Együtt, egészségesen
A kézdivásárhelyi sportiroda és partnerei június 3–11. között ötödik alkalommal rendezik meg a Család és egészség hetét. A szervezők a részleteket sajtótájékoztatón ismertették.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A kézdivásárhelyi sportiroda és partnerei június 3–11. között ötödik alkalommal rendezik meg a Család és egészség hetét. A szervezők a részleteket sajtótájékoztatón ismertették.
Május 25–26-án a kézdivásárhelyi Vigadóban tizenkettedik alkalommal rendezték meg a Háromszéki Népdalbarátok Vetélkedője megyei szakaszát.
Tegnap a kézdivásárhelyi közösségi szolgáltatási komplexumban emléknapot tartottak báró Szentkereszty Stefánia halálának 111. évfordulója alkalmából.
Tegnap a Vigadó Művelődési Ház nagytermében tartotta ballagási ünnepségét a Babeş-Bolyai Tudományegyetem Pedagógia és Alkalmazott Didaktika Intézetének kihelyezett, óvoda és elemi oktatás pedagógia szakja.
Ma 20 órától a kézdivásárhelyi Erzsébet-teremben koncertezik a kipróbált zenészekből álló Old Rip`s Rt. A részletekbe Jarosiewits Tibor avatta be lapunkat.
A Szent György Napok egyik kiemelkedően jó koncertjét az 1990-ben heavy metal sztárcsapatként alakult magyarországi Omen adta. Az ötödik éve zenekari tag Nagy Máté gitáros egy igazi főnyeremény, ahogy azt nemcsak a legutóbbi, Huszonöt év című lemezen, hanem élőben is bizonyította. A hat húr fiatal mesterével a koncert után beszélgettünk.
Április 19-én startolt a kézdivásárhelyi Antanténusz Egyesület Honnan jössz, hová tartasz? – meseprogram gyerekeknek című, Civil Licit-győztes projektje. A három helyszínen zajló foglalkozások részleteibe Bodó-Czerék Erika alkotófejlesztő meseterapeuta avatott be.
Hétvégén, Kézdivásárhelyen rendezték meg a Klausenburg Retro Racing névre hallgató retróautó-bemutatót és -versenyt. Bár szombat délutántól esősre fordult az idő, a régi autók és a motorsportok kedvelői nem maradtak távol az eseménytől, amelyet a szervezők jövőre is megtartanának a fortyogófürdői Skat Kart kartingpályán.
Május 27-én, szombaton a Háromszéki Közösségért Alapítvány (HKA) és a Zöld Nap Egyesület harmadszor rendezi meg Kézdivásárhelyen a Tekerj egy jó célért! adománygyűjtő akciót.
Pénteken a Táncoló Udvartér és az Antanténusz Egyesület szervezésében kosteleki estet tartottak Kézdivásárhelyen.
TORTOMA ÖNKÉPZŐKÖR Ma 19 órakor Erdővidék Múzeuma Kászoni Gáspár-termében A miklósvári Kálnoky Kastélymúzeum címmel a kastély felújítási munkálatairól és a múzeum létrejöttéről, jövőbe...
Csütörtök este a kézdivásárhelyi Kosztándi Képtárban mutatták be Iochom István újságíró, a Háromszék napilap felsőháromszéki munkatársa Hadifogolyélet Nyugaton és a Szovjetúnióban című új könyvét.
Tegnap a kézdivásárhelyi Zarah Kids Molnár Józsiás utcai székházában mutatták be a Salvatore Egyesület Civil Licit-győztes Ovi-suli elsősegély projektjét.
A kézdivásárhelyi kórház Vasút utcai kerítésének állapota egyre rosszabb. Az ügyben dr. Kelemen András igazgatótól érdeklődtünk.
Április 21–23. között a télies időjárás dacára is megtartották Kézdivásárhelyen, immár nyolcadik alkalommal a Tavaszi Zöld Napokat. Az érdeklődők könyvbemutatón és előadásokon vehettek részt, fürkészhették a tavaszi égboltot, és az új EVS-önkénteseket is megismerhették.
Vasárnap a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban nyitották meg Nagy Lajos helyi fotóművész Képszilánkok a Kárpát-kanyarból című kiállítását.
A Zöld Nap Egyesület április 21–23. között nyolcadszor rendez Tavaszi Zöld Napokat Kézdivásárhelyen.
Április 1-jén Kézdivásárhelyen az Értékpont Pedagógiai Műhely és a Bóbita Egyesület szervezésében rendezték meg a Rügy szakmai napot céhes városbeli, sepsiszentgyörgyi, erdővidéki és Hargita megyei pedagógusok, továbbá más szakterületekről érkezett meghívottak részvételével.
A kézdivásárhelyi Vigadóban a vasárnapi teltházas bemutató után, hétfőn ismét közönségsikert aratott Martin McDonagh Vaknyugat című darabja. A ma 19 órától ismét műsorra tűzött előadásról Daczó Zádor rendezőt faggattuk.
Virágvasárnap ismeretlen személy Kézdivásárhely főterén a zöldövezetre ürítette ki a szemetét. Az ügyben az illetékesektől érdeklődtünk.
Hétvégén a Pro Cantus Egyesület, a csernátoni IKE és katolikus plébánia szervezésében két helyszínen tartották meg a 23. felsőháromszéki kórusfesztivált.
Szendrey Zsolt a legendás Sex Action frontembereként vált ismertté, de azt kevesen tudják, hogy zenei pályáját dobosként kezdte. Az énekessel a Zorall erdélyi turnéjának kézdivásárhelyi állomásán beszélgettünk.
A kézdivásárhelyi Tanulók Klubja szombaton a sportcsarnokban mintegy háromszáz fős, többnyire szülőkből álló közönség előtt ünnepelte 45. születésnapját.
A kézdivásárhelyi Tanulók Klubja szombaton a sportcsarnokban ünnepli fennállásának 45. évfordulóját.
A kézdivásárhelyi Apor Péter Szaklíceumban ma még zajlik a Mesterségek hete. A részletekről az illetékesektől érdeklődtünk.
Kedden este a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában Bodor Ádám Kossuth-díjas író és beszélgetőtársa, Fekete Vince költő társaságában tölthettek el egy felejthetetlen órát a minőségi irodalom szerelmesei.
A kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában pénteken mutatták be Miklós István „Indián” festő- és tetoválóművész Tattoo sztorik című könyvét.
Az Erdélyi Magyar Televízió és az RMDSZ Oktatási Főosztálya által ötödik alkalommal rendezett Forradalom utca 48. című történelmi vetélkedőt idén a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum csapata nyerte. A részletekről Tóth Zoltán történelemtanár számolt be lapunknak.
Szerda este a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában, a március 15-i ünnepség keretében megnyitották Makó András Pakson élő festőművész Összetartozunk című kiállítását.
Az idén 590 éves Kézdivásárhelyen a Gábor Áron téri ünnepség az iskolák, a helyi Tanulók Klubja fúvószenekara, a hagyományőrző csapatok, a környező falvak képviselői és a zászlókkal felvonuló kézdiszéki lovasok bevonulásával kezdődött, majd az ünneplőket Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere köszöntötte.
Szombat délelőtt nyílt meg a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Czell Kálmán gyűjtő Tányérsapkák világa című egyéni kiállítása.
Tegnap délben a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban megnyílt a március 15-e előtt tisztelgő ünnepi képzőművészeti kiállítás – ez a huszonnyolcadik kiadása.
Vaszi Levente népdalénekes 2014-ben elnyerte a Fölszállott a páva tehetségkutató műsor közönségdíját, azonban a siker meglovaglása helyett szülőfalujában, Kósteleken folytatta tanári pályáját és családot alapított. A rendkívül szerény férfival a jelenről és a tervekről beszélgettünk.
Pénteken a kézdivásárhelyi Báró Wesselényi Miklós Városi Könyvtárban dr. Turóczi Ildikó tartott vetített képes előadást Női szerepek a törzsi Kamerunban címmel.
