Húsvéti ellenőrzések
Háromszéken két alkalommal – a római katolikus és az ortodox húsvétkor – is ellenőriznek az illetékes hatóságok, illetve a sepsiszentgyörgyi központi piacon idén is lehetőséget biztosítanak a bárányhús-árusításra.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Háromszéken két alkalommal – a római katolikus és az ortodox húsvétkor – is ellenőriznek az illetékes hatóságok, illetve a sepsiszentgyörgyi központi piacon idén is lehetőséget biztosítanak a bárányhús-árusításra.
Az utóbbi napok egyik fő témája a tavaszi vakáció meghosszabbítása körüli hajcihő, miközben eddig is számtalan esetben kifogásolták a következetlen és logikátlan kormányzati intézkedéseket az iskolások szülei.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A napokban ismét Csernátonból riasztottak olvasóink, akik újabb sertéspestis-fertőzésre gyanakodtak, miután több állategészségügyi illetékest láttak a településen ténykedni. Az érintett hatóságtól érdeklődtünk a sertéspestis körüli fejleményekről.
Februárra 4,92%-os munkanélküli rátát jelentett a Kovászna Megyei Munkaerő-foglalkoztatási Hivatal, ez 0,1%-os csökkenést jelent az előző hónaphoz képest. 4220 személy szerepel a nyilvántartásban, de csak 1127-nek jár a segély.
Egy pofon még nem a világ? – ezzel a figyelemfelkeltő címmel készít névtelen felmérést online a Gyulafehérvári Caritas a gyermekbántalmazás társadalmi elfogadottságáról.