Régi terve a sepsiszentgyörgyi önkormányzatnak a Bodok szálló helyére tervezett ifjúsági és kulturális központ, melynek megépítéséhez a magyar kormány segítségére is számítanak. Az elmúlt években „leült” a terv, most azonban ismét a napirendre került az öltet.
A sepsiszentgyörgyi képviselő-testület február 29-i gyűlésén Tóth-Birtan Csaba alpolgármester a különféléknél terjesztette elő indítványát, illetve egy olyan együttműködési megállapodás tervezetét, amelyhez tanácsi határozatra ugyan nem volt szükség, mert a sepsiszentgyörgyi önkormányzat számára nincs anyagi vonzata e döntésnek – de a tanácstagok hozzájárulása szükséges. Ez a megállapodás majd része lesz a későbbiekben a felek között megkötendő szerződésnek is.
Ezek szerint tehát a „jelenleg méltatlan körülmények között tevékenykedő Tamási Áron Színház, a Cimborák Bábszínház, az M Stúdió Mozgásszínház, a Bod Péter Megyei Könyvtár és a Erdélyi Művészeti Központ számára épül meg az új létesítmény, mely egy multifunkcionális rendezvénytermet és egy korszerű hangversenytermet is magába foglal.” A tervezet szerint az intézmények számára majd új lehetőségek nyílnak meg, közös rendezvényeket is szervezhetnek, vagy egymás rendezvényeit erősíthetik, az erőforrások megosztásával.
„A létesítmény mielőbbi megvalósításának érdekében a magyar kormány az Építési és Közlekedési Minisztériumon keresztül támogatását fejezte ki a kulturális központ létrehozásának előkészítésében” – áll az előterjesztett dokumentumban. Ez szerint a minisztérium vállalja, hogy a sepsiszentgyörgyi önkormányzattal együtt ötletpályázatot hirdet és a beérkező pályaműveket térítésmentesen adja át a városnak, amelynek a továbbiakban is biztosítják a részvételét a pályaműveket elbíráló bizottságban, a helyszíni szemléken. A felek arra kötelezik magukat, hogy biztosítják az együttműködéshez az emberi erőforrást és az infrastruktúrát.
Négy éve merült fel az ötlet
A városképet meghatározó új kulturális központ megépítésének szándékáról először 2020 februárjában beszélt Antal Árpád polgármester. Még a látványtervek is elkészültek, melyek elkészítésére a budapesti MÜPA tervezőjét, Zoboki Gábort kérték fel. Akkor még a Sapientia Alapítvány is részt vállalt volna a finanszírozásból, a magyar államtól erre a célra kapott négymilliárd forintos támogatással, ám a Kovászna Megyei Prefektusi Hivatal megtámadta, a Brassói Táblabíróság pedig érvénytelenítette a hármak társulási szerződését – az indoklás szerint egy közintézmény közvagyont képező ingatlan kapcsán nem társulhat magánentitással, ennek következtében a Sapientia kimaradt az együttműködésből.
Hallgatólagos belegyezésével a központban levő alapítványi ingatlanokat a város kisajátította, így formálisan már csak a két önkormányzat vesz részt a kivitelezésben. 2022-ben Lázár János, Magyarország építésügyi és beruházási minisztere azért látogatott Sepsiszentgyörgyre, hogy közölje, a magyar kormány által finanszírozott, de még el nem kezdett beruházásokat újraütemezve optimalizálják a költségeket. Ez abban nyilvánult meg, hogy az ifjúsági és kulturális központra szánt támogatást átutalták a Sapientia egyetem új kampuszának építésére.
A városközpontban időközben le kell bontani a Bodok szállodát, ehhez idén februárban a helyi tanács elfogadta a munkálat dokumentációját, következő lépésben pedig a város meghirdeti a licitet a kivitelezésre.
Fotó: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata
Jonnek a valasztasok.
Anno Kelemen Szilard (aki azota kegyvesztette valt) s Zsigmond Jozsef valami ifjusagi parkot terveztek kozosen, nem lett semmi belole, majd a helyszinre Petofi szobrot akartak s abbol sem lett semmi.