Turisztikai iroda nyílt Baróton
A már régóta megálmodott baróti turisztikai iroda, mely a Diákdombon kapott helyet, tegnap végre megnyitotta ajtaját.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A már régóta megálmodott baróti turisztikai iroda, mely a Diákdombon kapott helyet, tegnap végre megnyitotta ajtaját.
Bardoc községben három évvel ezelőtt fogtak neki annak a víztisztító állomás építésének, mely a szándék szerint meg kellene tisztítsa, elsősorban színében, a község vezetékes vízellátását biztosító Kormos-patak vizét.
Az új baróti református templom felszentelésének 15. évfordulója alkalmából tartottak vasárnap hálaadó, ünnepi istentiszteletet Baróton.
A járvány miatt egy év kihagyás után második alkalommal szervezték meg szombaton Felsőrákos határában a Rika-vár kupa elnevezésű íjászversenyt, amely az Erdély legrangosabb íjászversenyének tartott Erdély Kupa versenysorozat része, és annak ötödik fordulóját képezte.
Ezelőtt öt évvel, 2016-ban örömmel adtuk hírül, hogy Bölönben magyarországi és erdélyi fiatalok önkéntes munkával felújították a falu határában található Büdösfürdőt és környékét. A kalákában felépített népi feredőt a napokban ismeretlenek megrongálták.
Múlt héten, július elsejétől július 4-ig tartott az a kovácstábor, melyet az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány szervezett Olaszteleken, Nagy György helybéli kovácsmester műhelyében, az olaszteleki Daniel-kastély támogatásával, mely a részt vevő hét fiatalnak a szállását biztosította.
„Az új iskolánál zajló építkezési munkálatok 38%-os arányban el vannak számolva. Várjuk az utolsó kifizetést, ami valószínűleg ebben a hónapban megtörténik” – számolt be Benedek-Huszár János, Barót polgármestere a városban zajló egyik legfontosabb beruházásról.
Soros ülést tartott pénteken Barót tanácsa, amelyen költségvetést módosítottak, övezeti rendezési tervet hagytak jóvá, és a városatyák rábólintottak arra is, hogy Barót csatlakozzon a Csomád–Bálványos Közösségek Közötti Turizmusfejlesztési Társuláshoz.
A nyolcadikosok képességvizsgájának kedden közzétett eredményei szerint Baróton, a Gaál Mózes Általános Iskolában a 46 vizsgázó tanulóból (egy nem jelent meg a vizsgákon) mindössze egyetlenegynek sikerült kilencesen felüli médiát elérnie, és akadt egy nyolcason felüli média is.
Sikeres koncertet tartott vasárnap délután a miklósvári katolikus templomban a baróti Kájoni Consort régizene együttes, melyet hosszabb szünet után végre ismét hallhatott az erdővidéki közönség.
Vasárnap véndiák-találkozót tartottak a baróti Vegyes Középiskolát az 1955–56-os tanévben végzett tanulók. Mint mondták, ők voltak a második évfolyam, akik elvégezték a középiskolát, és érettségiztek Baróton kereken 65 évvel ezelőtt.
A múlt heti, nagybaconi gazdagyűlésen Benedek Huszár János baróti polgármester a baróti és a hozzá tartozó falvak gazdálkodóinak érdekében emelt szót.
Csütörtökön mintegy három órán át vitatták, elemezték a gazdák problémáit Nagybaconban, azon a gazdagyűlésen, melyen részt vett Barabási Antal Szabolcs mezőgazdasági államtitkár, Könczei Csaba és Gál Károly parlamenti képviselők és Kozma Béla Kovászna megyei mezőgazdasági igazgató, mellettük természetesen gazdák, pályázati szaktanácsadók, közbirtokossági elnökök, illetve helyi polgármesterek és más meghívottak is.
Az 54 éves, baróti Péter Csaba 1999-ben egy szerencsétlen munkabaleset köve tkeztében megsérült, és derékon alul teljesen lebénult. Azóta nyolc különböző helyen lakott, sok-sok hányódásban és megpróbáltatásban volt része, jelenleg Barót egyik bányagarzonának második emeletén lakik, szerény körülmények között.
Közírók álláspontja, véleménye sportesemények kapcsán.
Vasárnap a nagy esőzések következtében Erdővidéken is kiléptek medrükből a kisebb patakok, vízfolyások. Jelentősebb kár Magyarhermányban keletkezett, ahol tulajdonképpen egy vízelvezető árok öntötte el a helyi, A kategóriás műemlék épületnek nyilvánított református templomot.
