egy előkelő hely megszerzéséért, a megmérettetés befejezéséért Bagoly Levente. Sajnos betegsége miatt energiája megcsappant, így lecsúszott az első tíz befutó lajstromáról.
A Bajnokok Ligája címvédő Real Madrid meggyőzőbb játékkal 2-1-re legyőzte az Európa Ligát megnyerő Manchester Unitedet az európai Szuperkupa döntőjében, kedd este a macedón fővárosban, Szkopjéban.
MŰVÉSZ MOZI * Ma 16 órától: Gru 3. (am. animációs film, 96 p., magy. szinkr.); 16.15 Fantasztikus utazás Óz birodalmába (orosz animációs film, 91 p., rom. szinkr.); 18.15 Azok az álmat...
Augusztus 11-től Feldobolyban szervezik meg a hagyománnyá váló, immár harmadik, sátoros, háromszéki apa–fia-tábort a Bedő Imre alapította Férfiak klubjának tagjai.
Szép emlékű tanítóim közül Karsai József mondotta figyelmeztetőleg: könyvet csak a jobbakból! Értettünk a szóból, máig is. 1992-ben vásároltam meg Budapesten Dalibor M. Krno könyvét; m...
Aggasztónak találom, hogy Romániában növekedni látszik a „hivatásos feljelentők” száma – fogalmazott Kulcsár-Terza József, a Magyar Polgári Párt Kovászna megyei elnöke.
Sepsiszentgyörgyön újraindítják az európai uniós forrásokból is finanszírozott hőszigetelési programot. Tóth-Birtan Csaba érdeklődésünkre elmondta, hogy augusztus végétől jövő év februárjáig lehet pályázni az energetikai hatékonyságot növelő tatarozásra.
Csomakőrösön, a holnaptól vasárnapig tartó székelyföldi szabadegyetemen idén is szépen váltják egymást az előadások és koncertek, a játékok és a sport.
Kútba fulladt Tegnap reggel 7 órakor Zalánba riasztották a megyei sürgősségi felügyelőség életmentőit, ahol egy idős nőt kellett kimenekítsenek a kútból. A 81 éves asszony egyelőre ism...
Az első piknik a parkban remekre sikeredett, legalább százan éltek az alkalommal, hogy zene, finom falatkák és jó fröccsök mellett töltsenek el egy kellemes hétköznap délutánt.
Ahányszor a Fortyogófürdőre téved az ember, mindig a szívét facsarja az a látvány, amit a volt kezelőbázis, szálloda és vendéglő együttese nyújt.
Jó ideje már, hogy az erdővidéki gazdák, de a községek vezetői is folyamatosan jelzik a hatóságoknak a medvék okozta károk miatti bosszúságukat, a háziállatok, emberek ellen irányuló medvetámadások keltette aggodalmukat, ám úgy tűnik mindhiába, érdembeli, megnyugtató megoldása a „medvegondoknak” egyelőre nem körvonalazódik.
A Háromszéki Közösségi Alapítvány (HKA) kuratóriuma 41 434 lej felhasználásáról döntött. Ezer lejt különített el a szeptemberi nyereményalapba, amelyet a Sepsi Rádió élő adásában sorso...
Immár harmadik éve figyelem a lécfalvi templom tornyának tatarozását, és felmerült bennem a kérdés, hogy hány évre van szükség egy ilyen munkálat kivitelezéséhez? Jelen esetben egy T. ...
Értesülünk a háromkötetes históriából, hogy folyamatban van, de az elején tart az Árpád-kori székely településhálózat feltérképezése, a ráépülő késő Árpád-kori bővülés felmérése, ez eg...
Növekszik az adósok száma A Román Nemzeti Bank jelentése szerint júniusban 14 ezerrel, összesen 687 302-re nőtt azok száma, akik 30 napnál nagyobb hátralékot halmoztak fel a bankok fel...
Nem fog csökkenni az újraszámolt nyugdíjak összege akkor sem, ha az újraszámolás az eredetinél kevesebb nyugdíjpontot ad ki – közölte tegnap Petrozsényben Gabriel Petrea társadalmi párbeszédért felelős miniszter.
A Román Nemzeti Bank emelte az idei és a jövő évi inflációs előrejelzését – közölte tegnap Mugur Isărescu, a jegybank kormányzója, írja az MTI.
Elhagyta hétfőn a vaslui-i börtönt Relu Fenechiu volt szállításügyi miniszter, miután Vaslui törvényszéke feltételes szabadlábra helyezéséről döntött, írja az Agerpres.
Drágul az üzemanyag Minimum 50 banis literenkénti üzemanyagár-emelkedést eredményez, ha a kormány szeptembertől növeli az üzemanyagok jövedéki adóját. Indoklás szerint az év első feléb...
A SIC Imobprest ingatlanközvetítő ügyvezetője, Kész János szerint tavalyhoz képest Sepsiszentgyörgyön idén 20–25 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak, jelenleg egy jó fekvésű, felújított kétszobás tömbházlakásért 30–35 ezer eurót is elkérnek.
Felborítja a háromszéki hulladékgazdálkodási rendszert és megnöveli a szemétszállítási díjszabást, ha a jelenlegi formájában fogadják el a környezetvédelmi minisztérium által közvitára bocsátott Országos Hulladékkezelési Tervet, hívja fel a figyelmet Ambrus József.