Hirmondo
Archives
Lapszámbemutató Borcsa Jánossal

Lapszámbemutató Borcsa Jánossal

Július 6-án, csütörtökön délután hat órától rendhagyó lapszámbemutatót tart a Székelyföld kulturális folyóirat a csíkszeredai Székelyföld Galériában (Tudor Vladimirescu utca 5. szám). A folyóirat vendége a hetvenéves Borcsa János irodalomtörténész, kritikus, akivel Zsidó Ferenc, a Székelyföld főszerkesztője beszélget, továbbá ekkor mutatják be a Székelyföld júliusi, 2023/7-es lapszámát.

Megvannak az óvás előtti érettségi-eredmények

Megvannak az óvás előtti érettségi-eredmények

Hétfőn délelőtt közzétették az idei érettségi első eredményeit, tehát azokat a jegyeket, amelyeket a vizsgázók még megóvhatnak, ha szerintük nagyobbat érdemeltek. Az átmenési arány országszerte rosszabb idén, mint egy évvel ezelőtt, és ez a három székelyföldi megye esetében még erősebben érzékelhető nemcsak az összes érettségiző, de csak az idén végzettek vonatkozásában is.

Ma Sarlós Boldogasszony napja van

Ma Sarlós Boldogasszony napja van

Sarlós Boldogasszony, az áldott állapotban lévő édesanyák patrónusának napja a többi Mária-ünnephez hasonlóan kiemelkedik a jeles napok sorából, és régen még komolyabban vették, mint manapság. Napján például nem dolgoztak, még a reformátusok sem mentek a mezőre, és aki tehette, főként a katolikus vidékeken elment a templomba. Idén nem (lenne) nehéz gyakorolni ezt a szokást, mivel éppen vasárnapra esik.