Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Röviden

Dicséri a FIFA a magyarokat

A magyar válogatott a 40. helyen zárja a 2020-as évet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) legfrissebb világranglistáján, amelyen az egy év alatt legtöbbet javult együttesként van feltüntetve. A FIFA honlapja kiemelte: idén a magyaroké a legnagyobb fejlődés, egy év alatt 44 pontot szereztek, és ezzel 12 helyet léptek előre. Emlékeztetnek: a magyar válogatott 2020-ban nyolc mérkőzése közül csak egyet veszített el, és kijutott az Európa-bajnokságra. A részben magyar rendezésű kontinensbajnoki kvalifikáció mellett Marco Rossi csapata a Nemzetek Ligájában is sikert ért el azzal, hogy csoportgyőzelemének köszönhetően a sorozat legközelebbi kiírásában a legmagasabb osztályban szerepelhet.

A világranglista élcsoportjában nincs változás, a belgák vezetnek, megelőzve a világbajnok francia, illetve a brazil nemzeti csapatot. A magyarok Eb-riválisa közül a franciák mellett a portugálok (5.) és a németek (13.) is a legjobbak között szerepelnek, miként a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatában ellenfeleknek számító angolok (4.) és lengyelek (19.) is. Románia a 37.

Kialakult a BL-nyolcaddöntő mezőnye

A labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében Németország és Spanyolország négy-négy csapattal képviselteti magát. A legjobb 16 között lesz még három–három angol és olasz klub, valamint egy-egy francia és portugál együttes. A nyolcaddöntő sorsolását hétfőn délben rendezik Nyonban.

A legjobb 16 között szereplő csapatok: csoportelsők: Bayern München (címvédő, német), Borussia Dortmund (német), FC Liverpool (angol), Chelsea (angol), Manchester City (angol), Real Madrid (spanyol), Juventus (olasz) Paris Saint-Germain (francia); csoportmásodikok: FC Barcelona (spanyol), Sevilla (spanyol), Atlético Madrid (spanyol), RB Leipzig (német), Borussia Mönchengladbach (német), Lazio (olasz), Atalanta (olasz), FC Porto (portugál).

Az Európa-liga legjobb 32 csapata közé jutott: Dinamo Kijev (ukrán), Ajax Amsterdam (holland), Krasznodar (orosz), Manchester United (angol), Club Brugge (belga), Salzburg (osztrák), Sahtar Donyeck (ukrán), Olimpiakosz Pireusz (görög).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás