A szabály

Ez a történet szomorúan kezdődött, az ilyenek előtt szokás kiírni, hogy tizenkét éves kor alatt nem javasolt. Most az egyszer mégis megkockáztatom ezt a figyelmeztetést elhagyni, hátha mégis jóra fordulnak a dolgok…

Szóval rövid értesítéssel kezdődött minden: „Nagytata meghalt, gyertek haza!” Hát ez bizony baj, de nem tragédia, mert igen szép kort megért, és már az ötödik dédunokáját is ringathatta. – Isten nyugosztalja! – mondta fényes szemmel a fiatalasszony, és megpróbálta, miként jön a langyos tej a cuclisüvegből. Azzal nem is volt semmi gond, Bálintka bekapta, és buzgón táplálkozott, hogy legyen ugyebár ő is utánpótlás Székelyföldön, mert reánk fér.

A gazda estefelé hazatérve szomorúan vette a hírt, és megtárgyalták az asszonnyal, hogy miként érnek szülőfalujukba időben, és hogy mi legyen a gyerekekkel. Úgy döntöttek, viszik magukkal a két nagyobb leánykát és Bálintkát is, hisz az is majd valakivel ellesz ott, mert kerül ilyenkor örökös elég a családban. Nem gond az utazás, mert csak a negyedik innét az ők falujuk, és az „öss “ – ahogy a nagyszülők házát emlegetik – csupán csak két kőhajításnyira van a vonatállomástól, ami nem is igazi állomás, csak afféle megálló, ha van fel- vagy leszálló…

El is rendeztek harmadnapra mindent szépen, ahogy illik, elbúcsúztatta a pap a halottat a háztól, és elindultak, ki a hegyoldalba, az örök nyugvóhelyre, annak rendje és módja szerint. Kicsi Bálintka a szertartás alatt végig nyöszörgött a tornácon, a kis kocsijában. Nem akart sehogy sem elaludni egész nap a szokatlan helyen, nagyobbik testvére, Katika pesztonka hiába ringatta.

Mikor elindult a menet az udvarról, édesanyjuk odaszólt a „nagyleánynak”, hogy egy kicsit kocsikáztassa meg a gyereket odakint a napsütésben. Ott né,  a bojtfák alatt, ott a vasúti megálló felé a jó aszfaltos járdán, amit nemrég csináltatott az ügyes fiatal polgármester, a kétnyelvű falutáblával egyszerre, hogy ők is rajta legyenek a térképen. Katika szót is fogadott, és mire kitaszította a sorompóig a babakocsit, az öcsike dörzsölgette már a szemecskéit, környékezte az álom, már-már elaludt-forma. Ekkor látta meg a két vagonból álló „berecki gyorsat” a kanyarban a leányka. – Jaj, Istenkém, ez mindjárt itt van! – ijedezett Katika –, és elkezdett füttyögtetni, ahogy tudott. Kárba megy a sok ringatás, kezdheti elölről…

A nagybajuszú mozdonyvezető bácsit már látta is Katinka, amint kihajol a vezérállásból! S mit tesz Katinka? Magasra emeli két kezecskéjét a babakocsiról, majd az ujját is a szájára teszi, úgy pisszegtet… A lassan elhaladó mozdony ablakából a bácsi belenéz a kocsiba, elmosolyodik, és – nem húzza meg dudafogantyút!

A kivétel erősíti a szabályt!

Török Samu