Szebeni Zsuzsa karácsonya

Ünnepek előtt kíváncsian faggatjuk ismerőseinket, mit készítenek karácsonyra, mit vesznek ajándékba, hogyan készülnek az ünnepekre. Már a tervezgetés is része a ráhangolódási folyamatnak, ha úgy akarjuk – hiszen ehhez sokszor hangosan és határozottan rá kell szólnunk magunkra: „Lassíts!”, hogy a sok teendő közepette el ne vesszen a lényeg… Egy jótékonysági előadás szervezésének előkészületeibe ékelődve kifaggattuk Szebeni Zsuzsát, a Balassi Intézet sepsiszentgyörgyi fiókjának vezetőjét, milyen az ő útja az ünnephez, és milyen a karácsony maga…

– Nálunk nincs napokkal azelőtt megkezdett főzőcskézés. Én nagy híve vagyok a régi, kipróbált recepteknek, az mindig rendkívüli izgalommal tölt el, ha felbukkan egy régi recept. Így amikor Tőkés Erzsébet (a Házsongárd Alapítvány igazgatója –szerk. megj.) megmutatta málnási nagymamája receptesfüzetében a szaloncukor-receptet, azonnal nekifogtam kipróbálni. Hát… nem úgy sikerült, ahogy én azt kezdetben elképzeltem, egy óra helyett 7 órát főztem, hogy kellően szilárd legyen, de addig már az egész ház ragadt, hiszen egyből nagy mennyiségben akartam előállítani, hogy majd jó kis gasztroajándék lesz…. A bejgli az hagyomány, de mivel évente kétszer sütök, vagy sikerül, vagy nem. A zserbó is állandó tényező az ünnepben, meg a többi klasszikus is jöhet, a fatörzs- vagy puncstorta, de a fiaim legutóbb eredeti dobostortát kértek. Ők is nagyon szeretnek konyházni, bár azért most lanyhulóban a kedvük, mert már kamaszok. Én még erőltetem egy kicsit a dolgot, legalább míg a süteményeiknek legalább fele nem sikerül. Én hatéves koromban sütöttem az első narancstortám a nagymamámmal, illetve hát az ambícióm megvolt, a torta azonban nem igazán volt formás/ehető. A sütiken kívüli menü a férjemre marad, ő a húsételek specialistája, én – bár nem vagyok vegetáriánus – nem is nagyon kedvelem a húst –, így lesz disznósült a fiúknak és valami egyszerű halétel is, az én töltött pontyom korábban nem igazán aratott nagy sikert.

– Milyen az ideális ajándék, amire vágyik, amit másoknak ad?

– Nagyon sokáig csak a saját kezűleg készített ajándékokban hittem, ma már egyre kevésbé érdekelnek a tárgyak. Korábban nagyon megörvendeztetett az unokahúgom egy olyan kis albummal, amelyben a digitalizált gyerekkori képeim és a gyerekkorom ízeit őrző receptek voltak egybekötve.

– Mennyire hitvalló ünnep az Ön számára a karácsony?

– Nem túl hangsúlyosak a vallásos keretek, bár gyermekkoromban rendszeresen jártam a kolozsvári Farkas utcai templomba, és ha oda a mai ünnepeken nem jutok el, az nagy hiányt teremt bennem. De a Szent Mihály-templomban is otthonosan érzem magam. Édesapám Tordán az egyházi kórus oszlopos tagja, ilyenkor nagyon sokfelé hívják fellépni őket, mivel szórványterületen kevesen vannak. Igyekszünk mi is ott lenni ezeken az alkalmakon. Ezek az együttlétek jó alkalmak a feltöltődésre, a rokonok és ismerősök meglátogatására a munkás hétköznapokban kevés az alkalom.

– Tudomásunk van róla, hogy korábban is figyelemmel fordult a rászorulók felé, többek közt a Szentgyörgyi Írisz Ház fogyatékkal élő fiataljaival is több ízben foglalkozott. Jótékonykodik-e karácsonykor?

– Az idén folytattam az Augusta Patton, Kemény János báró felesége által megteremtett hagyományt: ő egy korán elveszített gyermeke emlékét úgy tisztelte meg, hogy a marosvécsi gyermekeket megajándékozta karácsonykor. Idén az Ezüst Akadémián Szilvássy Carola grófnőről tartott előadásom tiszteletdíját (kiegészítve) én is erre ajánlottam fel.

– Hol tölti a szilvesztert?

– A korábbi évekhez hasonlóan kolozsvári báthorys osztálytársaimmal a Hargitán. Ilyenkor három főszakácsunk van, a férfiak ugyanis sízni nem tudnak, de míg a nők a pályán vannak a gyerekekkel, szívesen töltik az időt a konyhában, hogy aztán minket traktálhassanak.

– Mit szeretne az új évtől?

– Energiát arra, hogy a kreatív ötleteim megvalósíthassam.