Csütörtökön a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában, a 14. Vigadó Akadémia keretében mutatták be a kézdivásárhelyi születésű, jelenleg Magyarországon élő Baka Dorottya (P. T. Soredo) A sebész ágya című pszicho-thrillerét.
Hétfőn zajlott a kézdivásárhelyi Vigadó nagytermében az alsó tagozatosok számára kiírt Vidám versek versmondó versenyének megyei szakasza.
Áfát törölne Dragnea Nulla ÁFÁ-t vezetne be a szociális célra használt lakásokra, illetve az ilyen céllal történő ingatlanok építésére, a mezőgazdasági szolgáltatásokra, a sajtóban tör...
A néphagyomány szerint Zsuzsanna napja (február 19.) elviszi a havat, zöldellni kezd a fű, és megszólalnak a pacsirták, jelezve a tavasz közeledtét, de ha a pacsirtát alacsonyan látjuk repülni, tovább tart még a tél.
Tizenkilenc csapat nevezett be a február 24–26. között megszervezendő 12. Bálványosfürdői Nemzetközi Disznótoros Fesztiválra, amelyet idén a megyei önkormányzat fenntartásában működő Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület, valamint a Bálványos Sport-, Kulturális és Turisztikai Egyesület és az Országos Faluturizmus Szövetség (ANTREC) égisze alatt rendeznek meg.
Az elmúlt napokban a kézdivásárhelyi kertészet munkatársai városszerte metszették a díszfákat. A részletekről az illetékeseket kérdeztük.
Bajnokok jönnek Szentgyörgyre A döntős szereplésért száll harcba a sepsiszentgyörgyi Electrica férficsapata szombaton az asztalitenisz Szuperliga elődöntőjében. A Kocsis Balázs, Moldov...
Gazdagyűlés Gidófalván Hagyományos év eleji gazdagyűlésre hívta össze ma 11 órára a község gazdáit Berde József gidófalvi polgármester. Mintegy 100 főt várnak az időszerű gondokat kibe...
Csütörtök este a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában nagyszámú érdeklődő előtt nyitották meg Könczey Elemér grafikus Deadline / Határidő című karikatúra-kiállítását.
No, Czegő „uram”, ilyen mélyre csak a legnyomorultabbak vagy a leggerinctelenebbek süllyednek. De ha nem bizonyítja a most nyilvánosságra hozott állítását perdöntő módon, könyörtelenül...
Tavaly a kézdivásárhelyi szociális lakások bérlői felháborodással vették tudomásul, hogy épületilletéket kell fizetniük. Időközben változás történt, a részletekről a helyi adó- és illetékirodában érdeklődtünk.
Hétfőn kezdődött és ma ér véget a bálványosi Grand Hotelben a Kovászna Megye Tanácsa keretében működő sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskola, illetve a Grand Hotel Bálványos által rendezett pincér- és recepciósképzés. A részletekről tegnap sajtótájékoztatón számoltak be a szervezők.
Zhenya Ohanyan EVS-önkéntes lassan egy éve tartózkodik Kézdivásárhelyen. Az e hónap végén esedékes hazautazása előtt örményországi népszokásokról, illetve nemzeti ételekről beszélgettünk vele.
Szombaton a kézdisárfalvi római katolikus kápolnában Bartos Károly helyi plébános Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máté György (Jeges) emlékére celebrált megemlékező gyászmisét Szabó Ottó és Balázs Barna kezdeményezésére.
Ma még látogatható a budapesti MÜPA Zászlóterében Sánta István Csaba zenészportréiból összeállított, Jazzonance című kiállítása. A sepsiszentgyörgyi születésű fotóművészt szakmáról, álmokról, kalandokról kérdeztük. A teljes interjú a 2017-es Székely Kalendárium tavaszi–nyári kiadásában olvasható.
Tegnap futótűzként terjedt a szomorú hír a világhálón: szerda este, életének 87. évében hirtelen elhunyt Kosztándi Jenő kézdivásárhelyi festőművész. A céhes városbeliek egy nagyszerű emberrel és művésszel lettek szegényebbek.