Hirmondo
Számítanak a segítségükre

Számítanak a segítségükre

Hosszú szünet után Barót Város Polgármesteri Hivatala ismét találkozót tartott a település vállalkozóival, melyen Benedek-Huszár János polgármester ismertette a mandátuma alatt elért eredményeit, illetve a további célkitűzéseit, valamint azt kérte a vállalkozóktól, támogassák munkáját, jöjjenek ötletekkel az irányban, hogy mit kellene a városvezetésnek tennie Barót fejlődése érdekében.

Szelektíven gyűjtő Barót

Szelektíven gyűjtő Barót

Barót Város Polgármesteri Hivatalának közleménye szerint 2020-ban 3,5%-kal nőtt a városból összegyűjtött hulladék mennyisége 2019-hez képest, a szelektíven gyűjtött hulladék aránya viszont 1%-kal csökkent. 2021-ben már változtak az arányok: az előző évhez képest a szemét összmennyisége 11,43%-kal nőtt ugyan, de a szelektíven gyűjtött szemét aránya is megháromszorozódott, 6,61%-ról 20,30%-ra.

A bodosi Verőfény

A bodosi Verőfény

A Baróthoz tartozó Bodos számos falurésze ősi elnevezésű. Ilyen például a Gecsedomb, Völgyalja, Sárospatak vagy a Csihányos. A helybéliek vagy a Bodosba látogatók a Szakosmart felől érkeznek a faluba, amely tulajdonképpen egy völgykatlan. Ezt érzékelteti a falu neve is: Bódos, Bujdos. A falu legnaposabb oldala azonban a Verőfény, mely a település központi tájékán húzódik. Gyakran tehenek, olykor őzek legelnek rajta, többnyire napos.

Bölön: pont egy sikeres év végére

Bölön: pont egy sikeres év végére

Bölönben a mandátumát december 17-én éppen egy éve átvevő Ferencz Zoltán alpolgármesterrel beszélgettünk, aki október vége óta egy táblabírósági ítélet nyomán (a négyszer újraválasztott Sikó Imre polgármestert felfüggesztették tisztségéből) a községvezetői teendőket is ellátja. Olyan megvalósításokról számolt most be, melyek Bölönt méltán emelik ki a falvainkra ereszkedő decemberi szürkeségből.

Segítsünk a tűzkárosultaknak!

Segítsünk a tűzkárosultaknak!

Mint lapunkban is beszámoltunk róla, november 6-án, szombaton este tűz pusztított Nagyajtán a 84-es házszám alatt, Szőcs Árpád asztalosműhelyében. A gyors közbeavatkozásnak köszönhetően, bár a tűz igen heves lefolyású volt, a műhely mellett levő családi házat szerencsére nem érte kár. Az asztalosműhely azonban, a benne levő gépekkel együtt, teljesen tönkrement: így nemcsak a Szőcs család maradt megélhetés nélkül, hanem az itt dolgozó további öt alkalmazott családja is.

A Víz utca és mások

A Víz utca és mások

A múlt héten, csütörtökön és pénteken két tanácsülést is tartottak Baróton számos napirendi ponttal, és a város fejlődése szempontjából igencsak fontos határozattervezetekkel, melyeket a tanácsosok kérdés nélkül elfogadtak, igaz, a második tanácsülésen Zsombori Csaba és Bán István független tanácsosok nem voltak jelen.
Böjte Ferenc

Az első tanácsülés, mint ismeretes, hangos lett az önkormányzat telekcserés határozattervezete miatt, melyet végül nem fogadtak el, vissza se tértek rá pénteken, viszont a tanácsosok emellett egyetértettek számos olyan tervezettel, ami beruházásokat érint, s amelyekre pályázna a baróti hivatal a Helyi Fejlesztések Országos Programjának harmadik szakasza, avagy a megyei tanács segítségével.
Benedek-Huszár János polgármester ismertette, hogy az Anghel Saligny néven elhíresült fejlesztési program a Baróthoz hasonló városok számára legfeljebb 7 millió lejes pályázati összeget szabott meg, így választani kell, melyik projekttel jelentkeznek. Ő az utcák modernizálását javasolta.
Így a Víz utca teljes, 2,8 kilométeres szakaszának felújítására, illetve más, kisebb utcák – a Petőfi, a Gyöngyvirág, a Keserű Mózes, a Baróti Szabó Dávid, a Kisboldogasszony utcák, a József Attila utca egy része, illetve kisebb bekötőszakaszok a Szabadság téren – modernizálására pályáznának. Hogy beférjenek a hétmilliós keretbe, ebből a „csomagból” ki kellett hagyni a bodosi bekötőút és Felsőrákost a Technika teleppel összekötő út modernizálását, melyeknek korszerűsítése eredetileg szintén szerepelt a tervekben. A tanácsosok elfogadták, hogy a város 430 ezer lejjel járuljon hozzá az egyébként így 7,3 millió összköltségvetésű beruházáshoz.
Bár, mint azt maga a polgármester is elismerte, kevés reális esélye van annak, hogy más pályázatokat is finanszírozzanak a Saligny-programban, ám ha mégis, arra az esetre elfogadták, hogy Barót 410 ezer lejes önrésszel járuljon hozza a felsőrákosi szennyvízhálózat kiépítéséhez, továbbá 372 ezer lejjel Bibarcfalva és Bodos közös szennyvízhálózatának kiépítéséhez és 461 ezer lejjel Barót vízellátó-, szennyvíz- és esővíz-elvezető hálózatának kiterjesztéséhez, mely összességében 8,1 kilométeres utcaszakaszt érint. Ez összesen 1.243.000 lej önrészt jelent a három pályázathoz.
Továbbmenve, a köpeci kultúrotthon renoválására megyei segítségre apellálna Barót, Kovászna Megye Tanácsa ugyanis évi rendszerességgel kiír olyan pályázatokat, melyek által a hasonló beruházások finanszírozhatók. Ezekhez 50%-os önrész szükséges. Ily módon renoválnák a köpeci iskolát is, és vásárolnának interaktív táblákat a baróti Gaál Mózes Általános Iskolának, valamint szereznének támogatást a tanórák utáni iskolai program finanszírozására.
A városatyák azt is megszavazták, hogy a megnövekedett építőanyag-árak miatt kiegészítsék már zajló vagy elfogadott beruházások költségvetését: így a Millennium park és a buszmegállói ANL tömbház körüli park helyreállítására további 783 ezer lejt, a vajgyári híd és a Dózsa tér közötti útszakasz rehabilitálására további 81.000 lejt, a Rózsa úti járdák, parkolók, sétányok helyreállítására további 50 ezer lejt szavaztak meg. <

Összefejeltek Baróton

Összefejeltek Baróton

Úgy tűnik, a baróti tanácsban véget ért az előzetes megállapodásokon alapuló, a közjó érdekében történő egyöntetű tanácshatározatok elfogadásának békés időszaka, hiszen a csütörtöki tanácsülés 11. napirendi pontjánál szinte véget nem érő, steril vita bontakozott ki arról, hogy a város elcseréljen-e egy, a város tulajdonában levő telket egy másikkal, ami magánszemélyek tulajdonában van, és amin a városi kórház járóbeteg-szárnyának fejlesztését kívánná megvalósítani az önkormányzat.