Török társalgási klub indul
Kézdivásárhelyen február 6-ától, hétfőnként 18 órai kezdettel Gülcan Babir és Sinem Tosun törökországi ESC-önkéntesek irányításával rendeznek török társalgási klubot a sportszálló társalgójában.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Kézdivásárhelyen február 6-ától, hétfőnként 18 órai kezdettel Gülcan Babir és Sinem Tosun törökországi ESC-önkéntesek irányításával rendeznek török társalgási klubot a sportszálló társalgójában.
A 2023-as Petőfi Sándor-emlékév az Országgyűlés döntése szerint megteremti annak a lehetőségét, hogy a mai kor kihívásait is számba véve, új megközelítéssel tekintsünk a magyar költész...
A három éve megalakult Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány elégedetten tekinthet vissza az elmúlt évre. Terveit a nehezebb körülmények között is maradéktalanul teljesítette. A részletekről Kelemen László, az Alapítvány elnöke számol be.
Kovászna város önkormányzata az országos helyreállítási terv (PNRR) révén több mint hat millió lej támogatást kapott két tömbház energetikai rehabilitációjához.
Szerdán jóváhagyta Ligia Deca tanügyminiszter a nyolcadik osztályosok idei képességfelmérő próbavizsgájának és az írásbeli próbaérettséginek a megszervezésére vonatkozó rendeletet.
Petőfi él! címmel szerveznek ünnepi rendezvényt Szentivánlaborfalván, a kultúrházban a 200 éve született költőnk tiszteletére. A műsor szombaton, január 28-án 20 órakor kezdődik a B...
Január 20-án, a zabolai Mikes-kastélyban tartották a The Duke of Edinburgh’s International Award gálát, amelyen 35 fiatalt díjazott a sepsiszentgyörgyi Turul Iroda.
Alig alszanak idén téli álmot a medvék, sok nagyvad az erdőkben kószál, és talál is táplálékot. Benke József erdőmérnök, vadgazdálkodási szakember, a Zetelaka és Társai Vadász- és Horgásztársulat elnöke szerint a romániai medvekérdésben továbbra is súlyos gondok vannak.
A Zöld Nap Egyesület a kézdivásárhelyi önkormányzat sportirodájával partnerségben ma 17 és 19 óra között az idei év első Mozgó Délutánját szervezi meg a céhes városi sportcsarnokban.
A női kosárlabda-bajnokság tizennegyedik fordulójában a KSE játszi könnyedséggel győzte le az egyetlen győzelemmel a tabella utolsó előtti pozícióján tanyászó CSM Târgoviște csapatát.
Nagyon fontos lépést és megvalósítást jelent a Bodosi Református Egyházközség és a falu számára az 1794-beli, szép kistemplom külső felújítása.
Múlt héten több parkolóautomatát leszereltek Kézdivásárhely központjában. Újak kerülnek-e ezek helyébe, illetve van- e fejlemény a kiterjesztett fizetős parkolás ügyében? – tettük fel kérdéseinket Szilvester Szabolcs alpolgármesternek.
A múlt hétvége is nagyon zsúfolt volt a kézdivásárhelyi tekéseknek.
Kozsokár Attila, a háromszéki Közüzemek Rt. igazgatója a szolgáltatás minőségének javítását tűzte ki idénre.
A Román Posta intézi a rászorulóknak a kormány által biztosított fűtéstámogatás kézbesítését, a postásokat optikai leolvasókkal látják el, a pénz pedig február 20-án érkezik.
A baróti Tortoma Önképzőkör 538. kiadásán, január 24-én, kedden 19 órától, a Művelődési Ház Bodosi Dániel-termében, 30 éves a Syncron címmel visszaemlékező beszélgetésre kerül sor Nag...
A sepsiszentgyörgyi illetőségű parallel lives együttes koncertjével indul az idei év könnyűzenei eseménysorozata a megyeszékhelyen. A zenekar január 25-én, szerdán 19 órakor lép közöns...
Báznai és mangalicasertést tartó gazdáknak nyújt támogatást a mezőgazdasági minisztérium. Az egymillió lejes keretösszegből anyaállatonként 1200 lejes támogatás igényelhető egy évre.
Kölcsey Ferenc 200 éve, 1823. január 22-én írta meg a Himnuszt, a nemzeti imánkat. Ebből az alkalomból a magyar kultúra napján a kézdikővári tanulók egy tartalmas tevékenységen vehettek részt iskolájukban.
Ma délben közel száz megemlékező vett részt az 1943-as doni katasztrófát megidéző főhajtáson a Felső-Háromszék és a Kászonok között húzódó Katrosa-völgyben.
Európai uniós pénzalapokat tervez lehívni fotovoltaikus modulok telepítésére a Kovászna megyei Közművek Rt. Céljuk az áramköltségeik csökkentése.
250 millió lej – legkevesebb ennyi pénzből gazdálkodhat idén Sepsiszentgyörgy. Antal Árpád-András polgármester megfogalmazása szerint 2023 a beruházások éve lesz Kovászna megye székhelyén.
A kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárból tavaly szép számmal kölcsönöztek könyveket, és ismét megtarthatták rendezvényeiket is, derült ki a Vántsa Judit intézményvezetővel folytatott évértékelő beszélgetésből.
Január 21-én, szombaton 19 órától a Csíki Játékszín előadásában Tracy Letts: A jegyzőkönyv című, vígjátékba bújtatott szatírát tekintheti meg a nagyérdemű a kézdivásárhelyi Vigadó Műve...
Kisgyörgy Zoltán geológus, helytörténeti szakíró vehette át csütörtök este a Háromszék kultúrájáért díjat, melyet minden évben a magyar kultúra napja alkalmával adják át.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személygépkocsi a 13-as jelzésű országúton Barátosnál pénteken 9 óra körül – tájékoztat a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság. A rendőrségi v...
Kovászna megyéből a következő hétvégi kulturális eseményeket ajánljuk figyelmükbe.
Jövő héten Székelyföldi körút haza címmel tart felolvasóesteket Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Kovásznán, Sepsiszentgyörgyön és Kézdivásárhely Tompa Andrea kolozsvári születésű, Magyarországon élő író.
Több mint 20 szervező intézmény éves programjának eseményeit ismertette ma Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Vargha Fruzsina alpolgármester, valamint Tamás Sándor megyetanácselnök a Művész Moziban szervezett sajtótájékoztatón. Tavaly hét újdonsággal rukkolt elő a város, ezeket jórészt idén is továbbviszik.
Kézdivásárhely polgármestere, Bokor Tibor nemrég Bukarestben három, az Országos Helyreállítási Alaphoz (PNRR) benyújtott és kedvező elbírálásban részesült pályázat megvalósítására írt alá támogatási szerződést 9 millió lej értékben. A részletekről az elöljáróval beszélgettünk.