Tanácsülés Baróton
Baróton a múlt héten tartották a júniusi soros tanácsülést, még mindig online formában. Az elfogadott napirendi pontok felől Lázár-Kiss Barna polgármestertől érdeklődtünk.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Baróton a múlt héten tartották a júniusi soros tanácsülést, még mindig online formában. Az elfogadott napirendi pontok felől Lázár-Kiss Barna polgármestertől érdeklődtünk.
A járvány enyhülésével életbe léptetett lazítások szinte kirobbantották az embereket otthonaikból, a városokban, az utcákon, de még a magas hegyekben és a panziókban is nagy forgalom van ez idő tájt – sok a foglalás, különösen hétvégéken.
Az építőipari cégeket egyelőre figyelmeztetik, illetve azokat a vállalkozókat ellenőrzik, akik éltek a 75%-os lehetőséggel bérezés terén, és nemrég újra beindultak, de a rövid munkaprogrammal alkalmazott személyek felől is érdeklődik a hatóság.
Az afrikai sertéspestis újra felütötte fejét Románia több megyéjében: a háromszéki illetékesek is készenlétben állnak, a megyei rendőrséggel közösen iparkodnak megfékezni a feketézőket, akik nagymértékben hozzájárulnak a vírus terjesztéséhez.
Hosszas várakozás után, a jó idő reményében jövő héten nyit a sepsiszentgyörgyi városi strand. A működtetők szigorú szabályokkal várják a vendégeket.
Múlt héten terepjárós balesetezőket mentett a Kovászna megyei hegyimentő szolgálat. Egyre gyakoribb ez a tolakodó emberi jelenlét a természetvédelmi területeken.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Egyes tudósok kutatásai szerint akár 9 másodperc alá is vihető a férfi 100 méteres síkfutás világrekordja, melyet jelenleg a nyolcszoros olimpiai bajnok jamaicai Usain Bolt tart a 2009-es világbajnokságon elért 9.58 másodperces idejével.
Két játékosnak is lejár mával a szerződése, így mindketten távoznak a Sepsi OSK-tól. A horvát Hrvoje Barišićról és a bolgár Stefan Velevről van szó, akikkel a sepsiszentgyörgyi klub nem kívánt szerződést hosszabbítani.
Elbukta a felsőházi rangadót a címtartó és listavezető Kolozsvári CFR, a trónkövetelő Krajovai CSU egy góllal nyerni tudott a fellegvári stadionban, ezzel pedig egy pontra megközelítette a vasutasokat, és öt fordulóval a vége előtt nyílttá tette a bajnoki hajszát.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Emberek millióit fenyegeti éhínség a koronavírus-járvány, a kedvezőtlen időjárás és a helyi konfliktusok miatt, az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) kis híján ötmilliárd amerikai dollárnyi támogatásra van szüksége ahhoz, hogy folytathassa programjait.
Egy júniusi felmérés hétfőn közölt eredményei szerint az erdélyi magyarok jobban tartanak az új típusú koronavírus-járvány gazdasági hatásaitól, mint a megbetegedéstől.
A járványhelyzet alakulása miatt várhatóan elmarad a július 1-jétől tervezett lazító intézkedések bevezetése – jelentette ki hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök.
Szerdán ismerteti gazdaságélénkítő programját a kormány – jelentette be hétfőn Ludovic Orban.
Rendkívüli ülésszakot tart a képviselőház július 1-je és 15-e között. Erről hétfői ülésén döntött a házbizottság.
Nem észleltek nem kívánt mellékhatásokat az orvosok azokon az önkéntes katonákon, akik részt vesznek az első orosz Covid-19-vakcina tesztelésén – közölte hétfőn a Krasznaja Zvezda, az orosz védelmi minisztérium hivatalos napilapja.
A veszélyhelyzetben érvényes szabályok betartását ellenőrizték a rendőrök az elmúlt három nap során országszerte.
A legutóbbi tájékoztatás óta 269 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 26.582-re nőtt a fertőzöttek száma – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Az elmúlt hétvégén, Sepsiszentgyörgyön találták meg azt a 15 éves oltszemi lányt, akinek az eltűnését múlt hétfőn jelentette a családja.
A romániai alkalmazottak közel 75%-a még nem ment pihenőszabadságra ebben az évben, 42%-uk szándékozik ezt rövidesen megtenni – derül ki a BestJobs munkaerőpiaci platform hétfőn közzétett felmérésből.
A világon 10 145 947 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 501 898, a gyógyultaké pedig 5 140 987 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem hétfő reggeli összesítése szerint.
Megbüntette a csendőrség vasárnap egy Besztercén tartott esküvő szervezőit, mert a megengedettnél több vendég vett részt a lakodalmon. A szervezőkre 3000 lejes bírságot rótt ki a hatóság.
Egy fához láncolta magát egy férfi a Páring hegységben, hogy túlélési technikákat gyakoroljon. A Dolj megyei fiatalember eldobta a lakatot záró kulcsot, a hegyimentők és a csendőrök három nap után mentették meg.
Kelly Fairhurst 28 éves brit nő, aki a 12 hetes terhességi ultrahangon tudta meg, hogy két méhhel rendelkezik, és mindkét méhében egy-egy magzat fejlődik.
Kedd reggelig az ország 32 megyéjében elsőfokú (sárga jelzésű), légköri instabilitásra vonatkozó meteorológiai figyelmeztetés van érvényben.
Ha július elsejétől ismét meghosszabbítják a veszélyhelyzetet, nem kerül sor a helyhatósági választásokra szeptember 27-én – nyilatkozta Marcel Ciolacu, a PSD ügyvivő elnöke.