Végre vége a káoszos idénynek
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy a 2020–2021-es játékszezonban 16-ra bővítik az élvonalbeli csapatok számát.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) végrehajtó bizottsága úgy határozott, hogy a 2020–2021-es játékszezonban 16-ra bővítik az élvonalbeli csapatok számát.
Híresen szép hely Románia legnagyobb vasúti viaduktja, a lóvészi Karakó-híd és környéke. A mesebeli táj azonban más meglepetéseket is tartogat. Ezek egyike a Sissi kútja.
Olay Ferenc az 1930. évi Budapesti Szemle 216. kötetében számvetést készített az elszakított területeken addig elpusztított emlékművekről, ebből idézünk részleteket. A szerkesztői megjegyzések forrásául többnyire Murádin Jenő A megsebzett szobor című műve szolgált.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Tegnap permeteztek szúnyogok ellen másodjára Kézdivásárhelyen, ma pedig Sepsiszentgyörgyön is megismétlik a légi szúnyogirtást.
Elfogadták a Kovászna megyei tanács tegnapi közgyűlésén a víz- és csatornarendszer bővítését szolgáló aktualizált mestertervet, valamint a megye hulladékgazdálkodási tervét is.
Az itthon maradó egyetemisták hasznos tapasztalatot gyűjthetnek, ha gyakornoknak állnak a sepsiszentgyörgyi önkormányzathoz – mondta el tegnapi sajtóértekezletén Antal Árpád.
A megyeszékhelyi parkolók helyzetét, valamint a Kós Károly utca végének állapotát bírálta tegnapi sajtóértekezletén Tatár Imola és Nagy Gábor. Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje és a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezetének elnöke a „sürgősen megoldandó dolgok” közé sorolta ezeket.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekjogvédelmi Igazgatóság által rendszeresen megejtett tesztelések során e hét elején kiderült, hogy két családi típusú otthonban van jelen a SarsCov2-vírus
Nem a legbiztatóbbak a háromszéki vírusos megbetegedéssel kapcsolatos fejlemények: olyannyira, hogy a kézdivásárhelyi kórház is felkészült a fertőzöttek fogadására, mert úgy tűnik, hogy szükség lesz rá támaszkórházként.
Nőnek az esetszámok Kovászna megyében, továbbra is óvatosságra inti a lakosságot a megyei kórház vezetősége.
A Bod Péter Megyei Könyvtár két könyvet ajánl a gyerekek és szüleik figyelmébe. Zsálya hercegnő és az öregnek hitt herceg Kiss Judit Ágnes meseregényében minden benne van, ami egy jó m...
Az előkészítős, elsős és második osztályosok után a héten a 6–7 osztályosok számára nyitotta meg kapuját a Csodalámpa Olvasóklub nevet viselő olvasásnépszerűsítő és szövegértést fejlesztő vakációs foglalkozás a Bod Péter Megyei Könyvtárban.
Rettenet ez a nagy meleg! Könnyű neked, mert te nem hordasz bundát. Na jó, tudom, hogy akinek ilyen gyönyörű bundája van, az után száz fokban is megfordulnak, de minek, ha nem látják bennem a nagy őt?!
A Vásárhelyi Forgatag csapata Milyen a te Forgatagod? címmel rajzpályázatot hirdet óvodások, elemi és gimnazista diákok számára.
Másfél hónap és becsengetnek. Az, hogy a kormány által kidolgozott három forgatókönyv közül melyik lép életbe, a járványügyi helyzet alakulásától függ.