Kinek is kell Erdély?
Felette fájdalmas, hogy szülőföldünk miatt ilyen zűrzavaros helyzet alakult ki. Az ember csak kapkodja a fejét, mérgelődik is, hogy ilyen veszélyes lett ez a húzd meg – ereszd meg játék.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Felette fájdalmas, hogy szülőföldünk miatt ilyen zűrzavaros helyzet alakult ki. Az ember csak kapkodja a fejét, mérgelődik is, hogy ilyen veszélyes lett ez a húzd meg – ereszd meg játék.
Főleg téli sportágakra szakosodott gyergyói tornatanár és edző mesélte. Azokban az időkben, amikor a sportiskola sorozatban „termelte” a román válogatottaknak a játékosokat és versenyzőket.
A Román Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) elkészítette és közzétette a június közepén újrainduló élvonal soron következő fordulójának programját. Ennek értelmében a Sepsi OSK június 13-án, szombaton 17 órától fogadja az FC Hermannstadt csapatát.
Kiss Lázár-díszterem lesz a Nagy Mózes Líceumban. Irányadó, útmutató, kultúraterjesztő tanárember nevét veszi fel a patinás intézmény első emeleti tanárija, díszterem fogja viselni a nevét.
A kovásznai Piedone Pizza & Doner étterem a szükségállapot alatt napi szinten ingyenes napi menüvel segítette a kovásznai rászorulókat. A jótékonysági akció márciustól június elejéig tartott.
Jelentősen csökkent a koronavírusos esetek száma a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, egyre kevesebb a befektetett páciens. A járóbeteg-rendelő vizsgálatai nagyrészt újraindultak – közölték az intézményvezetők.
Ha egy személy a munkahelyén koronavírussal fertőződik, a 2006/319-es törvény alapján még akkor sem minősül munkabalesetnek, ha éppen orvos, és kórházban dolgozik – fejtette ki Ördög Lajos, a Kovászna megyei munkaügyi felügyelőség vezetője.
Megemlékező ökumenikus istentisztelet, koszorúzás, őrtűz – ez az Erdélyi Magyar Szövetség programajánlója a Trianoni békediktátum százéves évfordulójára.
Ma százéves a trianoni diktátum. A Magyarország területének kétharmados elvesztésével járó gyászos döntés kapcsán politikai nyilatkozatok fognak elhangzani a világhálón. Az egyik felszólaló Kézdivásárhely polgármestere.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Június 5-ig még kérvényezhetik a kétnyelvű osztályokba felvételiző diákok szülei a járványhelyzet miatt elmaradó nyelvvizsgák egyenértékűsítését, míg a sport-, művészeti, teológiai vagy pedagógiai osztályba felvételiző tanulók tehetség- és képességfelmérő vizsgáit a személyes meghallgatás helyett online bonyolítják.
Május 14-től jár vizitába Málnásfürdőre egy fiatal medvécske. A polgármesteri hivatal és az illetékes helyi vadászegyesület együtt és külön-külön is kilövési engedélyért, vagyis sürgősségi eljárást jelentő „intervencióért” folyamodott a hivatalokhoz már május 25-én, de máig semmi sem történt.
Magyarország sportnemzet, ezt mindenki magától értetődőnek veszi, és ez alatt nemcsak az 502 megnyert olimpiai érmet kell érteni. Természetes, hogy az olimpiák idején a sportra irányul a figyelem, de nem csak ilyenkor fontos a magyarok számára az élsport.
A legtöbb vállalkozást felkészületlenül érte a Covid–19 által okozott gazdasági krízis, az elmúlt két hónapban amellett, hogy a túlélésen dolgoztak, sokakban megfogalmazódott, hogy új alapokon kellene újraindulni.
Jelen írásunkkal a Párizs melletti Kis– és Nagy–Trianon-palotát összekötő folyósón napra pontosan száz évvel ezelőtt aláírt békediktátumra emlékezünk, amely Magyarországot területének 67, összlakosságának 60 és magyar anyanyelvű polgárainak 30%-tól fosztotta meg.
Jelentős összegű uniós alapok lehívására készül Románia – jelentette be szerdán Klaus Iohannis államfő.
Döntő házként elutasította szerdán a képviselőház a gyermeknevelési pótlék (gyermekpénz) megduplázásának augusztus 1-jéig való halasztását előíró sürgősségi kormányrendeletet.
Sepsiszentgyörgyön ünnepli a trianoni döntés centenáriumát az Úzvölgyi katonatemetőben szervezett akciói által elhíresült nacionalista Calea Neamului (A nemzet útja) Egyesület.
Egyszerű indítványt nyújtott be szerdán a Szociáldemokrata Párt (PSD) Ion Ştefan közigazgatási, fejlesztési és közmunkálatokért felelős miniszter, illetve Violeta Alexandru munkaügyi és társadalomvédelmi miniszter ellen.
„…igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével. Egy a test és egy a Lélek, aminthogy egy reménységre kaptatok elhívást is…” (Ef 4,3–4) &...
Alaptörvénybe ütközőnek minősítette az alkotmánybíróság szerdán azokat a jogszabályokat, amelyekkel a kormány, illetve a parlament a koronavírus-járvány miatt meghosszabbította a polgármesterek és önkormányzati képviselők júniusban lejáró mandátumát.
Romániában nem lesz hivatalos ünnep a trianoni szerződés centenáriuma, de a román ortodox egyház valamennyi templomában megemlékeznek csütörtökön Nagy-Románia hőseiről.
4,8 százalékra emelkedett áprilisban a munkanélküliségi ráta beállítva ezzel a 2017 második felében regisztrált rekordot – közölte szerdán az Országos Statisztikai Intézet (INS).
A legutóbbi tájékoztatás óta 152 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában, és ezzel 19.669-re nőtt a fertőzöttek száma – közölte szerdán a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A Szociáldemokrata Párt (PSD) gazdasági terrorizmust folytat a parlamentben – jelentette ki szerdán Florin Cîţu pénzügyminiszter.
Ismét kényszerszabadságra küldi 1100 dolgozóját júniusban a francia Renault tulajdonában levő Dacia gépkocsigyár, mivel az alacsony megrendelések miatt nem tudja foglalkoztatni valamennyi alkalmazottját