Az ifik mégis folytathatják
A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) úgy döntött, némi módosításokkal ugyan, de folytatni fogják az utánpótlás-bajnokságokat, azaz a 13–20 éves fiúk és lányok bajnoki idényét.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Román Kosárlabda-szövetség (FRB) úgy döntött, némi módosításokkal ugyan, de folytatni fogják az utánpótlás-bajnokságokat, azaz a 13–20 éves fiúk és lányok bajnoki idényét.
Mekong Delta – Tales Of A Future Past A Mekong Delta nemrég kiadott tizenegyedik nagylemeze megjelenése óta CD-lejátszóm állandó vendége. A Ralph Hubert basszusgitáros által „fantomzen...
Az idei évben, sajnos, a koronavírus-járvány mindnyájunkat új helyzet, új kihívások elé állított. A személyes találkozások és beszélgetések helyét átvették az online felületek, a nagy rendezvények helyét átvették a szűk családi programok.
A vészhelyzet idejére vonatkozó előírások betartásával kedden megnyílik a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtár a kölcsönzők előtt.
A különböző kenyérsütési és filmmaraton-felhívások mellett a karanténolvasás is népszerűvé vált a közösségi médiában. A kiadók, könyvesboltok házhoz szállítottak, az olvasók pedig csoportokat hoztak létre az élmények megbeszélésére.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A mezőgazdasági minisztérium nemes egyszerűséggel, egyik napról a másikra megszüntette a juhtartó gazdáknak adott gyapjútámogatást.
Legutóbbi sajtótájékoztatóján András-Nagy Róbert a Dr. Fogolyán Kristóf Sürgőségi Kórház aktivitásának újraindítási terveiről is beszámolt.
A kormány sokat emlegetett hebehurgyasága a tanügyi rendszerben is hullámokat vet.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.