A fiatalok kérték
Tegnap hálaadó szentmisét tartottak Szászfaluban.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Tegnap hálaadó szentmisét tartottak Szászfaluban.
Nem sok konkrétummal szolgált pénteki ittlétének célját és eredményét illetően Nelu Tătaru egészségügyi miniszter, miután Tamás Sándor megyetanácselnök és László Attila szenátor, a szenátus egészségügyi szakbizottságának elnöke társaságában befejezte látogatását a Covid19 háttérkórházként is szolgáló Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban.
Telefonon tárgyalt magyar hivatali kollégájával, Szijjártó Péterrel a román külügyminiszter, Bogdan Aurescu. A román külügyi tárca tájékoztatása szerint Szijjártó biztosította Aurescut, hogy továbbra is át lehet utazni az eddigi feltételek mellett Magyarország területén.
Visszatérés, Mementó Covid-19 – várják a pályaműveket Riportpályázatunk és a Mementó Covid fotópályázat beküldési határidejét egyaránt szeptember 4-ig, pénteken éjfélig meghosszabbítju...
Szeptember 1-jétől a külföldi állampolgárok Magyarország területére nem léphetnek be. A külföldről hazatérő magyar állampolgároknak pedig 14 napra vagy két negatív teszt bemutatásáig karanténba kell vonulniuk.
Elsőfokú kánikula-riasztást adott ki pénteken az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország 35 megyéjére.
Ami a járvány elején csak pillanatnyi megfigyelésnek tűnt, már tudományosan megmagyarázott ténnyé vált: a nők szervezete ellenállóbb a kórokozóval szemben.
Kötelező maszkviselés, rendszeres kézmosás és szellőztetés, súlyos pénzbírság – szigorításokkal készülnek az nyugat-európai kormányok az őszre.
Pénzjutalomban részesül az a több mint 1200 diák, akik 10-es átlagot értek el az érettségin, illetve az országos képességfelmérő vizsgán – közölte az oktatási minisztérium.
Ma ünnepli fennállásának ötödik születésnapját a kézdivásárhelyi BellyFood, amelyre meglepetéssel is készültek a vendégeik számára. A város szívében lévő gyorsétkezde családi vállalkozásként működik Lukács Csaba és felesége, Lukács Covaciu Ioana Cristina vezetésével. Mára már sokak kedvencévé vált a BellyFood ízletes finomságaival.
Jóváhagyta tegnapi ülésén Kovászna Megye Tanácsa az új tüdőkórház építéséhez szükséges műszaki-gazdasági dokumentációt. A sepsiszentgyörgyi megyei kórház területén felépülő új tüdőkórház 3 szintes, 800 négyzetméteres alapterületű épület lesz, mind a járóbeteg-rendelés, mind a kórházi ellátás itt zajlik majd.
Két húsmarha lett az áldozata a maksai medvejárásnak. Az állat két egymást követő éjszaka tért vissza egy olyan területre, amelyet egyébként villanypásztorral védtek – ennyit a minisztérium „zseniális” programjáról – nyilatkozta Fodor István, a bodoki vadásztársaság elnöke.
Csökken a sepsiszentgyörgyi bekamerázott gólyafészek iránti érdeklődés – derült ki kérdéseinkre –, pedig számos olyan ismeretet lehetne megszerezni a lencséken keresztül, amelyek nemcsak a közhiedelembe rosszul beivódott információkat cáfolják, de a szakembereknek is újat jelenthetnek.
Nemrég a megyei tanács részéről röppent fel egy olyan hír, hogy felújítanák az erdővidéki Felsőrákos és a Brassó megyei Alsórákos közötti utat, mely egyébként a 131C jelzésű megyei útként van feltüntetve a térképeken, de melyet rég nem használt senki: tudtunk szerint járhatatlan.
Tegnap a kézdivásárhelyi RMDSZ Facebook-oldalán élőben zajlott az a kampányindító beszélgetés, amelynek során Erdély András újságíró kollégánk faggatta Bokor Tibor polgármestert, polgármesterjelöltet. A terítékre a megvalósítások mellett azok a kérdések is felkerültek, amelyeket a világhálón keresztül fogalmaztak meg a város lakói.
Kovásznai megyei történések, események pár mondatban.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Hétvégén elkezdődik a labdarúgó II. liga alapszakasza, az FK Csíkszereda a nyitófordulóban, szombaton 11 órától Lénárdfalván lép pályára. A hazai sportcsatornák közül egyik sem tűzte műsorra a mérkőzést, ám az így is képernyőre kerül.
Szerdán a Zöld Nap Egyesület, partnerségben a helyi sportirodával Bringázz az éjszakában címmel harmadik alkalommal szervezett bringatúrát Kézdivásárhelyen és a Nemere Útján. Az esti órákban történő biciklizés során a több mint ötven résztvevő kerékpáros azzal a céllal gyűlt össze, hogy demonstrálja a láthatóság és az észlelhetőség fontosságát.
Kőkemény összecsapásra készül a Sepsi OSK labdarúgócsapata, amely szombaton este a bajnoki címtartó Kolozsvári CFR ellen veszi fel a kesztyűt az élvonalbeli bajnokság 2. körében. A sepsiszentgyörgyi alakulat vezetőedzője biztosított mindenkit, hogy nem feltartott kezekkel állnak ki a bajnok ellen, akit még sohasem sikerült legyőzniük.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Gazdag, színes választék várja az online vásárlókat a közösségi média termelői csoportjaiban, az árak pedig nemcsak alacsonyabbak, mint a piacon, de alkudni is lehet, sőt ajándék is jár a rendelések mellé. Egyre többen vásárolják így a zöldséget, gyümölcsöt.
Országszerte nyitva lesznek szombaton, augusztus 29-én a transzfúziós központok, hogy fogadhassák a véradókat, illetve azokat a COVID-19-en már átesett személyeket, akik plazmát adományoznak – közölte az Országos Transzfúziós Hematológiai Intézet. A tájékoztatás szerint a vérközpontok szombaton reggel 7:30 és 13 óra között fogadják a véradókat, Sepsiszentgyörgyön is.
Kies hazánkban egyre divatosabbak a kannabiszolajra alapozó termékek, ám figyelem, ezek sem mindenre alkalmazható csodaszerek! Szakavatottak kifogásolják, hogy számos kereskedő – főképpen az interneten rendelhető portékáknál – nem világosítja fel kellőképpen a vásárlókat, a betegeket az esetleges negatív hatásokról, veszélyekről.
Az alábbi kulturális jellegű háromszéki eseményeket ajánljuk olvasóink figyelmébe.
Augusztus végén és szeptember folyamán is műsoron tartja a nagy sikerrel játszott felolvasószínházi előadásait a Székely Nemzeti Múzeum kertjében a Tamási Áron Színház.
Nemrég kezdődött, és beláthatóan év végéig tart majd a középajtai Benkő József Általános Iskola teljes körű felújítása, amely a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének segítségével, valamint a magyar kormány támogatásával, a Nemzetpolitikai Államtitkárság Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programjának keretében valósul meg, több mint 200 ezer euró értékben.
Augusztus 29-én, szombaton 19 órától a Free Connection zenekar koncertje várja az érdeklődőket a sepsiszentgyörgyi KultúrParkban.
Közérdekű közlemények, álláspontok, fontos tudnivalók, pályázati felhívások.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.