Kellett ez neked csaba ?így kisbetűvel.A saját fajtád ellen?Es most vissza akarsz vágni nekik?Ahelyett hogy az elején lemenj a néped közé hogy tényleg a polgármesterrel együtt megbeszéljétek őszintén a dolgokat,de a gőg az hatalmasabb volt.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A hírt megerősítette a Hargita megyei rendőrség szóvivője, Gheorghe Filip, aki arról is tájékoztatott, hogy a panaszt hozzácsatolják az eset kapcsán korábban nyitott ügyiratcsomóhoz.
Filip közölte, hogy a gyergyóditrói pékség ügyvédje által küldött panaszt február 3-án iktatták. A beadvány megfogalmazói szerint fenyegetés, gyűlöletkeltés, hátrányos megkülönböztetés, közrendháborítás történt, valamint sérült a 2002/31-es sürgősségi kormányrendelet előírása, amely tilt minden fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetet, szimbólumot vagy cselekedetet.
Az ügy kapcsán kivizsgálás folyik, a további törvényes lépésekről döntő illetékes hatóság a gyergyószentmiklósi bírósági ügyészség.
A pékség vezetősége szerint fenyegetést kaptak a Srí Lanka-i munkásoknak szállást adó lakástulajdonosok a helybéliektől, így a két ázsiai munkavállalót Gyergyószentmiklósra kellett költöztetni. Ugyanakkor a ‘Migránsmentes Ditrót akarunk’ Facebook-csoporton gyűlöletkeltő üzenetek jelentek meg a két Srí Lanka-i személy ellen.
A gyergyóditrói pékségnél egyébként hétfőn ellenőrzést végzett a Hargita megyei munkaügyi felügyelőség, és 13.000 lejes bírságot rótt ki a vállalatra, egyrészt nem engedélyezett kazánok használatáért, másrészt amiatt, hogy a cég nem tartotta be a heti pihenőnapokra vonatkozó törvényes előírást.
A hatóság felügyelői azt követően tartottak átfogó ellenőrzést a cégnél, hogy a szombati falugyűlésen a pékség több volt alkalmazottja a cégnél uralkodó embertelen körülményekre, ki nem fizetett túlórákra panaszkodott.
A cég jelenlegi alkalmazottai azt nyilatkozták az ellenőröknek, hogy napi nyolc órát dolgoznak, csak kivételes esetekben kérik fel őket túlórázásra, és a cég kifizeti a túlórákat.
A Mediafax hírügynökség arról is beszámolt, hogy a pékség tulajdonosai hétfőn 17 személy ellen tettek rendőrségi feljelentést tettek fenyegetés, gyűlöletkeltés, és rendbontásra való uszítás miatt. A feljelentett személyek között van a község római katolikus segédlelkésze, Bíró Károly is.
A rendőrség szóvivője elmondta: az ügyet összekapcsolják azzal, amelyet hivatalból indítottak el hasonló tárgyban.
(Agerpres)
Kellett ez neked csaba ?így kisbetűvel.A saját fajtád ellen?Es most vissza akarsz vágni nekik?Ahelyett hogy az elején lemenj a néped közé hogy tényleg a polgármesterrel együtt megbeszéljétek őszintén a dolgokat,de a gőg az hatalmasabb volt.
A legtöbb vállakozó a munkása nyakán próbál meggazdagodni,miközben a munkás ember éppen csak tengődik egyik hónapról a másikra ! A legtöbbjük arról ismerhető fel,hogy leasingelt B betűs autóval furikázik,nagyoskodik,vagánykodik…Ez a romániai vállakozó általános jellemzője,sajnos !
Nagyon helyes.
Teljes átvilágítást a pékségre !Kiadás bevétel bérek munkaerőfelvétel stb.
A Digi tv tamadja a legjobban a ditroi magyarsagot. Ennyi gyuloletet sehol nem lattam a magyarok ellen, mint a Digi tv-n es a B1 en. Ezek a csatornak a ditroi Ku Klux Klan-rol beszelnek, akik azt sugalljak a nezoknek, hogy „a fajtiszta magyarok, nem akarnak szinesboruek altal keszitett kenyeret enni „, holott Ditroban teljesen egyebrol van szo. De visszaterve a Ku Klux Klan-ra, ha mar a roman „testverek” ehhez hasonlitanak minket, meg szeretnem emliteni nekuk, hogy a vilag legdemokratikusabb orszagaban , a „the father of democracy”-ban, azaz az Egyesult Allamokban, senki nem kotolodik a Ku Klux Klan-nal, pedig mar jonehany evtizede mukodik ott ez a szervezet. Ott ahol meg a 60-as 70-es evekben ego keresztet raktak a klan tagjai, a nemkivanatos negerek hazai ele, igy jelezven a nemkivanatosoknak, hogy vagy eltunnek a kornyekrol, vagy bajok lesznek. Ma mar az ego kereszt elmarad, de a Ku Klux Klan ma is sikeresen es aktivan mukodik, folvonulasokat, tiltakozo megmozdulasokat tart es aktivan reszt vesz amerika politikai es gazdasagi eleteben. Allitolag amerika aktualis elnoke is fiatal koraban Ku Klux Klan tag volt. Es akkor kerdem en a Digi tv-t es B1-et, hogy milyen jogon Ku Klux Klanozza le a becsuletes magyar embereket, hiszen ezek sem feher csukjat nem hordanak a fejukon, se lohaton nem mentek tuntetni senki ellen, es nem a Sri Lankaiak ellen tuntettek, hanem a falu xarmagyarja ellen, aki diszkriminaciot kovetett el sajat nemzettarsai ellen, azzal, hogy a kulfoldiek munkajat sokkal jobban fizette meg mint a honfitarsaiet ! Mert itt errol van szo, es nem Ku Klux Klanrol ! Es meg ha valoban Ku Klux Klanrol volna szo, akkor sem lenne semmi kozotok hozza, mindaddeg mig a modell egy demokratikus es Romaniabarat orszagbol, az Amerikai Egyesult Allamokrol van lemasolva. Egy olyan demokratikus orszagbol, mely a vilagbeke fonntartoja, a demokracia atyja es Romania legjobb szovetsegese !!!
De hol van ilyenkor Asztalos elvtárs?Hat igen el van foglalva a ditrói eseményekkel ,hogy kit is kéne ott megbüntetni.Mert ugye egy közösséget nem lehet.
Lehet vállalkozni bárkinek, senkinek sincs megtiltva. Irigykedni nagyon könnyű, s az észt osztani még könnyebb, főleg otthonról a fotelben elüldögélve. A tájékozatlanságnak , sötétségnek és butaságnak ára van. Szégyellem magam a 200 ditrói ember miatt. Ne azt lessétek, hogy ki milyen autóval furikázik, hanem álljatok neki dolgozni s gondolkodni azon, hogy hogyan vihetitek előbbre az életminőségeteket.
Jóember!Ezek az emberek dolgoztak,dolgoztatták őket 24 órában is.Minimalbéren ,túlórát nem fizetve stb.Miért nem vizsgálják ki teljesen a cég tevékenységét? Akkor kiderülne sok minden.Igy csak azt vonod le az egészből ,hogy nem akarnak dolgozni amikor a székely embernél dolgosabbat nem nagyon találsz…a máramarosiakat láttam még olyan keményen dolgozni,talán a földrajzi adottságok és az éghajlat miatt ami hasonló.Az pedig nem jó kutya, amelyik a saját ólát megugatja!
Hát ha annyira szégyelled magad…írány a pacsirta .senki nem fog megállítani.Mehetsz Sri-Lankába is céhestől…lássuk ptt hogy fognak fogadni…próbald ki!
Egye meg a kenyeret a ,,patron,,majd a vegen marad a ..peksegevel…Miert nem lehet megfizetni a helyi munkast????
Mert a kapzsiság és a ‘bőcsség „nagy úr!
Ha a kenyérből is morzsa lesz, rájön a köcs@@ arra, h az embert tisztelni kell!!!😎