Legyen bizalmunk bőven

Annyi mindent ígérgettünk kikergetésre öt-hat évtized alatt Erdélyben, nem csoda hát a hátborzongásunk, hallván, hogy ez a mostani kormányalakulat határozottan kijelentette hétfőn: csütörtökön már lesz új kormányunk. Mármint nekik. Hogy mennyi mindent fújt el a szél csak játékos kedvéért is, azt ne feledjük hamar, mert ki tudja… Szóval szél fúvatlan nem indul. Mi, kisebbségiek lessünk csak ki a pince sarkából.

Emlékezni magam sem szoktam átabotában. A kormányok jönnek, győznek, be- és kivonulnak. Már azok a tagok, akiket nem vetettek ők maguk börtönbe a göröngyös úton.

Hosszú út, és épp ezért kívánok a kormánytagoknak a legjobbakat oda és vissza. Mármint csütörtöktől eléfelé, s a szó igazi értelmében visszafelé is a jószándékú kormánynak, dolga végeztével. Nem vagyok az a gratulandus fajta, amelyből jó néhányat megismertem. Egész egyszerűen hajlandó vagyok a szekeret is tolni, csak jó irányba s jó rakománnyal vennék az utat, mondjuk, a miniszterek.

Bizalom prérijén nem vagyok elöljáró, az szent igaz. Ám ha csak azokat a mozzanatokat tekintem át, amelyeket magam megéltem, enyéimmel és azok bizalmával együtt, ijesztő, riasztó a feladat nagysága. Összevetni a tegnapi araszolást a tavalyi lóversenyszellemmel, didaktikus, oktatási is lehet az összevetés. Aki látja bizalmam szélesre tárt kapuit, talán meg is nyugszik ebben a futólagos előretörésben. Mi, székelyek mondjuk sokadmagunkkal együtt, hogy immár válik meg… Való igaz. Amint az is a továbbiakban, hogy a munkát osztjuk-e meg menet közben, vagy a bevételt.

Azt énekli a keresztény a templomban: bízzál az Úrban, s megsegít. Igaz. Akiben nem terem a bizalom, a reménység is hervadozik. Hagyatkozom erre az új, csütörtöki román kormányra a magam és enyéim reményeit öntözve, a termést óvva. A zsalugáterek nyitva figyelik a naptárt.