Katalin-napi kuriózumok

A kortársai közül mind műveltségével, mind szépségével kitűnő egyiptomi királylány Krisztus jegyesének tartotta magát, az őt bálványimádásra felszólító Maxentius császár előtt keresztet vetett, hitéért mártírhalált szenvedett. Régen többek között férjhez menés előtt álló hajadonok fohászkodtak hozzá, napján különféle módszerekkel próbálták kideríteni jövendőbelijük kilétét, míg az idősebbek inkább a várható időjárásra voltak kíváncsiak.

Alexandria Szent Katalin (282 k. – 305) a tizennégy segítő szent egyike, tisztelete előbb a keleti egyházban terjedt el, majd a nyugatiban is meghonosodott. Miután a párizsi Sorbone egyetem pecsétje is őt ábrázolja, a középkorban elsősorban egyetemek, könyvtárak, iskolák, tanulók, szónokok, később a nyomdászok tekintetek rá védőszentjükként, de ugyanígy hozzá imádkoztak a teológusok, filozófusok és ügyvédek, valamint – miután sokáig tűrte a börtönbéli kínzásokat, és utolsó imádságában a haldoklóknak segítséget ígért – a rabok és a kórházi betegek.

Nem utolsó sorban a házasságra készülő fiatal lányok is az ő segítségét kérték, hogy jó vőlegényre találjanak – ez minden bizonnyal arra vezethető vissza, hogy egy remete Katalinnal tudatta, Krisztus az igazi vőlegény számára, ezért Costus király lányaként minden kérőjét visszautasította. Egyes források szerint Jeanne d’Arc az ő hangját vélte hallani egyik látomásában.

Vége a vigadalomnak

A régi kalendáriumok szerint Szent Katalin napja mintegy határkő az egyházi év elején, mikor véget ér az ősz, egyes helyeken a marhacsordát ekkor hajtották ki utoljára. Néhol dughagymát szedtek zsákba, amit felkötöttek a szabadkéménybe aszalódni.

Egyben a kisfarsang végét is jelentette, „jó keresztény embernek Katalintól szent Karácsony ünnepéig nem szabad vigadni” – olvashatjuk egy 120 évvel ezelőtt megfogalmazott intelemben. Ezért ezen a napon, de legalábbis a hónap végéig a régiek igyekeztek kitombolni magukat, a Trianon előtti Magyarországon ritka volt az olyan város vagy falu, ahol ne rendeztek volna bált a Katalinok tiszteletére, lévén az egyik legkedveltebb név. Ez a szokás többé-kevésbé máig fennmaradt.

„Ezer esztendő óta nincs is annyi szép Katalin a világon, mint a szépleány-termő Magyarországban. Azért is halmozták el őket annyi kedveskedő névvel. Katalinnak csak az igazán komoly leányokat nevezik. Katinkák már azok a mandula- vagy búzavirág-szemű gyerekek, akiknek a lelke olyan hamis, mint a Balaton vize: nem tudhatni, mikor sodorja a leányt veszedelembe. Katókák azok a pajzán kedvű aranyos bakfisok, akik már hosszú ruhába járnak ugyan, de az még annyira szokatlan nekik, hogy minduntalan megbotlanak annak redőiben. Akik szörnyen haragusznak, ha nem veszik őket nagyleány számba, de akik már a másik percben olyan édesen kacagnak, hogy azt hallva cukor nélkül édes lesz az uzsonnakávé, és gyerek legyen a talpán, akinek szíve e kacagás hallatára fel nem olvad.”

Békés Megyei Közlöny (1904)

Marosvásárhelyen például többnyire az Apolló-palota emeleti termében tartották – egyéb táncmulatságok mellett – a Katalin-bálokat. A Székely Közlöny tudósítása szerint 1847-ben „vidékről, főleg a Kisküküllő megyéből gyönyörű leány- és nőkoszorú jelent meg vidám szülők kíséretében, és a délceg ifjúság örömtől sugárzó arccal fejtette ki világos kivirattig a fárasztó, akkor már divatos keringőt.” Keresztes Gyulától tudjuk, hogy emellett „a Toldalagi-palota, a Teleki–Köpeczy-ház stukkódíszes termeiben, a csillárok gyertyafényeinél járták a francia négyest, bécsi vakért és rezgőpolkát”, továbbá a Kaszinó és a nagyobb vendéglők termeiben; a városi tanácstól bérelt nagypiaci Friedrich-féle vendéglőben már 1782-ben báloztak. És mivel a város utcái akkoriban igencsak sárosak voltak, az Erdély című lap 1871. nov. 30-i számának tájékoztatása szerint „a hölgyek, hogy bálicipőjük és hosszú szoknyájuk sáros ne legyen, hintón, bérkocsin vagy cseberbe állítva jöttek a bálba.”

