Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Kiket soroznak be háború esetén, és mit kockáztat, aki ezt megtagadja?

Kiket soroznak be háború esetén, és mit kockáztat, aki ezt megtagadja? Románia

Háborús állapot, mozgósítás vagy ostrom esetén a védelmi minisztérium mozgósítja az összes tartalékost, és a 20 és 35 év közöttiek számára pedig kötelezővé válik a katonai szolgálat – számolt be az Adevărul.ro.

Hirdetés
Hirdetés

A 2005. december 16-i 395. számú törvény 2007. január 1-jétől felfüggesztette a kötelező katonai szolgálatot, a sorkötelesek utolsó sorozása 2006 októberében, a csökkentett szolgálati idejűeké pedig 2006 júniusában volt. Az ukrajnai válsággal összefüggésben azonban meg kell jegyezni, hogy bizonyos feltételek mellett ez a felfüggesztés megszűnik, és a hatóságok a védelmi rendszer megerősítése érdekében a haderő részleges vagy teljes mozgósítását kérhetik.

Hadiállapot, mozgósítási állapot és ostromállapot idején, amelyeket az elnök rendel el és a parlament hagy jóvá, a védelmi minisztérium (MApN) minden tartalékost mozgósít. Elsősorban a 18 és 55 év közötti önkéntes tartalékosokról van szó, akiknek szerződésük van a védelmi minisztériummal, és akkor is megkapják zsoldjuk 30 százalékát, minimum 540 lejt, ha otthon vannak. Nekik azonnal jelentkezniük kell a katonai egységnél, amelyhez tartoznak. Ezen tartalékosok száma azonban néhány ezerre korlátozódik, így a román hadsereg arra a mintegy 60 ezer „klasszikus” tartalékosra támaszkodhatna, akik a katonai szolgálat felfüggesztése előtt teljesítették a katonai szolgálatot, és rendelkeznek katonai igazolvánnyal. Ők tudják, hogy melyik egységnél kell jelentkezniük 48 órán belül, és az igazolványukhoz van csatolva a behívóparancs, amely közúti, vasúti, tengeri vagy légi szállítási kuponokat tartalmaz. Fontos megjegyezni, hogy a végzésben meghatározott időben és helyen való megjelenés elmulasztása büntetőjogi következménnyel jár, a törvény 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztést ír elő. A kijelölt katonai egységekben való jelentkezési kötelezettség csak a legfeljebb 55 éves tartalékosokat terheli, amely életkorig a tartalékos katonai nyilvántartásban szerepelnek.

Kik lesznek besorozva?

A 2005/395-ös törvény azt is előírja, hogy hadiállapot, mozgósítási állapot és ostromállapot idején a katonai szolgálat kötelező. A lakosság honvédelmi felkészítéséről szóló jogszabály szerint a 20 és 35 év közötti román állampolgárok, akik megfelelnek a katonai szolgálatra vonatkozó kritériumoknak, sorkötelesek. Kérésre a sorozás 18 éves korban is elvégezhető.

A katonai szolgálatra orvosilag alkalmatlannak minősített személyek, a törvény által elismert egyházakhoz tartozó felszentelt személyzet, valamint a legalább 2 éve kolostorban élő szerzetesek nem sorozhatók be. Ezen kívül nem teljesíthetnek katonai szolgálatot a börtönbüntetésüket töltő elítéltek, az előzetes letartóztatásban lévők, vagy a bíróság elé állított személyek a jogerős ítélet meghozatalának időpontjáig, valamint bizonyos feltételek mellett azok is, akik eltartottakkal rendelkeznek. Mentesülnek a besorozás alól azok is, akiknek feleségük első vagy másodfokú rokkantnak minősül, akiknek egy vagy több kiskorú gyermekük van, és feleségük meghalt, vagy akiknek szülei első vagy másodfokú rokkantak, életkortól függetlenül.

Megtagadható a fegyverviselés

A 2006/446-os törvény előírja, hogy azok az állampolgárok, akik vallási vagy lelkiismereti okokból megtagadják a fegyveres katonai szolgálatot, alternatív szolgálatot teljesítenek. Ebben az esetben a besorozott személy megtagadhatja a fegyverviselést.

A törvény szerint a besorozás megtagadása bűncselekménynek minősül. „Az a személy, aki háború idején vagy ostromállapot alatt testi sérülést okoz magának, betegséget vagy gyengeséget színlel, hamis okmányokat, vagy bármilyen más eszközt használ annak érdekében, hogy a katonai szolgálat alól kibújjon 2-től 7 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – áll a büntetőtörvénykönyv 432. cikkejében. Amikor az ország nincs hadiállapotban vagy ostrom alatt, a szolgálat megtagadása enyhébben, 500 és 8000 lej közötti pénzbírsággal büntethető.

(Adevărul)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások
  • User
    Dátum: 2022. február 23., 12:04
    ÉRTÉKELÉS: 248

    Elmebetegek a parlamentbe miért nem veszik föl a kövér segguket és menjenek ok meghalni miközben semmi közünk nincs az az ukrán melletti erositesre mien jó hogy 2 suket fasz dönt egy csomó fiatal és apuka életéről miközben ők el bújnak a patkanyjukba…. Ki adja vissza a gyereknek az édesapját a feleségnek a biztonságot nyújtó férjét? Az anyának esetleg egyetlen fiát? A sok geci ül tovább a kenyelmesz székben mit se törődve ezekkel a dolgokkal ezen kellene elgondolkodni így is nálunk van a legtöbb szar törvény főként amiből az allamkassza gazdagodhat és a nép zsebe ürül én biztos nem megyek és nem a halál miatt hanem ezek a buzik nem érnek számomra annyit hogy én értük loholjak én nem kaptam semmit az országtól csak elvettek

  • User
    Dátum: 2022. február 23., 17:07
    ÉRTÉKELÉS: 34

    Akik haborut akarnak [allamfok,politikusok ,fegyvergyartok,]mehetnek a frontra pereputyostol.A 45-50 evesen nyugdijba vonultak az OSSZES specialis nyugdijat elvezok csaladtagokkal,NEKIK van amit feltsenek!Ja es szinte kimaradt a <bkeking nyuz-os mas-media<kepviseloi.

  • User
    Dátum: 2022. február 23., 17:58
    ÉRTÉKELÉS: 101

    Na ti akik a parlamentbe űltök és semit nem csinaltok menyetek és fogjátok meg a fegyvert és nyugotan meg is halhatok itt csaladok gyerekik vanak ti pedig el akarjatok szakitani a gyerekektol mit kebzeltek ti ólgyátok meg legyen béke ti csináltátok ezeket nem mi úgy hogy legyetek szívesek és tegyétek rendbe a világot most mutasátok meg hogy menyire vagytok nagy emberek

  • User
    Dátum: 2022. február 23., 18:43
    ÉRTÉKELÉS: 42

    Azaz ijesztegessétek az embereket, semmi köze sincs hozzánk az Ukrán szituációhoz, hirtelen nem fog Putin most egyszerre 3 országot is foglalni, nem lesz ilyesmi az biztos

    • User
      Dátum: 2022. február 23., 20:46
      ÉRTÉKELÉS: -4

      Putyin már most három országot elfoglalt: Moldávia, Grúzia és Ukrajna. Ezen kívül csapatok vannak Beloruszban, Kazahsztánban, Szíriában.

      • User
        Dátum: 2022. február 25., 1:00
        ÉRTÉKELÉS: 0

        Ott kapar a majom, ahol tud. Azoknál mutatja a békáját, akik nem NATO tagállamok. Há’ mé’ nem próbálja ki magát a bakkergeci Putyin a NATO-val, illetve a tagállamokkal? Tudja, hogy megkúrják – de nagyon! Idióta komcsi, KGB-s maffiózó oligarcha. Ezt a faszkártyát egyszerűen ki kéne lőjje egy igazi vérbeli mesterlövész, oszt akkó nézzétek meg – VÉGE a cirkusznak!

  • User
    Dátum: 2022. február 23., 18:49
    ÉRTÉKELÉS: 47

    Tulajdonképpen a keresztény egyházak egyhangúlag kellene kiálljanak a lelkiismereti szabadság mellett, mégpedig azért, mert mindennemű gyilkosság a tízparancsolat ellentéte! Minden háborút a hatalom haszonélvezői robbantottak ki, kiváltságaik megőrzése érdekében! Ami a „haza” védelmének szajkózását illeti, a legnagyobb blöff! Jelen esetben is a legnagyobb bejkeverő Amerika és a NATO, és a velük lepaktáló politikai elit, akik tulajdonképpen egy nyomorult „kisebbség”, akiket seggnyalóik juttattak bársonyszékékbe, minden pártból, kivétel nélkül! Ajánljuk nekik, térjenek észhez, nehogy arra kényszerítsenek, hogy az egész politikai gárdát „ivadékaikkal együtt” kiirtsuk, miként elődeik tették a „rendszerváltáskor”. Vagy netán a kényszerrel behívott „bakák” kezdjék el tisztjeik „lemészárlását”! Akkor sikerült „megvezessenek”, de másodszor már nem fog menni! A pártkönyveseket mind tisztelettel fel kellett volna kérjük, TÁVOZZATOK! És csak azután válasszunk magunk közül vezetőket! Akkor lett volna igazi RENDSZER-VÁLTÁS! Így csupán köpönyeg forgatás történt! Amerikának baja van Oroszországgal, birkózzanak meg egymással, minket hagyjanak ki a „játszmájukból”! Ezt vegyék „baráti figyelmeztetésként” az érintettek! Most még nem késő „visszakozni”! Ha féltik a bőrüket „politikusaink”, távozzanak „barátaikkal” együtt, minél hamarabb, annál jobb! Nem vettétek észre, ti balga „jenkik”, hogy senki nem fogadott titeket „virágcsokorral”? Távozzatok élve, és akkor a ruszkik is lecsillapodnak, mert végül is nekük van igazuk! Ők „kivonultak”, és a NATO „bevonult”! Elég volt a „cirkuszból”!

    • User
      Dátum: 2022. február 23., 19:22
      ÉRTÉKELÉS: 6

      Szegény fejünk. 30 év és ide jutottunk, hogy az oroszokat várjuk tárt karokkal. Na elmondom, röviden. Van egy nagy különbség: az oroszok erőszakkal jöttek, a NATO-hoz pedig mi, jószántunkból csatlakoztunk. Sőt, kérleltük őket, hogy vegyenek már fel közéjük. Legtöbb keleti országban még népszavazás is volt erről.

  • User
    Dátum: 2022. február 23., 20:44
    ÉRTÉKELÉS: 9

    Csak adjátok oda a fegyvereket, lehet hogy ráfáztok! Az orosz még nem sanyargatott, de ti?! Érdekes lessz!!!!!

  • User
    Dátum: 2022. február 23., 20:32
    ÉRTÉKELÉS: 18

    Kit kellene megvedni?A tolvaj parlamenteseket?Az ugynevezett ,,baiati destepti,,eseket?A specialis nyugdijasakat?? Van fizetett katonasag,dolgozzanak meg a penzukert..

  • User
    Dátum: 2022. február 23., 21:58
    ÉRTÉKELÉS: 5

    Mi történik azokkal, akik külföldön élnek és nem jelentkeztek ki a RO lakcímükről? Elvileg utolsó lakcímre kétszer kiküldik a sorozási értesítést -ha átvette, ha nem- értvesítve lettek? Ettől a perctől parancs megtagadók?

    • User
      Dátum: 2022. február 25., 17:44
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Igen, nem kaptunk semmit az országtól, minden egyes egészségügyi bajért az orvosnak és háziorvosnak vagyonokat fizetünk, az iskolába is csak kemény pénzért tudjuk beadni a gyermeket, a tanárt is mi fizetjük, sőt, az aszfaltot az otthonunk és a bolt, munkahely meg iskola között is mi raktuk, szégyellje magát az állam, hogy olyan rendelkezéseket hoz, amik mindenhol máshol is vannak, ez itt nem mindenhol más, ez itt Románia.

      Aki meg nem érti a szarkazmust, azt nem értem egyáltalán miért és hogy tud életben maradni ebben a hülye országban XD

  • User
    Dátum: 2022. február 24., 7:27
    ÉRTÉKELÉS: 12

    Na persze johannisnak nincs egy kolyke sem azert ugral,meg persze jon a kovetkezo nato valasztas es meg akarja nyerni

  • User
    Dátum: 2022. február 24., 8:30
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Az szep es gyonyoru ,hogy honvedeelem , de kikiet is hivanak be kotelezoen..? Jah a 20 és 35 év közöttiek számára pedig kötelezővé válik a katonai szolgálat. Az az egy problema ezzel ,hogy a 20 es 35 ev kozotiek nem vannak kikepezve katonanak. meg az alap kikepzes SINCS MEG. Mert valameik faszkalap kitalalta ,hogy anno ne legyen kotelezo a katonasag , mert beke van es mindenki szeret mindenkit…. Igy most bevisznek katonanak ,kezunkbe adnak egy valoszinuleg AK-47est (mert az a leggyakoribb es legolcsobb fegyver) es mejel fiam movoldozni. A szemejes problemam ezzel az egesz kotelezo szarral az ,hogy En nem voltam katona ,mert kivettek es igy nem ,hogy nem tudok loni fegyyverrel de nem is igazan fogtam fegyvert. A fegyvereket amit fogtam azok csak ien disz bemutaos dolgok voltak ,es az nem hiszem ,hogy szamit valamit is…

