Aki csak hagyományos módon írja a tojásokat

A húsvétitojás-díszítés napjainkban újra reneszánszát éli, igaz, a legtöbben bolti festékanyagot használnak. A kézdivásárhelyi Opra Etelka azonban kizárólag növényi alapanyagból, hagyományos módon nyeri ki a Háromszékre leginkább jellemző színeket.

A húsvéti tojások titka után kutakodó riportunk első részében a zabolai Mikes-birtokon virágvasárnap a gyimesbükki Páll Damián egyesülete által tető alá hozott hímestojás-kiállításon és -vásáron résztvevő hagyományőrzőkkel beszélgettünk. Többek között Opra Etelkával is, akivel – bár mindketten Kézdivásárhelyen élünk – csak most adódott alkalom a személyes megismerkedésre. Pedig páratlan gyűjteménye már eddig is megérdemelte volna a méltatást!

Etelka középiskolás korától írja, díszíti a tojásokat, kezdetben ecsettel, festékkel művelte. Aztán egy, a ’90-es évek elején megjelent, tojásmintákat és locsolóverseket tartalmazó kis füzetecske annyira megfertőzte, hogy azóta sem tud szabadulni eme szenvedélyétől. „Akkor jött az ötlet, hogy azokat ki kellene próbálni, de még az sem volt, aki megmutassa, miként néz ki az íróka, mindennek magamnak kellett utánajárnom, olvasnom, megtanulnom, ezért az indulás borzalmasan nehéz volt” – eleveníti fel a kezdeteket.

És azzal bele is lendül a mesélésbe: „Balázs Márton volt az, aki Háromszéken összegyűjtötte a tojásmintákat. Kézdivásárhelyi iskolaigazgató lévén minden húsvét táján a környező településekről a gyerekekkel írott tojásokat hozatott, a jól rajzoló nebulókkal a mintákat lerajzoltatta, így gyűjtött össze Székelyföldön 3600 írott tojásmintát. Ezekből Malonyai Dezső A magyar nép művészete című munkája második kötetébe bekerült 252 – ez az anyag képezte az én tojásírásom alapját. Korabeli módszerekkel rekonstruáltam az összes háromszéki mintát, 250-et a Balázs Mártonéból, a többi 250-et más gyűjtőktől, merthogy más gyűjtők is gyűjtöttek Székelyföldön.”

Mire jó a brazil pillangófa?

A leggyakrabban alkalmazott színhez, a piroshoz a brazil pillangófa kérgét, népies nevén piros forgácsot használ, de megírása után, mielőtt belemártaná abba a festőlébe, minden egyes tojást sárgít. És azt is természetes módon, „hiszen a gyógynövényeink, festőnövényeink 60 százaléka sárga színt ad, különböző árnyalatokban”.

Elsősorban a büdösbereke, kutyabenge, kányabangita, bodza, kecskerágó levele, továbbá a vadcseresznye, vadalma, vadkörte, bodza kérge. „A dió teljes egészében felhasználható, barnás okkerszínt kapunk belőle, akárcsak a leveléből; a kérge, barkája sárgát ad, az érett dióburok barnát. De ugyanígy a szőlő, vérszilva leveléből is szép színeket nyerek, a mézgás éger kérgéből és tobozából, amit népiesen morgondának nevezünk, okkerszínt tudunk kihozni. A virágok közül a kisbüdöske szép olajzöld színt ad, ugyanígy a körömvirág is. A szurokfű (szúlfű vagy vad oregánó), a gilisztaűző varádics sárgát. Az orbáncfűből, a vadrepcéből, a vérehulló fecskefűből (a teljes növényből) is gyönyörű sárgát nyerünk, no meg a festő zsoltinából, amit sajnos a manapság elég nehéz találni. A májvarózsa virága lilás, bordós, bíbor színt eredményez.”

szekelytamasfalva, tamasfalva husvet husvetiu locsolas husvet hetfo falu piros tojas

A gubacs csokibarnát ad. Ebből a festőnövényünkből, ami tulajdonképpen bogyó, és a tölgyön élő gubacsdarazsak levélpetéiből képződik, nemcsak szép színt tudunk varázsolni, hanem nagyon régóta használják festésre. Etelka úgy tudja, az Ómagyar Mária-siralom eredeti szövegét is gubacsból készült tintával vitték hártyalevélre.

Háromszék színei

Háromszéken főként a piros, rózsaszín, a sárga és a fekete volt használatos, ritkábban a kék is – mondja. „A tojást mielőtt a minta rá kerülne, megrámázzuk, felosztjuk 4, 8, 16 részre, ezekbe a mezőkbe íródnak a minták. A sárgába timsót teszek, hogy élénkebb színárnyalatot nyerjek. A megírt a tojást elsőként ebbe a sárgítóba helyezem, majd a piros berzsenybe, és akkor élénkpiros színárnyalat keletkezik. Mindig a világos színtől indulunk festésnél, tehát sárga, piros és ha például fekete alapszínt akarunk, akkor az utolsó a fekete. Amikor letöröljük a tojásról, ebben a sorrendben jelennek meg. Tehát sárgítani, pirosítani, vörösíteni, feketíteni! De mivel az ötvenféle sárga festőnövénynek ötvenféle színárnyalata van, miután felkerül a tojásokra, és azokat beleforgatom a piros berzsenybe, mindenik más piros színt kap.”

