Majális
Szabadtéri mulatságnak, illetve népünnepélynek fogjuk fel a majálist, ilyennek örökítette meg 1873-ban készült festményén Szinyei Merse Pál, mintegy kétszáz éve maga a szó is ilyen ért...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Szabadtéri mulatságnak, illetve népünnepélynek fogjuk fel a majálist, ilyennek örökítette meg 1873-ban készült festményén Szinyei Merse Pál, mintegy kétszáz éve maga a szó is ilyen ért...
Ismerjük jól a verekedős székely legény esetét, aki a vicc szerint menteni akarván magát, a vallatáskor a hatóság előtt azt mondotta, hogy a „dolog” azzal kezdődött, hogy a koma, azaz a másik visszaütött. Világos hát, hogy az odaütéssel vagy odavágással kezdődik mindig is két fél között a „meccs”, s majd csak erre az akcióra következhet a visszaütés vagy visszavágás.
Tegnap-tegnapelőtt még azt mondogattuk, ha képtelennél képtelenebb, a valóságtól elrugaszkodó történésekről, eseményekről, jelenségekről adtak hírt az újságok, hogy a papír sok mindent...
Végső soron a költészetnek, hogy kiteljesedjen a maga törvényei szerint, ki kell válnia az életből, hogy aztán adott helyzetben része lehessen életünknek, hogy egy legyen az élettel. V...
Az csak természetes, hogy nincs olyan nap, amikor nem érzed közelségét, jelenlétét annak, ki életed egyik meghatározója volt. Lehet, éppen ezért nehéz beszélni Róla mint harmadik szemé...
Bizonyára nem túl gyakori pillanat, mikor egy írói, teremtett világ és a valóságos, a mindennapi úgy talál egymásra, hogy már-már azt érezni, a fikcióból fejlik ki és „lép elő” a valóságos.
A jövő hónapban esedékes Székely Tudományos Kongresszus közeledtével alkalmasnak tartom a pillanatot, hogy emlékeztessek az első Székely Kongresszusra, az 1902-ben Tusnádon megtartottr...
A 65 évvel ezelőtt, 1952. március 13-án született Boér Géza folyamatosan készítette látleleteit a veszélyeztetett egyéni és közösségi létről, aztán arról a folyamatról, amely az erdélyi magyarság beolvasztását célozta, illetve kultúrájának elsorvasztását, valamint egy olyan társadalomról, amelyet leginkább a szabadság hiányával lehetne jellemezni.
Ha csak a 19. századi reformkorig és polgárosodásig tekintünk vissza, láthatjuk, számtalan visszahangos vita zajlott a magyar nyilvánosságban, kivéve a huszadik századi teljhatalmú ren...
Végtelenül gazdag a magyar költészet. Talán éppen emiatt felemelő, de szinte kivitelezhetetlen feladat elkészíteni panteonját, a legkiválóbbaknak szentelt díszes csarnokát. S ugyancsak nagy felelősség és kihívás az arra érdemes kiválóságok nevesítése és portréik megalkotása…
Legutóbb egy kiváló karikatúrakiállítás megnyitóján fogalmazódott meg újra bennem, hogy a székely még a tréfát is komolyan veszi. Persze nemcsak a kiállított művek szemlélése indította el bennem ezt a gondolatot, hanem az is, amikor a megnyitón fellépő, mondjam azt, a komoly tréfához való jogunkért kiálló fiatal székely humoristát hallgattam a kézdivásárhelyi Vigadó Galériában…
Minapi jegyzetemben, a Szókincs – gondolatkincs címűben úgy fogalmaztam, hogy kincs a szó, s hogy érzékeltessek is valamit ennek a kijelentésnek a súlyából, a tartalmából, éspedig azt, hogy tényleg gazdaggá tehetik a beszélőt a szavak, elősoroltam a tíz legszebb magyar szót.
Jó lenne ismerni valamelyes mértékben az általunk örökölt nyelvnek az „életrajzát”! Honnan származnak anyanyelvünk szavai, milyen pályát futottak be, milyen célok szolgálatában álltak?...
Két legenda is őrzi az 1083-ban László király kérésére szentté avatott Gellért vértanúpüspök emlékét. Egyik a 11–12. századból való, a másik a 14.-ből, és mindkettő megörökíti a velencei származású püspök életének egy epizódját, magában foglal egy olyan részt, amely egy különleges élményét adja elő, azt, amely a korabeli magyarok élő szóbeli költészetére vet fényt.
A szükségletek, valamint a társadalmi szokások és törvények úgy alakítják életünket, hogy nem mindig adódik lehetőség megismerni a másikban az embert. Lehet, hogy csak a mesterembert v...
Nagy hiba, hogy nem tanítják meg az oktatásban dolgozókat arra, hogy valójában mi is a butaság, miben fejezhető ki, mi a mértékegysége, ki a buta, holott általában ők osztogatják a ráj...
Köd ülte meg Háromszéken a völgyeket, a patakok és folyók menti lapályokat az elmúlt év utolsó napján. Természetesnek tekinthető ez a jelenség, s az amúgy is korai sötétedéssel együtt jól ráhangolt a születés rejtélyére, egy új esztendő közeledtére, amely – mint minden ismeretlen – várakozást, örömet és félelmet-szorongást egyaránt képes kelteni az emberben.
A hétévszázados magyar lírát méltán emlegetik nagynak és jelentősnek. Nemkülönben a magyar műfordítás-irodalmat, éspedig annak tulajdoníthatóan, hogy a legjobb íróink szólaltatták meg magyarul a világirodalom nagyjait, mondjuk Shakespeare-től Tolsztojig.