De nemcsak bálokat rendeztek Katalinkor, hanem nagyobb vásárokat is, amelyek közül a gyulakutait máig megtartják, és jó pár éve még Székelyhodoson is adták-vették az állatokat. A háromszéki Zabolán régen a húshagyókedd előtti péntekre, valamint a Keresztelő Szent János, a Szent Ferenc és a Katalin utáni péntekre volt kitűzve országos vásár.

Katalinnak is lehet nyara

Főként a szegényebb emberek általában ezen a napon vágták le a disznóikat, legfennebb Szent Andráskor, mert utána már egyből beköszönt a Jézus születésére való várakozást lelkiekben is előkészítő advent. A vadasdiak magyarázata szerint „ha nem vágják le most, később nem lesz, mivel megegyék”. Más tekintetben számos helyen női dologtiltó napnak tekintették, amikor például nem sütöttek kenyeret, de a férfiaknak sem illett szántani, kocsiba befogni. Ozsdolán a kendertilolást legkésőbb Katalin napjára kellett befejezni.

Az idősebbek azt tartják, Katalin napjára többnyire megjavul az idő, azaz Katalinnak is lehet még nyara. Ha Katalin kopog, karácsony locsog – szokták mondogatni; ha ma jég keletkezik, vagy hó esik, fekete karácsonyra számíthatunk. És hogy mi várható karácsony után? Portik Irén nagyszülei megfogalmazásában:

Katalin amilyen,

Január lesz ilyen.

Férjjósló praktikák

Katalin azonban nemcsak időjósló, hanem szerelmi varázsnap is. A sóvidéki lányok néhány orgonaágat (gallyat) állítottak egy vizes edénybe, és mindegyiknek adtak egy legénynevet. Az alapján, hogy melyik virágzott ki karácsonyra, igyekeztek megfejteni, ki fogja megkérni a kezüket. (Ha e procedúrát valaki ma elmulasztaná, András vagy Luca napján még mindig ki lehet deríteni a jövendőbeli kilétét.) A moldvai magyaroknál csak egy bimbóságat tesznek vízbe, és ha karácsonyra kinyílik, azt jelenti, abban az évben a lány férjhez megy.

Székelyvarságon egyébre is használták az orgona- vagy burustyánágakat. „Annyit tettek vízbe, ahány tagja volt a családnak. Megjelölték, hogy melyik ág kié. Nagy érdeklődéssel figyelték, hogy az ágacskák kihajtanak-e. Akinek kizöldült az ága, remélhette, hogy megéri a következő esztendő végét. Akinek viszont nem zöldült ki az ága, aggódhatott az életéért a következő esztendőben!” – olvassuk Bárth Jánosnál. A nagyobb ágakat aztán Katalin-ág néven az aprószentekelő legények használták karácsony után.

Pálpatakán a legények is tudtak egy módszert leendő menyasszonyuk nevének kifürkészésére. „Lefekvés előtt párnával meg kellett kerülni az asztalt, és közben mondani:

Párnám rázom,

Katalint várom.

Úgy tartották, aki ezt végigcsinálja, éjjel megálmodja, hogy ki lesz a jövendőbelije” – írja Barabás László. Parajdon és Alsósófalván inkább böjtöltek a legények, Szovátán pedig lányneveket tartalmazó cetliket tettek a megfőzendő gombócba.

Ha a babonákban nem is hiszünk, abból kiindulva, hogy Katalin minden kínzás, megpróbáltatás ellenére, védtelenül hagyva is ki tudott tartani, sőt életével fizetett meggyőződéséért, Derzsy András lelkész intelmét mindenképp megszívlelésre ajánljuk: „ha lelkiismeretünk szerint akarunk tenni valamit, akkor nem szabad hallgatnunk semmiféle hatalomra vagy külső behatásra, hanem amiről meggyőződtünk, hogy helyes, azt kell követnünk, és végrehajtani kötelességünk, bármilyen áldozatba is kerüljön.”

Székelyföldön a következő helységekben szenteltek templomot vagy kápolnát Alexandriai Szent Katalin tiszteletére: Bölön, Ditró és Szentkatolna.