Versben hámozott világ

Március 21. a költészet világnapja 1999 óta. Nem kell keresgélnem a nagyobbnál nagyobb szavakat, elég, ha annyit jegyzek ide, hogy a költő naponta veszi vállára a legnagyobb terhet azzal, hogy köze van a világ minden terhéhez és szépségéhez.

Petőfi szerint, ha nem tudsz mást, mint eldalolni saját fájdalmad s örömed, nincs rád szüksége a hazának, ezért a szent fát félre tedd. József Attila hasonló megfontolással hirdeti: Én egész népemet fogom, nem középiskolás fokon tanítani. A nemzeti kutyát a magyar szólás szerint sokszor elásták, ám még a legszelídebbek között is ott állt a népben, nemzetben gondolkodók egyike és másika, ott, ahol a part szakadt, és meg kellett világítani a kiutat.

A világot át- és befogni csak úgy lehet tollal s a lélek tekintetével, ha még hozzáadunk három-négy földrészt a meglévőkhöz, elkerültetni a megálmodott szépségek mellől a hitbéli s kamrabeli hiányokat. Befogni, de nem ám a pörös szánkat!

Aki sirámokból akar a létezőre piramisokkal meghintett, rímes világot építgetni, saját tollát, ceruzáját csapja be, aztán övéit is.

Hajók jönnek, mennek a hatalmas tengereken, megérkezik egyikkel Arthur Rimbaud (1854–1891) francia költő, s amit mosatlannak talált, azt elmosta, rendet teremtett a maga s a francia költészet portáján egy kötetnyi verssel, azzal odébb állt. Shakespeare-t először mint költőt kezdték felfedezgetni, csak aztán jött a drámaíró. Ha én gazdag lennék, egymillió példányban adnám ki évente a szonettjeit, közvetlenül utána s mellette esetleg Dantét.

Azt csaholják ma a megélhetési irodalom-aktivisták, hogy ki kell ebrudalni a politikát az irodalomból. Csengjen, bongjon a líra anélkül, hogy valamit mondana a világról az emberiségnek. De hol s kitől terem az olyan költő, s különösen magyar költő, aki sutba veti önszántából a hivatás gyöngyös oltári szentségét a hazudozás kedvéért?!

Valamit tenni valakiért, a sokakért, nemzetért s hazáért. És akkor megérzi a költő s meg ám az olvasó is, miért is van a világon az ember s a költő maga. Zárom soraimat és sorainkat Kazinczyval. „Jót s jól. Ebben áll a nagy titok. Ha ezt nem tudod, szánts, vess, hagyd másra az áldozatot.”

Így áll össze a versben hámozott világ.