A szembeköpött múlt

Leseperték az asztalról a román parlament szakbizottságaiban az RMDSZ által beterjesztett törvénytervezetet, amely azt kérte, hogy iktassák törvénybe a Gyulafehérvári Nyilatkozatot.

Az indoklás igen egyszerű és logikus: ha már ezen nyugszik a modern román állam, ez a dokumentum adott jogalapot arra, hogy egy ezer évig más országhoz tartozó egész országrészt elcsatoljanak, ezzel teljesült ki a „nagy román álom”, hogy végre minden „román föld” egy országhoz tartozzon, akkor az a legkevesebb, hogy ezt az okmányt törvénybe foglalják, ha már az alkotmányból valahogy kimaradt. Hogy „Erdély, a Bánság és Magyarország összes románjainak Nemzetgyűlése” határozatai közül ne csak az első pont érvényesüljön, amely kimondja „a románoknak és az általuk lakott területeknek egyesülését Romániával”, hanem a harmadik is, amely úgy fogalmaz: „Teljes szabadság az összes együtt lakó népek számára. Minden nép saját nyelvén, kebeléből való egyének által fogja művelni, kormányozni magát és törvénykezését ellátni; minden nép ama egyének számának arányában, akik alkotják meg fogja kapni a jogot a Törvényhozó Testületekben és az ország kormányzásában való képviseletre”. Azaz – mai szóhasználattal élve – autonómiát.

A román pártok törvényhozói azonban, az ők bölcsességükben, úgy ítélték meg, hogy a vonatkozó törvénytervezet, amely gyakorlatilag átvette a Gyulafehérvári Nyilatkozat szövegét, „több pontban alkotmányellenes”. Akkor mit értsünk ebből? Hogy a nyilatkozat alkalmazhatatlan? Érvénytelen? Akkor feltehetően ez első pontja is az.

Vagy akkor hagyjuk a fenébe ezt az egész maszlagot a népek önrendelkezéséről, meg Wilsoni-elvekről, állapítsuk meg, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia a nagyhatalmak útjában volt, túl nagy volt és túl gazdag, feldarabolták és szétosztották a körülötte ácsingózó, kiéhezett országok között, s ennyi. Románia pedig ismét, formailag is megtagadja múltját, száz év után szembeköpi elődjeit, és bebizonyítja, hogy egy pillanatig sem gondolta komolyan azt, amit akkor megígért.