Forma-1: a világbajnok Verstappen sikerével zárult az idény
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az idei világbajnoki sorozat 22....
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A második világbajnoki címét már korábban bebiztosító Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Abu-Dzabi Nagydíjat, az idei világbajnoki sorozat 22....
Havazásra figyelmeztető elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást adott ki vasárnap 18 megyére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
A Sepsi-SIC esélyeshez méltón érvényesítette a papírformát a KSE elleni háromszéki rangadón, a címvédő zöld-fehérek 23 ponttal bizonyultak jobbnak megyei riválisuknál a női kosárlabda Nemzeti Liga 7. fordulójában. A sepsiszentgyörgyiek sorozatban hetedik bajnoki sikerüket ünnepelhették, és továbbra is hibátlanok az élvonalban, míg a kézdiek másodszor szenvedtek vereséget az idény során.
A helyzeteivel jobban sáfárkodó Kézdivásárhelyi SE 3–1 arányban legyőzte a Sepsi OSK másodcsapatát a labdarúgó 3. Liga 13. fordulójának háromszéki rangadóján. Győzelmükkel a céhes városiak beérték pontszámmal a sepsiszentgyörgyieket, csapataink a 6. és 7. helyen tanyáznak.
A hír szent, a vélemény szabad – az olvasói levelek tartalma nem föltétlenül tükrözi a szerkesztőség álláspontját.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
Holnap, november 22-én a Romániai Közúti Infrastruktúráért felelő Országos Társaság (CNAIR), illetve a szállításügyi minisztérium előtt tiltakoznak Illyefalva község és Vámoshíd lakosai a Brassó–Bákó közötti A13-as autópálya legutóbb jóváhagyott nyomvonala ellen.
A koronavírus-járvány miatt legutóbb 2019-ben szervezték meg a disznótoros fesztivált a Torja községhez tartozó Bálványoson. Idén azonban ismét összegyűlhettek ünnepelni a böllérek.
Új típusú közösségi szolgáltatás indítására vállalkozott a Diakónia Alapítvány Idősgondozó Ágazata Málnáson: nyugdíjasklubba várják a község időseit. A november 3-i ünnepélyes megnyitón jelen volt a község polgármestere, Szotyori Angéla, az önkormányzat tanácsosai, a református lelkipásztor és a katolikus plébános, több presbiter, az iskolaigazgató, a közösség véleményformálói, akikre számít az alapítvány az ügy népszerűsítésében.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Sok háromszéki számára ismerős lehet Nicolae-Ciprian Vrânceanu (NCV) neve, annál is inkább, mivel Sepsiszentgyörgyön végezte a középiskolát, és szintén ebben a városban foglalt el fontos tisztségeket az elmúlt évtizedekben. Csaknem két évtizedig a Romtelecom Kovászna Megyei részlegének műszaki igazgatója volt, emellett a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei első alelnöki tisztségét is betöltötte egy ideig. Politikai, köztisztviselői és magánemberi pályája szutykos mellékvágányra futott.
Fennállásának 25. évfordulóját ünnepelte a Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatóság. Az intézmény gyermekjogvédelmi igazgatóságként 1997-ben 9 alkalmazottal indult, ma több mint 500-an dolgoznak a megyei szociális ellátási rendszerben, amely 42 szolgáltatást biztosít gyermekeknek, felnőtteknek egyaránt. A kerek évforduló apropóján, csütörtökön a sepsiszentgyörgyi Bod Péter Megyei Könyvtárban tartottak szakmai konferenciát.
Az új román igazságügyi törvények „általában véve jó irányba mutatnak” – állapította meg előzetes elemzésében a Velencei Bizottság.
Az USR azt kéri a kormánytól, hogy ne adóztassa meg azt az összeget, amellyel növelni tervezi a minimálbért január 1-jétől, mert csak így érhető el, hogy az emeléssel járó pluszpénz az emberek, „nem pedig az állam zsebébe” kerüljön.
