Röviden
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Az utóbbi időben igencsak megugrott megyénkben – főképp Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhelyen – az állatjóléti panaszok száma.
A szerda déli helyzetjelentés szerint 5 koronavírus-fertőzésgyanús eset szerepelt a megyei kórház nyilvántartásában (gyermek nincs köztük), illetve 3 pozitív eset a fertőző osztályon és 1 a sebészeten.
Pozitív lett két, a kézdivásárhelyi sebészeten dolgozó orvos koronavírus-tesztje. Az egyik doktor az udvarhelyi, a másik a brassói kórházba van beutalva. Lapzártánkkal egy időben még zajlott a kórházban tartózkodók tesztelése, közben a sebészetet karantén alá helyezték.
Vajna László Károly kézdivásárhelyi képzőművésszel beszélgettünk, akinek alkotásai tépelődések a létezés értelméről, és akit elmondása szerint minden inspirálja, ami szavak által ki nem fejezhető, de megszólítja őt.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Szembement a román parlament saját politikahamisító szemléletével, amikor Vitéz Mihályból csináltak nemzeti hőst.
Mint bármilyen más szabadidős tevékenységet, a horgászatot is egyelőre csak bizonyos járványmegelőző óvintézkedések betartása mellett lehet űzni.
Olvasói kérésre jártunk utána, miért nincs annyi kilencedik osztály a Székely Mikó Kollégium magyar tagozatán, ahány nyolcadik végez.
A Kovászna Megyei Művelődési Központ, Kovászna Megye Tanácsa és a kézdiszentléleki polgármesteri hivatal közös szervezésében évről évre megrendezésre kerülő Perkő Gyermek- és Ifjúsági Táncegyüttesek Találkozója idén június 13–14-én a virtuális térbe költözik.
Mint azt már megírtuk, eredeti formájukba visszaállított magyar történelmi zászlókból rendezett be kiállítást a sepsiszentgyörgyi Lábasházban a Balassi Intézet – Magyarország Kulturális Központjának sepsiszentgyörgyi fiókja, a kiállítás június 19-ig látogatható.
Nemrég jelent meg a kézdivásárhelyi Kalányos Roland (KáeR) és a sepsiszentgyörgyi Rendi Sándor (Kapriccio) új dala az Óceán, amelynek a nézettsége a YouTube-videomegosztón már meghaladta a hatezret.
Florin Cîțu pénzügyminiszter bejelentette, 2020. június 10. az a nap, amikor új fejezet kezdődik, kezdődött a romániai adóhatóság (ANAF) tevékenységében.
Jean Van Landeghem, a 65 éves, turnhouti férfi majdnem tíz éve néz szembe a furcsa problémával, írja a The Independent.
Az edzőtermek június 15-én nyitják ki kapuikat, viszont csak előzetes bejelentkezéssel lehet majd belépni. Mindenkinek biztosítani kell 7 négyzetméteres területet a sportolásra – mondta a Digi24-nek Ionuț Stroe sportminiszter.
A rendőrség ismét felhívja a figyelmet, hogy ne engedjünk be lakásunkba idegen személyeket, függetlenül attól, hogy mire hivatkozik az illető. A hatóságok listába szedték a csalók által leggyakrabban használt módszereket, amelyekkel elsősorban az idősek próbálják meg átverni.
Elutasította szerdán a szenátus a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) által benyújtott, a különnyugdíjak 90%-os megadóztatását előíró törvénytervezetet.
Sosem késő megvalósítani az álmaidat, vagy elvégezni az egyetemet. Ezt bizonyítja annak a 88 éves férfinak az esete, aki idén fejezte be tanulmányait a brooklyni St. John’s egyetemen.
Döntő házként elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, melynek értelmében a rászoruló személyek havonta 30 darab védőmaszkot kapnak ingyen.
Nagy többséggel elutasította a román képviselőház szerdán a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) törvénytervezetét, amely március 15-ét a romániai magyar közösség ünnepévé nyilvánította volna.
Románia egyik legnagyobb futárszolgálatának, a Fan Couriernek több alkalmazottja is megfertőződött az új koronavírussal. A 24 fertőzött személy rakodóként dolgozik az Ilfov megyei Ștefănești-en található raktárban. Tíz további alkalmazott 14 napra otthoni elkülönítésbe került.
Marcel Ciolacu képviselőházi elnökkel tárgyalt szerdán a veszélyhelyzet meghosszabbítása kapcsán Raed Arafat belügyminisztériumi államtitkár.
Az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz (CNCD) fordul a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE), ha a kormány – Klaus Iohannis államfő keddi bejelentésének megfelelően – lehetővé teszi június 15-étől a magánóvodák és -bölcsődék megnyitását.
Újabb viharriasztást adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). Ez 32 megyére érvényes csütörtök reggelig, péntek estig pedig rossz időre vonatkozó figyelmeztetés lesz érvényben az ország szinte egész területén.
A legutóbbi tájékoztatás óta 196 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 20.945-re nőtt a diagnosztizált fertőzöttek száma – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház összes, járvány miatt bezárt járóbeteg rendelője megkezdi a tevékenységét június 15-től – nyilatkozta kedden az intézmény igazgatója, András-Nagy Róbert. Emlékeztetett, hogy a legtöbb kabinet már másodikától megkezdte a munkát.
Sorin Bulgaru tíz évvel ezelőtt ellopta Robert de Niro személyazonosságát, hogy csalásokat követhessen el. Most 30 napra letartóztatták Jászvásárban kábítószer-kereskedelem miatt.
Koronavírussal diagnosztizálták a Kézdivásárhelyi Municípiumi Kórház két orvosát. A hatóságok járványügyi vizsgálatot indítottak a kontaktszemélyek azonosítása érdekében – közölte szerdán a Kovászna megyei prefektúra.
Az utóbbi 24 órában nyolc megyében volt szükség a katonai tűzoltók segítségére a viharkárok miatt – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Felügyelőség (IGSU).
Egy 300 méter hosszú, felhőkarcolók tetején vízszintesen húzódó üveghíd Kína legújabb látványossága. A 250 méter magasban megépült „vízszintes felhőkarcoló” egy többfunkciós folyóparti épületegyüttes része Csungkingban.