Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Csipkerózsika az országoson folytatja

A Csipkerózsika az országoson folytatja Cseperedő

A VII. Kiskurutty Játéktanoda múlt szombati, megyei fordulóján újra összehívták a körzetiről továbbjutó csapatokat egy közös délelőttre: a különböző óvodákból érkezett gyerekek együtt játszottak és ügyeskedtek. Kovászna megyében a kézdivásárhelyi Csipkerózsika Napköziotthon adott otthont az eseménynek, ahova több intézményből érkeztek a közép- és nagycsoportosokból álló négytagú csapatok.

Hirdetés
Hirdetés

A VII. Kiskurutty Játéktanoda fő célkitűzését Kányádi Sándor szavaival határozták meg, mely szerint „Egyetlen batyunk, botunk, fegyverünk az anyanyelv”, ennek megfelelően a szóbeli közlés megértését, a kifejezőképesség fejlesztését és az irodalmi ízlésre, az irodalom iránti fogékonyságra nevelést tartották szem előtt. A találkozó ismerkedéssel kezdődött, a gyerekek kézfogással pecsételték meg a frissen köttetett barátságokat, a közismert ének, a Szervusz kedves barátom… felidézésével.

Móricz Zsigmond Állatmeséi kapcsán képsorokat egészítettek ki a középcsoportosok, míg eközben egy történet időbeni sorrendjét határozták meg a nagyobbak, majd lelkesen ecsetelték a láncmese mozzanatait. Az igaz-hamis játékot követően az ovisok agyagból meg is formázhatták a szóban forgó háziállatokat – disznó, kutya, macska, tehén, juh – és azok életterét, majd temperával kifestették azokat. A körzetin megkezdett mesefát magukkal hozták, arra kerültek fel az újabb dióhéj jutalmak. Egy otthonról hozott, helyi gyermekjáték is előkerült minden csapat tarsolyából, amelyet a csapattagok megtanítottak társaiknak és közösen játszották el. Mivel óvodáskorban versenyről még nem beszélhetünk, ezért a mesebeli játéktanodában a gyermekek megtapasztalhatták a közös munka örömét, a csapatszellem erejét és az egymásra figyelés fontosságát.

A megyei fordulón a vargyasi óvoda Hétszínvirág csapata, a kézdivásárhelyi Manócska Napköziotthon Vuk csapata, a torjai 1-es számú óvoda Bogyó és Babóca csapata, illetve a házigazda intézmény Csipkerózsika csapata szerzett maradandó élményeket. A találkozó során számos új játékot ismerhettek meg a gyerekek, melyeket hazavihettek a többi csoporttársuknak is. A zsűri a verseny megyeközi szakaszára a Csipkerózsika csapatát küldte tovább (felkészítő óvónők: Bálint Mária, Czipa Melinda, Gáspár Edit, Gergely Judit), amelyet április 12–13-án rendeznek meg Székelyudvarhelyen.

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás