„Kitartás nélkül ne várjunk eredményeket”
A román kézilabda válogatott legutóbb 1996-ban szerepelt kontinenstornán, ami különösen fájó pont a hajdani világverő csapat egyik alapemberének számító Kicsid Gábor számára.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A román kézilabda válogatott legutóbb 1996-ban szerepelt kontinenstornán, ami különösen fájó pont a hajdani világverő csapat egyik alapemberének számító Kicsid Gábor számára.
Barót város legutóbbi tanácsülésén, hosszú idő után ismét felmerült a kérdés: lehet-e az adót online, illetve bankkártyával fizetni?
Egy tanulmány szerint 265 millió euróra becsült vételárával a világbajnok francia Kylian Mbappé a jelenlegi legdrágább labdarúgó.
Január 10–12 között 48. alkalommal rendezték meg Törökországban az olimpiai, világ- és Európa-bajnok Yasar Dogu emlékére a felnőtt szabadfogású férfi és női nemzetközi versenyt, melyen ezúttal is képviseltette magát Románia.
Magabiztos győzelemmel kezdte a női kosárlabda Nemzeti Liga középszakaszát a címtartó Sepsi–SIC, miután az első fordulóban 99–63 arányban diadalmaskodott szombaton a Brassói Olimpia vendégeként, a Dumitru Popescu Colibași Sportcsarnokban.
Szombaton kerül sor a Magyar Polgári Párt Országos Tanácsának ülésére. A kongresszusnak Csíkszereda ad otthont, a napirenden a párt jövőjét meghatározó pontok szerepelnek.
A szépmezői ipari park vezetősége sem tudja megszelídíteni a tomboló hazai bürokráciát, ami elrettentő hatással van a befektetőkre. Ebben az ellenszélben mégis lassan révbe ér az ipari parkba betelepülő egyik új vállalkozás.
Szorgos sporttörténet-írók műveit és statisztikáit tanulmányozva azt láthatjuk, hogy miként a közemberhez hasonlóan a fáraók, királyok, dúsgazdag sztárok, multimilliárdosok meghalnak – ki előbb, ki utóbb –, ugyanúgy a legjobb szövetségi kapitányok számára is üthet (élve) a pályafutás utolsó órája, amikor a „felső szerv” úgy ítéli meg, hogy valami valamihez viszonyítva kudarcnak számít és ok a kirúgásra.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Zárva maradhat a héten több tanintézet a kormány azon intézkedése miatt, amely tiltja az áthelyezéseket a versenyszférából az állami szektorba – figyelmeztet a Spiru Haret Szakszervezeti Szövetség.
A Habsburg-birodalom katonasága által 1764. január 7-re virradóra elkövetett madéfalvi székelymészárlásra emlékeztek a helyszínen álló turulmadaras emlékműnél kedden, a gyalázatos tett 256. évfordulóján.
Romániai történések, események pár mondatban.
Közös játszó és tanuló délutánt szervez heti egy alkalommal januártól a Labirintus játszóház. Az ingyenes órák célja, hogy a gyerekek elsajátítsák egymás nyelvét, és közösen tudjanak játszani.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Amikor a céhes idők formálta Kézdivásárhely épített örökségéről és hajdani erkölcsi-szellemi értékrendjéről esik szó, szívesen hivatkozunk a Földi István által megrajzolt képre, miszerint „gyöngyszem volt ez a kicsike város még akkor is, ha nem mérnöki tervek szerint épült…
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Minden reggel felkelsz, de nem tudod, hogy aludtál el. Álomba sírva magadat… „Szeretném utoljára hallani a hangodat”, gondolod, de szó nem jön ki a szádon. A megszokott dolgaidat már n...
Csípős kedvében érkezett a szél, fekete felhőket gomolyogtatott maga előtt, végig rohant a fákon, és dühödten rázta meg a zölden hivalkodó fenyőket.
Német Juliska néném több mint harminc esztendőn keresztül volt Évegcsűr iskolaszolgája. Az osztálytermek fűtéséről és tisztaságáról gondoskodott. Ott is lakott az iskola épületében egészen 93 éves korában bekövetkezett haláláig.
A várakozásban nyitottság van, a nyitottságban pedig végtelen tér. A végtelen térben lakik, akire várakozunk, s mindez bennünk van.
Itt csokornyi kalász se megy kárba Itt mindennek rend lenne a lelke A hold éjjel átkacsint a mára Kedvence volt Szentimrei Lenke Itt hajdan a pap is állította a teremtés egykor ...
1995-ben születtem Nagyajtán. 2002–2010 között a nagyajtai Kriza János Általános Iskolában tanultam. Majd a Székely Mikó Kollégium Társadalomtudományok–intenzív angol osztályában folytattam tanulmányaimat 2010 és 2014 között.
Nem késett a vonat csak tizenöt percet. Az ember örvend is ilyenkor, hisz arra gondol, hogy ez nem sok, lehetett volna több is.