Aszfaltozáson túl, csatornarendszeren innen: fejlesztések Kökösben
Az elmúlt évben megvalósított nagy beruházásokból erőt merítve fut neki a kökösi önkormányzat az idei évre átcsúszó munkálatok folytatásának. Áldás vagy átok, de jónéhány ilyen van.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az elmúlt évben megvalósított nagy beruházásokból erőt merítve fut neki a kökösi önkormányzat az idei évre átcsúszó munkálatok folytatásának. Áldás vagy átok, de jónéhány ilyen van.
Meghosszabbították a hátrányos helyzetű személyek számára kiírt, napelem-telepítésre vonatkozó REPowerEU pályázatban a jelentkezési határidőt: február 17. helyett március 3-ig lehet kérni az energiahatékonyság növelését célzó finanszírozást.
Emberi gesztusokkal fordulnak a háromszéki önkormányzatok a lakók fele: a Babakelengye program elindítását nemrég Uzon és Dálnok község helyi tanácsa is jóváhagyta. Eközben a súlyos betegekre is odafigyelnek a hivatalok.
A néptánc elméleti és gyakorlati alapjaival ismerkedhetnek meg a háromszéki Sapientia sport és edzőképző szakos hallgatói a tanév második félévében. Az opcionálisan választható tantárgyat Virág Endre, a Háromszék Táncszínház igazgatója oktatja.
A kézdialmási közbirtokosság 3909,89 m3 fát kínál eladásra. Az árajánlatokat 2025. március 4-én, 9–14 óra között, valamint március 5-én, 9–14 óra között lehet benyújtani a kézdialmási ...