A baróti önkormányzat által Felsőrákoson tartott falugyűlésen Rácz Gábor helyi vállalkozó tette fel a kérdést: úgy tudja, van lehetőség most gázvezeték lefektetésére pályázni, a baróti önkormányzat fog-e élni a lehetőséggel?
A Baróton és a hozzá tartozó településeken megszervezett falugyűlések nyár eleji sorozata szerdán utolsó állomásához, Felsőrákoshoz érkezett.
A baróti polgármester által kezdeményezett falugyűlések sorozata kedden Köpecbányán és Köpecen folytatódott. Köpecbányán majdhogynem csodaszámba ment a találkozó.
Mint mindenütt máshol, Bölönben is tönkremennek időnként a mezei utak, csakhogy itt, mint azt a község polgármestere, Sikó Imre elújságolta, létezik még közösségérdekű összefogás, aminek köszönhetően rendbe is tudják tenni azokat.
Baróton és a hozzá tartozó falvakban folytatódott a lakossági fórumok sorozata. Bibarcfalván Benedek Huszár János polgármester vázolta az önkormányzat soron következő legfontosabb beruházásait, megemlítve a kisebb munkákat is.
Úgy tűnik, eredményes volt a Baróti Szabó Dávid Líceum idei, kilencedik osztályosokat toborzó kampánya, legalábbis ezt a következtetést lehet leszűrni az erdővidéki általános iskolák igazgatóinak elmondásaiból.
Lejárt a horgásztilalom, június 7-től már lehet horgászni a síkvizeken, így az erdővidéki patakokon, tavakon és holtárkokban is.
Szép, megható ünnepség keretében tartott nyílt napot csütörtökön Bodosban a Diakónia Keresztyén Alapítvány. A Budai Emília Közösségi Házban sorra került rendezvényre a bodosi nőszövetség terített asztallal, süteményekkel, virágokkal várta a meghívottakat, közöttük a Diakónia idősgondozó szolgálata által ellátott személyeket, valamint baróti és nagybaconi önkormányzati vezetőket is.
Bodos, Miklósvár után Baróton is lakossági fórumot tartott a városvezetés. Kedden este a helyi kultúrotthonban Benedek-Huszár János polgármester beszámolt az elmúlt félévben történtekről, és részletezte a következő időszak terveit.
Hétfő délután a miklósvári kultúrotthonban tartott lakossági fórumot Benedek-Huszár János baróti polgármester, aki beszámolt a helyieknek a megválasztása óta eltelt időszak történéseiről, és vázolta a polgármesteri hivatalnak az elkövetkező időszakra vonatkozó miklósvári terveit.
Pontosan egy éve avatták fel Baróton azt a tűzoltóállomást, mely a kórház hátsó udvarán kapott helyet, és melyet a megyei tanács, Barót és további öt erdővidéki község együttes hozzájárulásával építettek, azért, hogy tűz, árvíz vagy más katasztrófa esetén a hivatásos segítők minél hamarabb közbeléphessenek, segíthessenek.
Tamás Sándor megyetanácselnök a baróti tűzoltószertárnál szerdán tartott sajtótájékoztatón kitért az erdővidéki utak állapotára is annak okán, hogy a megye tavaly elkezdett erdővidéki útfelújítási projektjét meglehetősen sokan bírálták.
Szerdán a baróti kultúrotthon nagytermében mutatták be az Előre az Úz völgyében című kötetet, mely tavaly a Háromszék Vármegye Kiadó gondozásában jelent meg, s mely kötetet, mint az a helyszínen is elhangzott, lapunk főszerkesztője, Kocsis Károly szerkesztette másfél éves munka árán.
A gyermeknap alkalmából Baróton a helyi líceum X–XI-es diákjainak nyílt alkalmuk arra, hogy belekóstolhassanak a városvezetés munkájába, mi több, „diáktanácsosokként” határozatokat is javasolhattak és elfogadhattak a város előrehaladása érdekében.
A közelmúltban két szakaszban is újítottak a miklósvári iskola épületén. Az elvégzett munkálatokat a Bethlen Gábor Alapítvány finanszírozta, melyhez a helybéli plébánia nyújtott be pályázatot.
A gyermeknap megünneplésére készülnek Baróton. Ma a városi művelődési háznál szerveznek változatos programokat.