A vörös- és lilahagyma különféle barnás színárnyalatokat (ahogyan Balázs Márton nevezi: rozsdaszínűt) eredményez, a fekete áfonya, a fekete eperfa termése és a festő kékfa (kék berzseny) kéket, a fagyal bogyója megfőzve méregzöldet, amit át lehet vinni feketébe, a kányabangita bogyója zöldes-feketét. Persze, attól függően, hogy milyen adalékanyagot tesz hozzá. „Mert ahhoz, hogy a növényi festőanyagok rögzüljenek a tojás felületén, valamiféle kötőanyagot – timsót, vasszulfátot, rézszulfát – kell használni.” Vasszulfáttal a festéket sötétítjük, timsóval világosítjuk. Például, ha a tölgyfakéreg főzetéhez vasszulfátot teszünk hozzá, fekete színt fog adni.

Még egy fontos tudnivaló: a termések közül egyedül a bodzabogyót lehet eltenni fagyasztva tárolni, más növényeket, leveket csak szárítva. A fagyallal nem árt az óvatosság, mivel mérgező, és előfordulhat, hogy a kézen viszkető bőrirritációt okoz az érzékenyebbeknél.

Páratlan gyűjtemény

Az 500 minta ott díszeleg 500 kifújt tojáson, külön dobozokba téve, tudományosan rendszerezve. Többet nem szándékozik hímezni, mert a csíki, gyimesi és más tájegységek mintakincsébe nem akar belemerülni. Természetesen minden húsvét előtt fest tojást, de csak ajándékozásra vagy ismerősöknek, kérésre.

Gyűjteményével gyakran jár el kiállításokra is, mint például legutóbb, virágvasárnap a zabolai Mikes-birtokra, Az emberek inspirálnak egyesület által összehozott hímestojás-tárlatra. Hosszabb utakat nem szívesen vállal be, mert körülményes a szállításuk, nagyon sérülékeny darabokról van szó.

„Ide a megyébe még megreszkírozom”, de amióta ֪– jó pár évvel ezelőtt – egy budapesti kiállításra elküldött két doboza közül az egyik sérülten érkezett vissza, távolabb nem merészkedik. „A sérült tojásokat nem tudom újraírni, mert a sorozat többi darabjától eltérő színárnyalatok jönnek ki, tehát ami eltörik, az nehezen helyettesíthető. A szín ugyanis függ a tojáshéjtól, no meg attól is, hogy az illető növényt melyik évszakban gyűjtöttem, tehát pont ugyanazt nem lehet még egyszer kihozni.”

Az 500 tojás növényi anyaggal való megírása, megfestése hatéves kísérletezgetés, munka eredménye! És hogy mi lesz a tudásával? Unokahúga, Nagy Erika már egészen ügyesen bánik az írókával, szorgalmasan gyakorolja a háromszéki minták megírását. A páratlan gyűjtemény pedig remélhetőleg még hosszú ideig és sok helyszínen hirdeti még a székely nép művészi érzékét, kézügyességét, hagyományaihoz való ragaszkodását.

Mi is az a piros forgács?

Az ún. brazilin nevű (levegőn brazileinné oxidálódó) színezőanyaggal bíró fafélék nagy része botanikailag a Caesalpinák családjába tartozik, amely Dél-Amerikában és Távol-Keleten őshonos. A jávai vörösfát már a 14. században nagy mennyiségben importálták Európába, de használata már a 13. századtól adatolható. A középkor egyik legfontosabb természetes színezéke volt. Eleinte gyapjút és pamutot festettek vele, később már selymet is, ezt ugyanis pác nélkül is megszínezte. Régi füveskönyvekben Lignum presillum néven szerepelt. A fa legrégibb magyar nevéből (berzseny/börzsöny), illetve annak írásos előfordulásaiból arra következtetnek, hogy feltehetően már Árpádék honfoglalása előtt ismerte a magyarság ezt a festőnövényt. További elnevezésük még: vörös festékfa, brazilfa/brazíliai fa, fernambuk/pernambuk stb. A berzseny szó ugyanakkor a korai magyar botanikai szakirodalomban nem feltétlenül csupán ezt a fát, hanem még a következő növényeket jelölhette: ricinus (Ricinus communis), amerikai alkörmös (Phytolacca americana). A kékre festő forgácsoktól vörös/piros jelzővel különböztethették meg.

A Kárpát-medencében is honos egyféle, a Caesalpinák családjába tartozó vörösfa, de az sokkal kevesebb hatóanyaggal bír, mint az argentin eredetű. De általában is igaz, hogy a vörösfának sokféle minőségét különböztették meg. Az amerikaiak közül az a brazíliai volt a legértékesebb, amely a Pernambuko (ma: Pernambuco tartomány) környékén honos fából készült; innen ered a fa fernambuk/perbambuk neve).

A tengeri kikötők közelében épült festőfa-malmokban megőrölt, majd onnan messzire eljutó festőanyagot elsősorban gyapjún, selymen, pamuton alkalmazták, de vörös tintát is készítettek belőle. Magyarországon korábban a lovak farkának, sörényének festésében is szerepe lehetett, később pedig elsősorban egyszínű piros húsvéti tojást készítettek a levében. A vele festett szövetnek gyenge a színtartósága, ill. az idők során tónusában is változás áll elő: liláspirosból sárgásbarnássá (vagy rózsaszínes-barnássá) fakul. További hátránya, hogy megkeményíti a ruha anyagát.

Bálizs Beáta: Veres róka, vörös bársony, piros rózsa. A piros/vörös a magyar nyelvben és kultúrában (Pécs, 2020)

Fotó: Kocsis Károly