A parajdi sóbánya naponta mintegy 1200 tonna sót szállít az utak csúszásmentesítésére mind belföldre, mind Magyarországra.
A román állam válhat a Blue Air román diszkont légi társaság többségi részvényesévé, miután a csőd szélén lévő vállalat képtelen eleget tenni a román állam által garantált 300 millió lej értékű hitelegyezmény feltételeinek, így nem tudja fizetni a törlesztőrészleteket.
Rendkívül bizarr esettel van dolguk az olasz nyomozóknak, amely a héten történt egy Firenze melletti kisvárosban. Miután rájöttek, hogy eltévesztették a házat, amelyet ki akartak rabolni, négy maszkos bandita bocsánatot kért a tulajdonosoktól, mindent helyreraktak, eltüntették a nyomaikat és távoztak.
A hátrányos helyzetű közösségekben élő gyerekek több mint fele állítja, hogy tanáraik pénzt kérnek tőlük az ‘osztálypénzbe’, amiből különböző fogyóanyagokat vásárolnak meg – derül ki a World Vision romániai szervezetének felméréséből. A szervezet emlékeztet, hogy az alkotmány és a tanügyi törvény értelmében az oktatáshoz való hozzáférés ingyenes és kötelező.
A minél előbbi tűzszünet elérésén dolgozik a vatikáni diplomácia, amely kész közvetíteni a felek között Ferenc pápa nyilatkozata szerint, aki harmadik világháborúnak nevezte az ukrajnai konfliktust a La Stampa című olasz napilapban megjelent interjúban pénteken.
Eltörölte a legfelsőbb bíróság azt az ötezer lejes bírságot, amelyet az Országos Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) rótt ki Klaus Iohannis államfőre a Székelyföld területi autonómiájának törvénytervezete kapcsán tett nyilatkozata miatt.
Több mint 22 tonna műanyag- és gumihulladékot tartóztattak fel és fordítottak vissza származási országába, Olaszországba a román határőrök Borsnál – tájékoztatott a nagyváradi határrendészet.
Az Európai Bizottság (EB) elvárja Romániától, hogy folytassa a nyugdíjreform megvalósítását, amelyet az uniós helyreállítási mechanizmus keretében benyújtandó következő kifizetési kérelmek elbírálásakor vizsgálnak majd meg – nyilatkozták pénteken brüsszeli források.
Beigazolódott, hogy szabotázs történt az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékeknél szeptember végén, miután robbanóanyag nyomára bukkantak a rongálás helyszínén – közölte a svéd ügyészség pénteken.
Csapadékos, szeles idő várható a következő napokban – tájékoztatott pénteken az országos meteorológiai szolgálat (ANM).
A méhnyakrák elleni küzdelem világnapja alkalmából elindították csütörtökön a HPV (humán papillomavírus) elleni védőoltási programot népszerűsítő, a kisvárosokat és a vidéki településeket célzó országos kampányt.
Marcel Ciolacu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke úgy nyilatkozott csütörtök este, hogy „minden bizonnyal” jövő héten jelentik be Nicole Ciucă miniszterelnökkel és Kelemen Hunor miniszterelnök-helyettessel közösen a nyugdíjemelés mértékét.
A romániai lakosság több mint fele úgy véli, hogy jelenleg rosszabb helyzetben van az ország, mint 1989-ben – derül ki az INSCOP Research közvélemény-kutató intézet által a Strategic Thinking Group megrendelésére készített két felmérésből.
A kelet-ukrajnai szakadárok ellenőrzése alatt álló Pervomajszk település mellől, a szovjet-orosz gyártmányú Buk légvédelmi rendszer egyik rakétájával lőtték le nyolc évvel ezelőtt a maláj légitársaság MH17-es járatszámú repülőgépét – közölte ítéletében a hágai kerületi bíróság csütörtökön.