Erdővidék Múzeumának és a Diakónia Keresztyén Alapítványnak a meghívására az alapítvány baróti székhelyén dr. Kiss Gabriella mentálhigiénés szakember, a gyergyószentmiklósi Szent Erzsébet Öregotthon munkatársa tartott előadást a demenciával, illetve az Alzheimer-kórral küzdő idős emberek személyközpontú gondozásának mibenlétéről, problémáiról, a felmerülő gondok lehetséges megoldásairól.
Idén 15 éves lett a baróti székhelyű Tortoma Könyvkiadó- és Könyvkereskedés. A kerek évforduló alkalmából Demeter Lászlóval, a könyvkiadó alapítójával és igazgatójával beszélgettünk.
Ismét az összeomlás szélére került a bodvaji kohó, mint azt nemrég készült felvételein jelezte számunkra a vargyasi Sütő István.
Jól sikerült a Hazajáró Honismereti és Turistaegylet hétvégi, Vargyas-szorosi túrája.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közzétette a 2021–22-es iskolai tanévre vonatkozó beiskolázási tervét a Baróti Szabó Dávid Líceum.
Azok a fiatalok, akik korábban külföldön mezőgazdaságban vagy valamilyen rokon ágazatban (pl. vágóhídon) dolgoztak legalább három hónapot, nem töltötték még be 41. életévüket és most itthon, mezőgazdaságba fektetnének, pályázati lehetőséggel élhetnek.
Szombaton, május 22-én a Hazajáró Egylet és a baróti Elveszett Világ Egyesület honismereti túrára invitálja a természet kedvelőit. Ennek során meglátogatják a Vargyas-szoros fontosabb turisztikai látványosságait, mint amilyen az Ejtőkő, a Csala tornya, a Tatár-kápolna, a Kőcsűr, a Lócsűr, illetve az Almási-barlang.
Nagyon szép székelykaput avattak vasárnap délben, az istentisztelet után Bibarcfalván. A temető bejáratánál díszelgő alkotás Farkas István nagybaconi faragómester munkáját dicséri, aki az avatóünnepségen bemutatta a háromszéki székelykapu jellegzetességeit is.
Egyelőre egy jó darabig nem látogatható a megyénkbeli természetjárók által is jól ismert alsórákosi vulkáni dugó, a környéken ugyanis filmet forgatnak.
Május 11-e világszerte a közlekedési kultúra napja, amikor talán időszerű lenne lassítani, és elgondolkodni azon, vajon a mi közlekedési kultúránk milyen, van-e azon javítanivaló?
Örvendetes, hogy a baróti tanácsüléseken immár egyre több szó esik lakossági gondokról. Ezek, ha megoldás nem is körvonalazódik helyben, legalább a nyilvánosság elé kerülnek, nem pedig szőnyeg alá, mint eddig.
Meg kell szokniuk az embereknek, hogy a parkoló nem a tömbház-ajtótól tíz méterre van, hanem esetleg attól 300 méterre – mondta Benedek-Huszár János baróti polgármester egy, a parkolási gondok kapcsán felmerült kérdésre válaszolva.
A 2019 őszén történt általános felújítás után, Magyarország kormányának, valamint a baróti polgármesteri hivatalnak és nem utolsósorban a munkálatokat végző sepsiszentgyörgyi Zsolen Kft.-nek köszönhetően február, március és részben április folyamán ismét újult egyet a baróti Cimbora Óvoda épülete.
Bonyodalmak támadtak a Baróton tavaly átadott, a megyével és az erdővidéki önkormányzatokkal kalákában épített hivatásos tűzoltóállomás körül.
A múlt héten, Barót költségvetésének tárgyalásakor a város volt és jelenlegi polgármestere, Lázár-Kiss Barna András és Benedek-Huszár János szóváltásba keveredtek bizonyos beruházásokat, illetve egy örökölt tartozást illetően.
Baróton hosszú idő után úgy tűnik, a romos épületek helyzete körül is mozdulni látszik valami, legalábbis ezt tapasztalhatta az, aki járt a napokban a város alsó felében, ahol bontani kezdték a benzinkúttal szembeni, régóta romokban heverő egykori IFET-épületet.
Baróton holnap fogadják el a költségvetést, miközben Vargyason az már megtörtént. Imets Lajos polgármestertől érdeklődve megtudtuk, az idei büdzsé nagyját három fő munkálatra, illetve tervre különítették el.