  • User
    Dátum: 2022. február 24., 13:07
    ÉRTÉKELÉS: 15

    Mi olyant tett nekem ez az orszag hogy en akar 1 legyet is megoljek erte? Nekem semmit, adott almatlan ejszakakot a hulye torvenyeivel, kinlodast, hajtast, szenvedest! Inkabb visszahuz mint elore segitene! S ezert harcoljak vagy harcoljanak az emberek. Vannak elre fizetett katonak akiknek ez a szakmajuj, hagyak az atlag embert nyugodtan elni! Nekem eggyik fellel sincs gondom, ismeretlen emberekre lovoldozzunk, s ok rank, azert mert a „politikusok” nem ertenek egyet valamiben? Hulljon a por nep, vagyunk elegen. Ez a haboru egyaltalan nem a mi problemank!!! Foleg nem hetkoznapi embereke! Ezt a kotelezo katonasagot meg haboru idejen is melysegesen elitelem! Aki ugy gondolja, erzi menjen. A tobbi uljon a csaladjaval es eljek az eletuket!

    • User
      Dátum: 2022. február 24., 15:27
      ÉRTÉKELÉS: 2

      Ítélheti, és én is elítélem, de attól még ez a törvény és ha ez lép érvénybe, az egyetlen kibúvó a szökés lesz. Tudja, hogy háború esetén sok mindent felfüggesztenek, pl. az emberi jogok egy részét, könnyen hazaáruló lesz valakiből aki csak nem akar harcolni. Szóval figyelje a híreket és mikor van még esély, húzzon el. Én is ezt teszem. Megtapasztaljuk a migráns életet.

  • User
    Dátum: 2022. február 24., 14:27
    ÉRTÉKELÉS: 4

    Ki kérdezett meg minket mit szeretnénk ?
    Ki kérdezett meg hogy részt szeretnénk e venni valami háborúba ?
    Itt nem a parlament és az Unió dönt helyzetünk Hanem mi a nép !

    • User
      Dátum: 2022. február 24., 15:08
      ÉRTÉKELÉS: 4

      Aha. Hol él királyfi? Ez nem a mesevilág, hanem a valóság. Putyin dönt, lesz háború vagy sem. Pontosabban döntött.

  • User
    Dátum: 2022. február 25., 10:36
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Aki ezt kitalálta s eldöntötte áljon be a sor elejére s akkor követem Addig elmehetnek a p… ba Miért nem mernek ugy háboruzni mint régen Politikusok s államföket soha nem lehet első sorba látni Elbujva könnyű parancsokat osztogatni Amit szartak egyék meg

  • User
    Dátum: 2022. február 25., 10:49
    ÉRTÉKELÉS: 10

    Nagyon ugy van hogy mi ettöl az országtol nem kaptunk semmit s nem tartom helyesnek hogy akik el tartsák a családjukat el viszik távol a családtol,menyenek nyugodtan azok akik saját akaratukbol akarnak menni vagy a sok speciális nyugdijas menyen vagy küldje a gyermekét mert biztos.hogy a nagyfaszoknak a gyermekeik nem lesznek besorolva katonának hagyják az embereket békében élni,nem volt elég ez a kitalált virus amitöl bezártak a házba és szájkosáral kellet járjunk,szerintem sokan nem fognak menni s azt nagyon jol teszik!!!

  • User
    Dátum: 2022. március 13., 22:02
    ÉRTÉKELÉS: -2

    Ez nem így működik hogy azt visznek el akit akarnak, az olyan embereket kéne el vinni katonának akik isznak és nem törődnek mással csak fosolnak mind egy rossz vénasszonyok a padon amikor ki ülnek és mesélik egyik a másnak hogy ki hol jár és mit csinál,
    Az olyan férfiakat kell el vinni akik még nem volt katona tudják meg a rendet és a fegyelmet.. Persze ha ebből is ha tanulnanak egy cseppet hogy kell viselkedni
    Én ezt ajánlom akik isznak és nincs munkahelyuk azokat vigyek el

  • User
    Dátum: 2022. március 14., 9:27
    ÉRTÉKELÉS: 3

    Sokan áttérnek a „pocait’vallásokra…már most is sokan vannak és nem csodálkozom.
    Az orosz meg az ukrán pátriárka is nacionalista…szégyellhetnék magukat,mert egy szót sem hallottam részükről.