Nagyajta nagy ünnepe
Szombaton, május 7-én nagy ünnepet ült Nagyajta: ünnepi istentisztelet keretében a helyi közösség átvette a megújult helybéli unitárius vártemplomot. Ugyanakkor az azt övező várfal is felújításra került.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Szombaton, május 7-én nagy ünnepet ült Nagyajta: ünnepi istentisztelet keretében a helyi közösség átvette a megújult helybéli unitárius vártemplomot. Ugyanakkor az azt övező várfal is felújításra került.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Első perctől csak úgy rajzottak a hétvégi virágvásáron az érdeklődők, vásárlók. A főtér gyönyörű látványt nyújtott a napsütésben, és kellő mértékben kísértette a vevőket.
A tavasz beköszöntével, akár már áprilisban elkezdődhet a szénanátha, ami az allergiások számára egyet jelent a begyulladt szemekkel, a torokkaparással és a köhögéssel. Az érintettek számára a május a legveszélyesebb hónap, a szakorvosok szerint azonban kezelhető a tünetegyüttes.
Idén is online zajlik a felvételi a Babeș-Bolyai Tudományegyetem sepsiszentgyörgyi kihelyezett tagozatán, a vezetőség pedig a következő három hétben felkeresi a Kovászna és Hargita megyei középiskolákat tájékoztatás céljából.