Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Tömeggyilkosságok: Trump is üzent

Tömeggyilkosságok: Trump is üzent Külföld

Donald Trump amerikai elnök a minapi tömeggyilkosságokkal kapcsolatban újságíróknak nyilatkozva kijelentette vasárnap, hogy az Egyesült Államokban „nincs helye a gyűlöletnek”.

Hirdetés
Hirdetés

Az elnök azután nyilatkozott, hogy visszatért New Jerseyből Washingtonba. Egyeztetett William Barr igazságügyi miniszterrel és Christopher Wrayjel, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatójával a két tragikus esettel kapcsolatos tennivalókról és az esetleges további hasonlók elkerülése érdekében – jelentette ki.

„Az erőszaknak véget kell vetni” – hangsúlyozta Trump, majd bejelentette, hogy hétfőn részletes nyilatkozatot tesz az ügyben.

Az amerikai elnöknek ez volt az első nyilvános megszólalása a minapi két tömeggyilkosság óta, amely szombaton a texasi El Pasóban, illetve vasárnapra virradóan az ohiói Daytonban történt. Korábban Twitter-bejegyzésekben reagált a történtekre. Együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak és a sebesülteknek, dicsérte a rendőrök gyorsaságát és szakértelmét, valamint bejelentette a Fehér Házon és a középületeken lévő nemzeti lobogók félárbócra eresztését augusztus 8-áig.

Egyik vasárnap reggeli mikroblog-bejegyzésében Trump úgy fogalmazott: „mint mindenki más az országban, elítélem e gyűlöletes tettet. Nincs olyan ok, amellyel igazolni lehet ártatlan emberek legyilkolását, és nincs érte bocsánat sem”.

Válasz a tömeges bevándorlásra?

Közben az amerikai sajtóban részletek jelentek meg elsősorban a texasi El Pasóban elkövetett esetről. Az első lövések eldördülése előtt mintegy fél órával az elkövetőnek, a 21 éves Patrick Crusiusnak tulajdonított hosszú bejegyzés jelent meg az interneten. Az írásban a szerző tudatta: tette „válasz” lesz a spanyolajkúak tömeges bevándorlására, „inváziójára” a déli határon át.

A bejegyzés – amelyet a rendőrség korábban „kiáltványnak” nevezett – a Kényelmetlen igazság címet viseli, és arra figyelmeztet, hogy a spanyolajkúak egyszer majd átveszik az amerikai gazdaság, később pedig a kormány irányítását is.

A nyomozók vizsgálják, hogy valóban Patrick Crusiustól származik-e az írás. Greg Allen, El Paso rendőrfőnöke azonban az egyik vasárnap délutáni sajtóértekezletén kifejtette: minden jel arra mutat, hogy „a kiáltvány közvetlenül tőle származik”.

Miért pont El Paso?

A nyomozók azt is vizsgálják: miért éppen a mexikói határ mentén fekvő El Pasót választotta tette színhelyéül Crusius, aki jóval messzebb, a mintegy tízórányi autóútra lévő Allenben, Dallas egyik középosztálybeli elővárosában élt.

Vasárnap a bűncselekménnyel összefüggésben házkutatást tartottak három dallasi házban is.

(MTI)
 
Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás