Szép tervek a tó megújulásához
A szentgyörgyi polgármesteri hivatal által szervezett közmeghallgatáson mutathatták be tegnap a pályázók az állomási tónak és környékének rendezésére vonatkozó elképzeléseiket.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A szentgyörgyi polgármesteri hivatal által szervezett közmeghallgatáson mutathatták be tegnap a pályázók az állomási tónak és környékének rendezésére vonatkozó elképzeléseiket.
„A polgároknak is meg kell érteniük, koldus csak ott van, ahol adnak neki” – hangsúlyozta legutóbbi beszélgetésünk során Hadnagy István, a sepsiszentgyörgyi helyi rendőrség vezetője, aki ebben a témában ezúton is a „nulla toleranciára” hívta fel a figyelmet. Arra is rákérdeztünk, hogy a városnapok alatt megugrik-e a koldusok száma?
Kovászna városában a Dózsa György nevűt és a központi parkot korszerűsítették, jeles magyar személyiségek szobrainak is helyet biztosítanak. E két helyet a turisták is szívesen látogatják, azonban a vajnafalvi Ifjúsági park állapota hagy némi kívánnivalót maga után, ezen akartak változtatni legutóbbi ülésükön a tanácsosok.
Több sepsiszentgyörgyi panaszkodott az elmúlt két hétben biciklilopásra. Lapunk faggatózására Tolvaj-Marin Nicoleta, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, négy suhancot már el is kaptak, lopással vádolják őket.
Állandóan azzal gyanúsítják a romániai magyarság képviselőit, hogy csak a magyarok érdekeit tartják szem előtt, így tulajdonképpen alkalmatlanok bizonyos magas állami funkciók betöltés...
Szerdától új alpolgármestere van Zágon községnek Dima Levente személyében, akit az aznapi ülésen választott meg a testület. Dimát a betegség miatt leköszönő Cozneanu Nicolae PNL-s alpolgármester javasolta utódjának.
Az elméleti líceumokban ismert Karrier-info mintájára, tegnap a Berde Áron-szakiskolában is megrendezték a szaklíceumi osztályoknak a pályaválasztást megkönnyítő, informális keretek között történő tanácsadást, melyhez nagyon sok meghívott hozzájárult saját tapasztalatainak élményszerű átadásával.
A megyei önkormányzat 300 ezer lejjel támogatja Illyefalvát, erről döntött Kovászna Megye Tanácsa csütörtökön, a Sepsiszentkirályban tartott kihelyezett ülésén. A testület iktatta Tóth Zoltán mandátumát, aki Szarvadi-Téglás Loránd helyét veszi át a tanácsban.
Még nem érdemes nyugodtan hátradőlni, hiszen egy páciensnél a múlt héten is azonosítottak B típusú influenzavírust a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, de az iskolákból, óvodákból is jelezték, hogy több gyerek felső-légúti betegségekben szenved.
Labdarúgás, I. liga Újabb teltházas mérkőzés vár a Sepsi OSK-ra, a rájátszásban veretlen sepsiszentgyörgyiek hétfőn 18 órától a playoutban listavezető fővárosi Dinamót látják vendégül....
Az elsőségét már korábban bebiztosító Târgoviştei ISK-CSM diadalával zárult Kézdivásárhelyen a női U20-as kosárlabda-bajnokság, a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Sportklub bronzérmes lett. A mindössze négycsapatos bajnokság teremturnék formájában zajlott, minden együttes rendezett egy tornát, a legutolsót az NMSK bonyolította le április 23–26. között.
SZENT GYÖRGY NAPOK A hétvégi programot külön műsormellékletben közöltük. MŰVÉSZ MOZI Péntek 16.15 Jönnek a kacsák (am.-kín. animációs film, r. sz., 91 p.); 16.15 România neîmblânzită (...
Április 27-én, pénteken 18 órától a baróti Zöld Ifjak Környezetvédő Egyesülete (ZIKE) és Erdővidék Múzeuma Kalendáriuma közös szervezésében a múzeum Kászoni Gáspár-termében a Föld napj...
Weöres Sándor születésének 100. évfordulója alkalmából a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum olyan kiállítást hozott létre, amely az irodalmi kiállításokra jellemző hagyományos elemeket a legmodernebb multimédiás, interaktív nyelvi játékokkal ötvözi.
A baróti Tortoma Önkéző Kör látogatói legutóbb a földrészünk déli felén található Szicília szigetére utazhattak képzeletben, illetve fotók segítségével, melyekhez magyarázatot Andorkó Imola fűzött. A bardoci iskola földrajz szakos tanára februárban látogatta meg a mifelénk többnyire csak maffiózóiról híres olasz országrészt.
