Sűrű a KSE programja
Jóformán ki sem heverte az Alexandria felett aratott vasárnapi, 65–51 arányú győzelem fáradtságait a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata, ma újra pályára lép, ugyanis nagyon sűrű a program a bajnokság középszakaszában.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Jóformán ki sem heverte az Alexandria felett aratott vasárnapi, 65–51 arányú győzelem fáradtságait a Kézdivásárhelyi SE női kosárlabdacsapata, ma újra pályára lép, ugyanis nagyon sűrű a program a bajnokság középszakaszában.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A globális felmelegedés hatásait nemigen érezzük így január tájékán, ugyanis roppant sok mínusz fok tódult ide, és úgy néz ki, jól is érzik magukat e tájékon, nem áll szándékukban továbbállni.
Három éve működik a kovásznai Tündérvár Székely Nagycsaládosok Egyesülete, melynek tevékenysége szerteágazó és lefedi Székelyföldet.
A téli időszakban rengetegen vágnak bele a fogyásba, edzésbe, a „nyári test” kialakításába. Azonban, ha figyelmen kívül hagyunk néhány dolgot, siettetjük a folyamatot, nem lesz igazán eredményes.
Gazdasági események, történések pár mondatban.
Hosszú vajúdás után valóssággá válhat a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér.
Az Európai Bizottság a napokban ismertette a Fenntartható Európa Beruházási Tervet, és a következő tíz évben 1000 milliárd eurót szánnak a karbonsemleges gazdasági átállásához.
Az év végi ünnepek lejártával egyre többen kezdik el megtervezni és időben lefoglalni nyaralásukat.
Törvény szabályozza, hogy a ki nem fizetett bírságokat miként lehet közmunkával behajtani, de szép számban akadnak olyanok, akik a jogszabályra rá sem bagóznak, illetve akadnak olyanok is, akik a törvény adta kiskapukat kihasználva orvosi igazolással bújnak ki a közmunka alól.
Nemcsak hogy megmaradt a Kárpát-medencében a legnépesebb nemzeti közösségnek, hanem a magyar az a nemzet, amelynek tiszta és világos jövőképe van.
A sepsiszentgyörgyi Szépmező városrészen történt balesethez hívták a közlekedési rendőröket január 20-án reggel 7 óra körül.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Ebben az esztendőben Albert Ernő néprajzkutatót, nyugalmazott tanárt, a Székely Mikó Kollégium egykori legendás igazgatóját jutalmazták a magyar kultúra napján immár nyolcadik alkalommal odaítélésre kerülő Háromszék Kultúrájáért díjjal.
Porzsolt Levente, a zágoni magánerdészet vezetője indítványára tegnap a megyei könyvtárban ültek össze az erdészetek, közbirtokosságok vezetői, hogy egy időszerű problémára próbáljanak közösen megoldást találni.