Információs előadás Sepsiszentgyörgyön
A Bruno Gröning Baráti Kör szervezésében április 13-án, szombaton 10 órától a Puskás Tivadar Szakközépiskola gyűléstermében információs előadást tartanak Bruno Gröning tanításáról.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Bruno Gröning Baráti Kör szervezésében április 13-án, szombaton 10 órától a Puskás Tivadar Szakközépiskola gyűléstermében információs előadást tartanak Bruno Gröning tanításáról.
Szerdán jelentette be a háromszéki megyeszékhelyen induló jelöltjét az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ). Az idei helyhatósági választásokon Kolcza István fog megméretkezni a polgármesteri címért, míg Kézdivásárhelyen Szőts Emilt jelölték a városvezetői tisztségre.
Elképesztő összegeket nyúlnak le az internetes csalók az átvert személyektől, ezek visszaszerzésére pedig kevés az esély – derült ki a Kovászna megyei rendőrség keddi sajtótájékoztatóján.
Április 11-én 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központban könyvbemutatóra várják az irodalomkedvelőket: Sárkány Tímea Boszorkányok nyara című kötetéről beszélget Borcsa Imolával.
A magyar költészet napja alkalmából, április 11-én, csütörtökön a Transzylvanian Bú Boys zenekar Jack Cole dalaiból című lírai koncertjét láthatják az érdeklődők a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház kamaratermében.
Az Udvartér Színház gyerekbérletének soron következő előadása az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház A csizmás kandúr című előadása, bábszínpadra írta Papp Melinda.
Sepsiszentgyörgyön pénteken és szombaton, azaz április 12-én és 13-án üveggyűjtési akcióra kerül sor: amint a városlakók megszokhatták, a leadott italos és befőttesüvegekért cserébe a TEGA sört vagy ásványvizet ad.
Május 2-5. között négy napos terápiás programot szervez szenvedélybetegek és hozzátartozók számára a Bonus Pastor Alapítvány Magyarózdon.
Harmincegy képzőművész több mint kilencven munkája tekinthető meg a Koloratúra című kiállításon, amelyet kedden délután nyitottak meg a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében.
Rendhagyó élményben részesülhettek azok a sepsiszentgyörgyi olvasók, akik kedden látogatták meg a Bod Péter Megyei Könyvtárat: a megszokott arcok helyett a város híres, közkedvelt személyeit találhatták a kölcsönzőpultok mögött.
Jó ütemben haladnak a munkálatok, már a külső szigetelésnél tartanak a Sepsiszentgyörgyön épülő új tüdőkórháznál, amely Háromszék egyik legfontosabb egészségügyi beruházása.
Több mint egy éve bejelentette indulási szándékát, végül mégsem jelentkezett RMDSZ-es polgármesterjelöltnek Derzsi-Ráduly Kázmér Baróton. Benedek-Huszár János tisztségben lévő polgármesternek azonban így is lesz párton belüli kihívója
Az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének munkatársai 2024. április 10-én, szerdán, 16-17 óra között, a kézdikővári Kovács Ferenc Általános Iskolában, illetve 17-18 óra között, a kézdiszárazpataki kultúrotthonban fogadják az érdeklődőket.
A Kovászna Megyei Környezetőrség összesen 82 ezer lejre bírságolta március folyamán a szabálysértésen ért intézményeket és cégeket, három esetben rendelte el az egységek tevékenységének felfüggesztését.
Jó alkalom kínálkozik arra április 20-21-én, hogy az otthon már csak lomnak számító tárgyaktól megszabadulhassunk. Erre a rétyi útkereszteződésben ötödik alkalommal megszervezett zsibvásáron adódik lehetőség.
Orbaiszék neves nyelvtudósa születésének 240. évfordulójához kapcsolódva Kovásznán felavatták a Kőrösi Csoma Sándor Emlékközpontot és a megnyitották a 34. Csoma Napokat.
Nagy horderejű, de annál nemesebb feladatot kaptak Kovászna megye tanintézményei: idén áprilisban két országos tantárgyverseny megszervezéséért felelősek.
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) a héten két eseményre is várja a sepsiszentgyörgyi nagyérdeműt. Április 9-én, kedden 18 órakor a közösség és az irodalom kapcsolatáról esik szó, pénteken A protokoll ezer arca – a tárgyalóasztaltól a bálteremig címmel szerveznek előadást.
Életét vesztette egy 14 éves fiú, miután felborult a kvad, amelyen egy 47 éves férfi társaságában utazott Bereck külterületén – tájékoztatott a Kovászna megyei rendőség.
A kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület április 8-13. között harmincnegyedik alkalommal szervezi meg a Csoma-napokat a tibetisztika megalapítója emlékére.
Folytatja munkáját Dombora Lehel az RMDSZ Réty Községi Szervezete élén. A jelenlévők az április 4-én, csütörtökön megtartott tisztújító közgyűlésen szavaztak újra bizalmat a község polgármesterének.
A kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban lesz látható a Koloratúra. A Napsugár és Szivárvány illusztrátorai 2000–2023 című kiállítás teljes anyaga.
A kézdiszentléleki Perkő Nyugdíjasklub áprilisi összejövetelének meghívottja dr. Borcsa János magyartanár és kritikus, akit szerdán, április 10-én látnak vendégül.
A Székelyföld folyóirat 2024/4. számában verssel jelentkezik Ady András, Bajna György, Cseh Katalin, Lövétei Lázár László, Mile Zsigmond, Ősi Anna, Schön Károly, Vermesser Levente.
Sokféleképpen lehet nehéz az élet kezdete egyes emberek számára, interjúalanyunk, Majláth-Szabó Attila sorsa pedig ennek másik változatát mutatja.
Nagyszerű hétvégét tud maga mögött a Nagy Mózes Asztalitenisz Szakosztály, hiszen a 6 országot és több mint 250 versenyzőt felvonultató Dumbrăviţa Championships Trophy elnevezésű nemzetközi versenyen 7 alkalommal is sikerült dobogóra állniuk.
Péntek este 9 órakor balesethez riasztották a sepsiszentgyörgyi rendőrséget és tűzoltóságot, miután egy Gidófalváról Kőröspatakra tartó 20 éves sofőr autójával úgy akart áthajtani a 12-es országúton, hogy nem állt meg, és nem adott elsőbbséget a kereszteződésben.
Kovászna Polgármesteri Hivatala a minap véglegesített és aláírásokkal hitelesített egy szerződést a fejlesztési minisztériummal.
Elvesztettük a harcot a varjakkal szemben – állítja Czimbalmos Csaba, Sepsiszentgyörgy városmenedzsere. Tény, hogy a varjak Románia szinte minden nagyvárosában, de már falvakon is annyira elszaporodtak, hogy jelenlétük egyre terhesebb az ember számára.
Teljes listával méretkeznek meg, és az alpolgármesteri széket is megcélozzák a román pártok – jelentette be szombati sajtótájékoztatóján Pătru Constantin vállalkozó, a Four You klub tulajdonosa.