Folytatódnak az utcafelújítások
A megyeszékhelyen folyamatban lévő munkálatokról, illetve az Európai Bizottság által a demográfiai trendekről közzétett tanulmányról is beszélt tegnapi online sajtóértekezletén Antal Árpád.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A megyeszékhelyen folyamatban lévő munkálatokról, illetve az Európai Bizottság által a demográfiai trendekről közzétett tanulmányról is beszélt tegnapi online sajtóértekezletén Antal Árpád.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Úgy tűnik, elhárult az akadálya annak, hogy hétvégén megrendezzék a Bukaresti Dinamo – Sepsi OSK mérkőzést az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság alsóházában.
Elment a világ egyik legnagyobb vízilabdázója, a háromszoros olimpiai bajnok Benedek Tibor, a magyar válogatottat világbajnoki címre vezető volt szövetségi kapitány. Súlyos betegséggel küzdött, június 18-án ragadta el a halál. Júliusban lett volna 48 éves.
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága szerdai, videokonferenciás ülését követően megerősítették, hogy az idei európai Szuperkupa-mérkőzést szeptember 24-én Budapesten, a Puskás Arénában rendezik.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Kelemen Tibor munkaügyi igazgató megkeresésünkre elmondta: a koronavírus-járvány miatt, az Európai Foglalkoztatási Hálózatra jelentett állások száma tizedére csökkent a korábbi adatokhoz képest.
Számos országban igyekszenek és próbálnak megfelelni a járványügyi előírásoknak, annak érdekében, hogy meg tudják nyitni a turisták előtt a strandokat, tengerparti helyeket.
A Hagyományok Háza Népi Iparművészeti Osztálya, Heves Város Önkormányzata és a Hevesi Népművészeti és Háziipari Szövetkezet idén huszonkettedik alkalommal hirdette meg Országos Szőttespályázatát.
Cserei Gyöngyvér, a Nagy Mózes Elméleti Líceum romántanára rövid, frappáns videókat készít az érettségi tételekből, amelyek elérték a több mint ezer követőt a YouTube-on, mind a magyar, mind a román végzősök figyelemmel követik. A tanárnővel beszélgettünk missziójáról.
A világjárvány következtében nyakunkba szakadt kényszerintézkedések szorításának lazulása, valamint az újrakezdés lehetőségének fel-felcsillanó reménysugarainak hatására Szebeni Zsuzsával, a Balassi Intézet – Sepsiszentgyörgy vezetőjével beszélgettünk.
Amint megírtuk, kedden a Kézdivásárhelyi Bíróság szeptemberre napolta a tárgyalást abban a perben, melyet helyi emberek jelentgetései következményeként a román pénzügyminisztérium indított az ozsdolai Láros Közbirtokosság ellen.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A szabadidő hasznos eltöltése, a diákok művészet iránti érdeklődésének a felkeltése valamint kreativitásuk fejlesztése, kibontakoztatása céllal hirdetett festményimitációs versenyt a Székely Mikó Kollégium.
A sepsiszentgyörgyi Hófehérke Napközi Otthon Csibészkék nagycsoportosai a járvány szülte kényszervakáció alatt is napi kapcsolatban voltak az óvónőikkel, online tevékenységeken vettek részt.
A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem által középiskolásoknak meghirdetett művészeti kreativitás verseny audiovizuális kategóriájában a sepsiszentgyörgyi Vörös Ábel-Etele második helyen végzett, míg Hubbes Gellért Mátyás a vizuális kategória különdíjasa.