„Jól érzem magam itthon”

Dávid Sándor a kézdivásárhelyi helyi tanács testületének új tagjai közé tartozik. Az RMDSZ kézdi szervezetének elnöke 1970-ben született a céhes városban. Iskoláit is itt végezte, majd a Sapientia EMTE kommunikáció és közkapcsolatok szakán diplomázott, párja Péter Ildikó tanítónő, két gyerekük van: Balázs 13, Péter 11 éves.

– A neve kapcsán többeknek talán a Polyp televízió ötlik fel. Honnan vezetett az útja a médiába, illetve mivel foglalkozik most?

– 1990-ben szereltem le a katonai szolgálatból, és az akkori csavargyárban dolgoztam. A ránk zúduló demokrácia egyik fontos hozadéka az volt, hogy egyre több információ birtokába kerültünk. Világossá vált, hogy lassan nálunk is elkezdődik a nagy vállalatok privatizációja, rá kellett jönni, hogy az addig biztos munkahelyek már nem lesznek azok. Már akkor, 20 évesen olyan munkát szerettem volna végezni, ami kreativitásra ad lehetőséget, és az eredménye kézzelfogható. 1993-ban ajánlották, hogy az akkor alakuló kábeltelevíziós társaság adminisztrátora legyek, és hozzunk létre egy helyi televízió-stúdiót, aminek aztán a vezetője és főszerkesztője lettem. Ezzel egy 22 éven át tartó kaland kezdődött el. Alkalmam volt nagyszerű embereket megismerni és velük dolgozni, nagyon jó kollégáim voltak, így minden adott volt, hogy maradandót alkossunk. A televíziózás után majdnem két éven keresztül a Julius Meinl Románia országos szervizhálózatát vezettem, és már több mint négy éve a Kovászna Megyei Hulladékgazdálkodási Egyesület kommunikációjáért felelek.

– Hogyan került a politikába?

– 1996-ban a kézdivásárhelyi RMDSZ ügyvezetője lettem, gyakorlatilag innen indult az egész. Az elmúlt 24 év során baráti kapcsolatok jöttek létre, egy jó csapat tagjává váltam. 2019 decemberétől, immár elnökként sikerült egy olyan fiatalított választmányt létrehozni, akiknek fontos Kézdivásárhely, és aktívan tenni is akarnak városunkért.

– Miért érzi fontosnak, hogy részt vegyen a helyi önkormányzat munkájában, mi motiválta?

– Az ember életében eljön egy idő, amikor mérlegel, és úgy érzi, még van energiája tenni a közösségért. Ugyanakkor ott vannak a gyerekeim, és azt szeretném, hogy jól érezzék magukat itthon, Kézdivásárhelyen – ha netán az élet el is sodorja innen őket, szívesen jöjjenek haza.

– Melyek a városnak azok a gondjai, amelyek „szívügyek”, prioritások?

– Jelenlegi munkahelyemen révén, a járvány kezdetéig közel kétezer gyereknek és érdeklődőnek mutattuk be a lécfalvi hulladékkezelő központban, hogy miért, hogyan kell helyesen és szelektíven gyűjteni a hulladékot. Itt jöttem rá arra, hogy amennyiben felkelted az érdeklődést a lakosság körében, az emberekben van hajlandóság és fogékonyság arra, hogy közösen tegyenek a jó eredményekért. Ezt szeretném az önkormányzati munkában is elérni. Szilveszter Szabolcs az előző tanácsban tett egy kísérletet arra, hogy a lakosság a saját ötleteit megvalósíthassa önkormányzati támogatással. Ma úgy néz ki, hogy ez az ötlet jónak bizonyult, folytatni kell, a lakossággal együttműködve, közösen kell városunkat élhetővé, barátságossá tenni. Az önkormányzatban jelenleg is jól működő kommunikációt kell olyanná alakítanunk, amivel egyértelművé tesszük, hogy pozitív irányú változást akarunk, hogy ezzel az intézmény általános megítélése javuljon.

– Kézdivásárhelyen él a családjával. Mi az, ami itthon tartotta, milyen jó vonásait látja a városnak?

– A legerősebb itthon tartó erő számomra mindig a gyökereim és a családom voltak. Az évek során lettek volna lehetőségeim arra, hogy külföldön, a szakmában dolgozhassam, de soha nem akartam igazából elmenni. Hála a jó Istennek, mindig olyan állásaim voltak, ahol azt csinálhattam, amit szeretek, jó munkaközösségekben dolgoztam és dolgozom ma is. Összeforrott baráti társaságunk van, sok időt töltünk együtt, járjuk a természetet, kirándulunk. Jól érzem magam itthon, miért mentem volna innen el?