Picivel gyorsabb vonatozás
A Román Vasúti Társaság (CFR) közölte, hogy az év első hónapjaiban a 490 sebességkorlátozásból 239-et feloldottak.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Román Vasúti Társaság (CFR) közölte, hogy az év első hónapjaiban a 490 sebességkorlátozásból 239-et feloldottak.
Tartalékos önkénteseket toboroz a román hadsereg (képünk). A tartalékos önkéntest arra képezik ki, hogy szükség – főleg katasztrófa vagy fegyveres konfliktus – esetén képes legyen átvenni a neki megfelelő rangú aktív katona helyét.
A vendéglátóipari vállalkozókat tömörítő szervezet kérésére a kormány ismét megpróbálkozik a borravaló megadózásával. Bár az elmúlt években már próbálkoztak ezzel, eddig nem sikerült olyan rendszert kidolgozni, amely életképes lett volna.
Hosszas egyeztetések után eldőlt: mégsem Sepsiszentgyörgyön, hanem Szolnokon sütik idén, Szent István-napján a Kárpát-medence kenyerét. Eddig is csak a helyszín volt kétséges, a péket ismertük: Diószegi László.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe
A tizennegyedik fúvóstalálkozót és az ötödik fúvóstábort sikerült megszervezni Nagybaconban, amelyről Nagy Kusztos Csaba, a helybeli fúvószenekar vezetője számolt be.
A Magyarságkutató Intézet által Kézdivásárhelyen rendezett tudományos és ismeretterjesztő előadás-sorozat keretében Makoldi Miklós régész A lovasíjász népek és a magyarság címmel tartott előadást.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Hétfőn kezdődött a céhes városbeli Zarah Kids székházban az RMDSZ kézdivásárhelyi nőszervezete által harmadik alkalommal tető alá hozott illemtantábor.
Az ülésen a tanácsosok elégedetlenségüknek adtak hangot, egyrészt Fejér Levente MPP-s polgármestert, másrészt egymást hibáztatták a szerintük egyhelyben való toporgásért.
…döglött béka kuruttyol… A régi, közkedvelt gyermekdalból vett idézettel nagyjából jól jellemezhető az a közállapot, ami Barótot és környékét jellemzi a nyári fürdőzési, strandolási lehetőségek tekintetében.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
Tavasszal addig ültetgettem még egy kis paszulyt meg a cukkinit, hogy végül annyi bújt ki, hogy még körülbelül egy hónapig minden második délutánomra garantált elfoglaltság a szedése, takarítása és befőzése.
Augusztus van, a hazai dinnyeszezon csúcspontja, érik a szilva, a nyári alma, a paprika, a paradicsom, az uborka, szerencsére ilyenkor zöldség és gyümölcs rengeteg van, de a hónap termései közül valahogy a legjellegzetesebb mégis az uborka.