Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Újabb kisbusz szenvedett balesetet, mert a sofőr élőben közvetített a közösségi hálón

Újabb kisbusz szenvedett balesetet, mert a sofőr élőben közvetített a közösségi hálón Románia

Élőben közvetítette egy balesettel végződött előzését az A3-as észak-erdélyi autópályán egy romániai kisbusz sofőrje – közölte kedden a Mediafax hírügynökség.

A kisbusz hétfőn délelőtt külföldön dolgozó román vendégmunkásokat szállított Maros megyébe, és a Kolozsvár mellett elhaladó autópályán egy nyerges vontató előzésébe kezdett. A romániai hírtelevíziók által is bemutatott felvételen látható, hogy a kisbusz a menetirányokat elválasztó szalagkorlátnak csapódik, aztán felborul.

A balesetben a sofőr és a jármű négy utasa megsérült.

Hirdetés
Hirdetés

Tavaly májusban szintén vendégmunkásokat szállító Maros megyei kisbusz szenvedett balesetet a magyarországi Ceglédbercelnél, melyben kilenc személy vesztette életét. Azt a balesetet is a sofőr élőben közvetítette. Feltehetően azért nem vette észre a szembe közeledő teherautót, mert a telefonjára figyelt.

A ceglédberceli eset után a román belügyminisztérium és a rendőrség kampányt indított az okostelefonok vezetés közbeni használata ellen.

A belügyi tárca közösségi oldalán arra kérték a tömegközlekedési eszközökön utazókat, hogy szóljanak rá az autóbuszok, trolibuszok, villamosok vagy taxik vezetőire, ha azt látják, hogy vezetés közben használják a telefonjukat. Ha pedig a vezető a felszólítást követően sem teszi félre a telefont, azonnal jelentsék a segélyhívószámon. A rendőrség egy petíció aláírására buzdított, melynek azt a címet adták: Stop a volán mellőli élő Facebook-közvetítésekre! Lájkold az életet!

LİVE-UL PE FACEBOOK FACE NOİ VİCTİME❗ACCİDENTUL TERİBİL DE PE AUTOSTRADA A3 GİLĂU – TURDA TRANSMİS LİVE PE FACEBOOK CU 140 KM/H❗#VIDEO ATENȚIE IMAGINI CARE VĂ POT AFECTA EMOȚIONAL❗Șoferul microbuzului era #live pe FaceBook iar din cauza neatenției nu s-a asigurat la schimbarea benzii de circulație, iar in momentul în care s-a văzut depășit de un autoturism Volkswagen se pare ca loveşte parapetul şi apoi se răstoarnă, ricoşând într-un TIR.Un microbuz cu 5 oameni s-a răsturnat, luni 04.02.2019 după un impact violent cu un TIR, pe autostrada A3, pe sensul de mers dinspre localitatea Gilău înspre Turda, în apropierea localității Sălicea.La fața locului au intervenit 2 autospeciale de descarcerare, 2 echipaje SMURD, o autospecială pentru transport victime multiple și două echipaje SAJ.Persoana rămasă blocată în microbuz a fost scoasă de pompieri prin parbrizul autoutilitarei. Cele cinci persoane din microbuz au primit îngrijiri medicale, fiind transportate de urgență la spital.Martorii spun că microbuzul se îndrepta spre Mureş şi pasagerii veneau de la muncă din străinătate.#STOP live pe Facebook la volan❗ Dă like vieţii❗

Publicată de Info Trafic 24 pe Luni, 4 februarie 2019

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások