Bátor lépés Vetteltől
A Ferrari megerősítette, hogy Sebastian Vettel a 2020-as Forma–1-es idény végén távozik a csapattól, miután nem hosszabbították meg a szerződését. A négyszeres bajnok Sebastian Vettel 2015 óta versenyez a Ferrarival.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Ferrari megerősítette, hogy Sebastian Vettel a 2020-as Forma–1-es idény végén távozik a csapattól, miután nem hosszabbították meg a szerződését. A négyszeres bajnok Sebastian Vettel 2015 óta versenyez a Ferrarival.
A harmadosztály berekesztése után a teremlabdarúgó-idényt sem folytathatja a Kézdivásárhelyi SE.
Csiszár Borbála október óta dolgozik a budapesti Printa cégnél, amely többek között ruhadarabok tervezésével, elkészítésével is foglalkozik.
Madarak és fák napja van. A gyümölcsfák születésnapi virágzuhatagban pompáznak, ágaikon a rózsalevelekről felszürcsölt nedűtől kissé becsiccsentett verébzsűri azon vitázik, hogy kinek adja a legszebbnek járó első díjat.
Mi lehet az oka annak, hogy a vesztegzár alatt mindenki őrült módjára sütni és főzni kezdett? Március 16-án kezdődött az egész a vásárlási lázzal, és az első dolog, ami eltűnt az üzletek polcairól, az a liszt és az élesztő volt.
Úgy tűnik, a koronavírus-járvány nem annyira a mi egészségünket, mint inkább a romániai egészségügyi rendszert tette próbára.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Bár hetek óta beszélnek róla, a koronavírus-fertőzöttekkel dolgozó egészségügyi dolgozók kockázati pótléka nincs sehol. Másfél hónappal ezelőtt még 75 százalékos bérpótlék is szóba jött, aztán ez 2500 lejre „szelídült”, kapni viszont – egyelőre – nem kaptak semmit.
Május 7-e volt a sepsiszentgyörgyi Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) által meghirdetett utolsó nevezési nap az Év civil szervezete és az Év önkéntese díj pályázatára, melynek kiírásával a szövetség ismételten szeretné elismerni a civil szervezeti munkát és az önkénteskedést.
Kelemen Tibor munkaügyi igazgatótól kapott értesüléseink szerint május 11-vel bezárólag Kovászna megyében 946 cég kért állami támogatást a kényszermunkanélküliségre küldött alkalmazottai után, ezekből 346 cég meg is kapta a segélyt.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Az a gond, hogy nagyon kevés társaság hajlandó aszálybiztosítást kötni – nyilatkozta a hét végén Adrian Oros mezőgazdasági miniszter.
Mint arról nemrég írtunk, Baróton elkezdődtek a munkálatok az épülő iskolakampusznál, melynek befejezésére a Helyi Fejlesztések Országos Programja révén pályázott pénzt Barót önkormányzata.
Sepsiszentgyörgyön, egy Állomás-negyedi ingatlanban, mely egy hónapja még raktár volt, a héten megkezdheti működését a Kovászna Megye Tanácsa és a HS Timber Group hozzájárulásával felszerelt, a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház alárendeltségében működő PCR-tesztelő gépsor.