Barátoknak adományozott, megtagadott és rehabilitált festményekből, illetve újabb alkotásokból állt össze az a kiállítás, amelyet a Szent György Napok idejére rendezett be Ramon Grossos szentgyörgyi festő a Szimplában, illetve az annak udvarán kialakított helyiségben. A szerdai megnyitón a művészt faggattuk.
Lélekmelegítő és erősítő, színvonalas kikapcsolódást nyújtó és örömfakasztó koncerttel ünnepelte megalakulásának 10. évfordulóját szerda este a sepsiszentgyörgyi Mácsafej zenekar. A rangos eseménynek az Andrei Mureşan Színház adott otthont.
Szerintem nem a ruha, de még a barátok megválasztása sem árul el többet egy emberről, mint az a mód, ahogyan veszíteni tud, vagy nem tud. Próbálok érvelni. Sem a dolgok, sem az emberek...
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban kedden hármas turisztikaitérkép-bemutatót tartottak.
A baróti Hoffmann Edit, Erdővidék Múzeumának munkatársa immár 12 éve követi, fotózgatja egy gólyapár hétköznapjait, mely a helybéli művelődési ház kéményén fészkel. Az évek során készült fényképekből most kiállítás nyílt Erdővidék Múzeumában, melyet az érdeklődők május 31-ig látogathatnak meg.
Amint arról beszámoltunk, a Szent György Napok kulturális hetén, hétfőn mutatták be Sepsiszentgyörgyön az Evilági együttes új, hetedik albumát Parancsolatok címmel. A Farkas-Wellmann Évával folytatott közös munkáról Orbán Ferenccel, az Evilági együttes énekesével beszélgettünk.
Reng a föld Tegnap kora délután újabb földrengés volt, ezúttal Buzău megyében: az Országos Földtani Intézet szerint a 126 kilométeres mélységben 14 óra 44 perckor bekövetkező földmozgá...
Több ezer egészségügyi dolgozó tüntetett tegnap Bukarestben a kormány épülete előtt pótlékaik korlátozása ellen, miután márciustól az új bértörvény miatt elsősorban a kiegészítő személyzet jövedelme csökkent.
A román társadalom szinte egészére jellemző istenhit sokkal inkább a keresztény identitástudatban és erkölcsi értékrendben, mint a vallás tevékeny gyakorlásában nyilvánul meg – egyebek mellett erre a következtetésre jutott a romániai Friedrich Ebert Alapítvány abban a tanulmányában, amit az MTI idéz.
Pár héttel ezelőtt egy újszülött kislány a keresztelői szertartás alatt vesztette életét, miután a pópa alámerítette a keresztvízben. Most egy újabb csecsemő hunyt el, vélhetően szintén a balul elsült vízbemerítés miatt, állítólag megfulladt. A rendőrség vizsgálatot indított – számolt be az esetről a Maszol.ro hírportál.
A minap utaztam Kézdivásárhelyről Csíkszeredába a Balint Trans kisbuszával, és ennek kapcsán tennék pár apró vagy épp felháborító észrevételt. Az egyik, hogy a kisbusz már annyira tele...
Immár se a panasznak, se a panaszolónak nincs ereje ebben az országban egekhez, poklokhoz folyamodni. Állíthatjuk és bizonyíthatjuk, és – aztán akkor mi van? És ami különös ebben az ál...
Kedves harcostársaim! Március ide vagy oda, áprilisban kel el az ész és a haditerv. Nem viccelek, első sorban magammal harcolok, hogy kibírjam szó nélkül, ne szidjam az időjárást, máso...
A Pál Utcai Fiúk Egyesület és a Gödri Ferenc Általános Iskola 19. alkalommal hirdeti meg a Barangoló városismereti vetélkedőt. A szervezők a verseny mottójának Gróf Mikó Imre gondolatát választották: Míg múltunkból semmi hatalom sem tudhat ki, s míg jelenünk a miénk: van jövőnk is.
Huszonhárom óvoda összesen 131 alkotással nevezett be a Varázsfám címmel meghirdetett rajzpályázatra, melyet a sepsiszentgyörgyi Hófehérke-, Gulliver-, és Benedek Elek Napközi Otthonok, valamint a Vinca Minor Egyesület – partnerségben a Kovászna Megyei Tanfelügyelőséggel – közösen írt ki az „Együtt a természetért – II. kiadás” nevelési projekt keretében.