Hirmondo
Archives
„A Sepsi-SIC a családunk”

„A Sepsi-SIC a családunk”

A Sepsi-SIC női kosárlabdacsapat vezetőedzőjének felesége, az egykori kosárlabdázó Dragoslava Zakula Mikes már 8 éve él családjával együtt Sepsiszentgyörgyön. Férjét, Zorant 2013. novemberében kérték fel a Sepsi-SIC vezetőedzői posztjára, a lányuk, Lana, akkor még kicsi volt, de egy pillanatig sem volt kérdés számukra, hogy vele tartanak Háromszékre. Azóta mindhárman megtalálták a helyüket a Sepsi-SIC csapatánál. Dragoslava az U19-es lányokat edzi, míg a 16 éves Lana mindkét csapat tagja, ahol édesapja és édesanyja kezei alatt fejlődik.

Adventi gyertyagyújtások

Adventi gyertyagyújtások

Az adventi gyertyagyújtás egyik legjelentősebb közösségi ünnepünkké nőtte ki magát az utóbbi években. A karácsonyi várakozás időszakának kezdetét szinte minden településen ünnepségek jelzik, amikor is a köztéri óriás koszorúkon meggyújtják az első gyertyákat. Sepsiszentgyörgyön első alkalommal 2010-ben állítottak köztéri adventi koszorút, megteremtve a közös gyertyagyújtás hagyományát, idén tizenharmadik alkalommal ünnepelhetnek együtt a városlakók.

Az EP befagyasztaná a Magyarországnak szánt uniós forrásokat

Az EP befagyasztaná a Magyarországnak szánt uniós forrásokat

Az Európai Parlament (EP) szerint az Európai Bizottság és a magyar kormány által az uniós pénzek felhasználását érintő aggályok eloszlatására javasolt 17 magyar intézkedés nem elegendő az EU pénzügyi érdekeit fenyegető rendszerszintű kockázatok kezeléséhez, még akkor sem, ha azokat teljes mértékben végrehajtják, azért azt javasolta, fagyasszák be a Magyarországnak szánt uniós forrásokat.