Zenészélet járványhelyzetben

A bő egy éve tartó, zömében koncertmentes időszak nemcsak a zenekedvelők, hanem a muzsikusok életét is megkeserítette. Ugyanakkor az online hangszeroktatás is új kihívás elé állította a tanárokat. Éltes Áron sepsiszentgyörgyi szaxofonos-pedagógussal egyebek mellett ezekről a témákról beszélgettünk.

– Mivel foglalkoztál a járványhelyzet beállta előtt?

– Tizenkét éve tanítok a Művészeti és Népiskolában, emellett talán hat éve csatlakoztam a Koszika & The HotShots zenekarhoz, velük elég aktívak voltunk. Különféle session-projektekben vettem részt, alkalmanként pedig a Brassói Filharmóniával, a Háromszék Táncegyüttessel és a Tamási Áron Színházzal is együttműködtem.

– Mára mi maradt mindebből?

– A tanítás. Időnként hagyományos, „offline” módon, máskor meg online, ami borzasztóan nehéz. Klarinétot és szaxofont tanítok, és a fúvós hangszerek esetében nagyon fontos a hangképzés. Cél, hogy minél szebb hangot képezzünk a hangszeren, és a tanulónak nagyon sok időbe telik, hogy a saját hangját, hangzását megtalálja. Ez a tanulási folyamat legelső része, ehhez meg szükséges az élő hang hallása. Erre pedig teljesen alkalmatlan az online felület, ahol későn érkező, pocsék, zavart hangot kapunk.

– A koncertek hiánya milyen hatással van a zenésztársadalomra?

– A tanítás számomra fix jövedelemforrást jelent, ám nem lennék a szabadúszó zenészek helyében, hiszen látom, mennyire kegyetlen számukra ez az időszak.

– A zene minőségére negatív hatással lehet-e az egy év kiesés? Értem ez alatt, hogy koncertek hiányában a zenészt mi motiválja a gyakorlásra?

– Az említett év több szakaszra osztható. A legveszélyesebb a zenésztársadalomra nézve a járványhelyzet kezdetén elrendelt karantén-időszak volt, hiszen akkor senki sem tudott próbálni. A kijárási tilalom megszűnte után már beindulhattak a próbafolyamatok, ám még mindig nem lehetett, illetve inkább csak online koncerteket lehetett adni. Az, hogy egy zenész gyakorol vagy sem, lelkiismereti kérdés. Ám a zenész számára a motivációt a gyakorláshoz a koncertlehetőség adja. Ha a naptárában nem látja, hogy jövő héten vagy a közeljövőben valami projektre kell készülni, nagyon nehéz. Szerintem tízből talán három ember az, aki ilyen körülmények között előveszi a hangszert és gyakorol. Egy igazi zenésznek a koncertmentes periódusokban is formában kellene tartania magát, ám nem hiszem, hogy a zenésztársadalom szétgyakorolta magát az elmúlt időszakban. Biztos, vannak kivételek, és őket csodálom. Főként azoknak lehet könnyebb a holt időt gyakorlással kitölteni, akiknek nincs családjuk.

– Nagyon sok zenész koncertélmény hatására ragadott hangszert. Az efféle meghatározó tapasztalatok most kimaradnak…

– Egy hangszeren tanuló diák számára fontos, hogy hatások érjék, hiszen az motiválhatja, kitartást pumpálhat bele. Engem értek ilyen hatások, és táplálták bennem a kitartást, hogy nekem ezt kell csinálnom. Kamaszkoromban voltak meghatározó koncertélmények, amelyek miatt ezt a pályát választottam, szaxofonozni kezdtem, és jazz-közeli, egyáltalán improvizatív zenét kezdtem játszani. A legfontosabb ezek közül valamikor 2001–2002-ben a több sepsiszentgyörgyi zenészt sorában tudó Slang zenekar Park vendéglőbeli koncertje volt. Carpe Diem nevű diákzenekarunkkal mi nyitottuk a koncertet, ami nagy megtiszteltetést jelentett, majd az első sorból nézhettük végig a Slanget, amely lenyűgözött. A zenekarban voltak fúvósok is, közöttük a szaxofonos, akitől később az első szaxofonomat is vásároltam… Koncertek hiányában a tanár átküld egy linket a diáknak, ami azonban nem ugyanaz, mint amikor élő koncerthatás éri.

– Jelenleg próbálsz valakivel?

– Kerezsi Kati írt néhány dalt, és nagy zenekarral, amelyben több fúvós is szerepelt, csináltunk egy online koncertet. Nos, ezzel a zenekarral próbáltunk néhányszor, hiszen élőben is bemutattuk volna a produkciót, ám ez idáig erre nem adódott lehetőség. Várom, hogy ismét koncertezhessünk, hogy a dolgok valamelyest visszakerüljenek a normális mederbe.