Bérletrendszer helyett ajándékutalványok Sepsiszentgyörgyön
A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színháznál jó pár évvel ezelőtt megszüntették a bérletrendszert.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Remény nélkül megsavanyodik a legjobb gondolat is a szánkban. Mert nem tudjuk kimondani másként, csak savanykodva – keseregve. Tudnánk – tudhatnánk – jót is mondani, de nem mondjuk. Szégyelljük. Soroljuk, hogy milyen rossz lesz majd. Nekünk kell azt kitalálni? Találja ki az ördög. Mert az kitalálja, hiszen soha nem a jón jártatja az eszét. Ne ülj le mellé tanácsot kérni! Mert – az akasztófára való – csak vádolni tud: mindenkit és mindent. Nem hiába, hogy a Biblia kígyóként ábrázolja. Afrikai utazók írják le, hogy a mérges kígyók sötétben bújnak elő, harapnak emberbe, állatba. Amikor kisüt a nap, rögvest bebújnak lyukaikba. Az élet árnyékos oldalát kedvelik.
A remény kicsalogat a napvilágra. Addig cselekedd a jót, amíg nappal van.
Ma ne tarts panasznapot! Gyakran úgy hajtogatjuk magunkban sérelmeinket, mint a boltba küldött gyerek: nehogy elfelejtse, hogy mit kell majd megvennie, ezért mondogatja magában. Sorolgatjuk magunkban, hogy mit és kire kell panaszkodnunk. Úgy belemerülünk, hogy meg sem látjuk már a másikat.
Cseri Kálmán református lelkipásztor egyik tanításában mondja: „Sokszor, amikor különösebb bajunk nincs (bár ilyen viszonylag ritkán van), akkor is elmegyünk egymás mellett, és keresztülnézünk egymáson. Nem érdekel engem a másik baja, nekem is megvan, s rajtam sem segítettek — efféléket gondolunk és mondunk. Nem beszélve arról, hogy a félelem, a kétségbeesés, a keserűség még inkább vakká teszi az embert. Ilyenkor szükségképpen befelé fordul a tekintetünk is. Magunkkal vagyunk elfoglalva. Ilyenkor van az, hogy megyünk, és úgy tűnik, mintha a járdára néznénk, mégsem vesszük észre a gödröt és kibicsaklik a bokánk, mert beleléptünk. Nézünk, de nem látunk. Ilyenkor van az, hogy elmegyünk sokszor ismerősök mellett is, és nem vesszük észre őket. Az ember olyan, mintha normális lenne, mintha nézne, látna, de teljesen lefoglalja valami. Őrlődik valami gondján-baján, sérelmén, és valóban se lát, se hall – ahogy mondani szokták.”
Reményre lettünk megváltva – írja az apostol: megváltásunk még reménybeli. (Róm 8,24) Éppen ezért bátran lépjünk ki: Egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban. Éljetek úgy, mint a világosság gyermekei! (Ef,5,8)
Dr. Sávai János, a Szegedi Hittudományi Főiskola tanára