Szájápolási kampány
Meg kell tanítani az embereket fogat mosni – akár ez is lehetne a jelmondata annak a szájápolási kampánynak, amelyet most indított az Egészségügyi Minisztérium, közösen a megyei közegészségügyi igazgatóságokkal.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Meg kell tanítani az embereket fogat mosni – akár ez is lehetne a jelmondata annak a szájápolási kampánynak, amelyet most indított az Egészségügyi Minisztérium, közösen a megyei közegészségügyi igazgatóságokkal.
Kedvező fejleményekben bízhatnak a Kovászna megyei tanügyi alkalmazottak, miután két megyében – Vaslui és Dâmbovița – precedens értékű bírósági döntés született arra vonatkozóan, hogy a tévesen számolt fizetések okozta bérkiesést pótolják.