Veszélyesnek nyilvánították a medveürüléket
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal 40 ezer lejre bírságolta azt a csíkszentmártoni (Hargita megye) céget, amely húskonzervekhez hasonló csomagolású medveürüléket „dobott” piacra.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Kovászna Megyei Fogyasztóvédelmi Hivatal 40 ezer lejre bírságolta azt a csíkszentmártoni (Hargita megye) céget, amely húskonzervekhez hasonló csomagolású medveürüléket „dobott” piacra.
A hat erdélyi megyét (Kovászna, Hargita, Maros, Brassó, Szeben, Fehér) átfogó Központi Fejlesztési Régió pályázatai révén juthat 3,5 millió lejes támogatáshoz Sepsiszentgyörgy önkormányzata. A pénzt négy tömbház hőszigetelésére, illetve a munkálatok költségeinek kiegészítésére fordítják.
A sepsiszentgyörgyi Művész (Arta) Filmszínház elérte a fennállásának kétszázezredik látogatóját. A szám statisztikai jellegű, az eladott belépőjegyekre vonatkozik, és azt is külön-külön jegyzi, ha némelyek többszörös mozilátogatók.
Cristiano Bergodi vezetőedző a gsp.ro hírportálnak derűlátóan, és ugyanakkor nagy elszántságot sugalló hangnemben nyilatkozott a Sepsi OSK esélyeiről a romániai 1. Liga (Superliga) fel...
A sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház ügyeletesei négyszáz személyt vettek nyilvántartásba a karácsonyi ünnepek időszakában, a különféle panaszokkal érkezett vagy beszállított páciensek közül 150 kiskorú.
A Kovászna Megyei Katasztrófaelhárítási Felügyelőség célgépjármű-állománya új, korszerű, nagy teljesítményű tűzoltókocsival gyarapodott. Az intézmény a Viziune 2020 (szemlélet, látásmód) elnevezésű országos infrastruktúra-fejlesztési program keretében kiírt pályázat által jutott hozzá a vadonatúj tűzoltóautóhoz.
A karácsonyi ünnepek időszakában a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti ügyosztályának szolgálatosai több mint 200 bírságról készítettek jegyzőkönyvet, ebből 36 esetben gyorshajtás, illetve a megengedett sebesség túllépése volt a gépjárművezetők vétsége, szabálysértése.
A gsp.ro hírportálon ez ideig 14 elemzést közöltek ismert romániai futballklubok stadionjairól, a listán tizenegy élvonalbeli és három 2. ligás csapat szerepel. Hét alapvető szempont alapján osztályozták 0-lától 10-ig a stadionokat, a Sepsi OSK Aréna az elsők között került bemutatásra, és jó jegyeinek köszönhetően az előkelő második helyen áll!
A jövő nyári üzembe helyezésére váró brassói–vidombáki nemzetközi repülőtér egyik elkülönített részén karácsony előtt felavatták az új mentőhelikopter-állomást. A SMURD orvosi rohammentő-szolgálat telephelye elsősorban Brassó, Kovászna, Szeben megyéket fogja kiszolgálni minden olyan sürgősségi esetben, amikor helikopter alkalmazása indokolt (balesetek sérültjeinek, életveszélyben lévő betegeknek a szállítására, vagy hegyi, hegyvidéki mentésekre stb.).
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) illetékes ügyosztályai és partnereik az elmúlt őszön hirdették meg a Grassroots-kupa idei kiírását gyermekek és ifjak számára. A Grassroots foci-népszerűsítő nemzetközi mozgalom amatőröknek szól, főleg olyanoknak, akik – életkortól függetlenül! – már nem vagy még nem élsportolók, illetve nem is leigazolt játékosok.
A romániai Országos Falusi, Környezetbarát és Kulturális Turizmus Szövetségnek (ANTREC) hivatalosan 29 háromszéki panzió a tagja. Daragus Attila, ismert vendéglátó vállalkozó, az említett szövetség Kovászna megyei alelnöke azt mondta, két héttel az év vége előtt a háromszéki panzióknak csak 65 százaléka, azaz kétharmada volt lefoglalva szilveszteri mulatságokra, óév végi, újév eleji kikapcsolódásra.
A 2022–2023-as időszak komoly áttörést jelenthet a sepsiszentgyörgyi roma közösségek életminőségének javítását, derűsebb jövőképük felcsillanását tekintve. A városban három olyan létesítmény épül-készül, amelyek a roma családok, illetve a köztük szintén szegénységben élő más nemzetiségűek társadalmi beilleszkedési esélyeinek a növelését fogja szolgálni.
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa a hét eleji rendkívüli munkaülésén elfogadta egy 100 millió lejes (körülbelül 20 millió eurós) bankhitel felvételéhez szükséges határozattervezetet és dokumentációt. Az összeget 12 fő fejlesztési és felújítási beruházásra szánják.
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa rendkívüli munkaülésen elfogadta a megvalósíthatósági tanulmányt arra a fejlesztési tervezetre, amelyben többszintes parkoló is szerepel.
A sepsiszentgyörgyi székhelyű Sepsi Helyi Akciócsoport Egyesület (a sajtóban néhol GAL Sepsi) vezetői sajtótájékoztatón számoltak be a város peremén fekvő Őrkőn tervezett és beindult átalakításokról.
A Kovászna Megyei Nyugdíjpénztár is igyekszik tájékoztatni a háromszéki érintetteket a 2023. január 1-jétől esedékes változásokról, amelyek sok háztartást érintenek.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Országos jellegű fejlesztési tervek és pályázatok részeként Sepsiszentgyörgy hét épületére kerülhetnek napelemek a közeljövőben.
Az év mindegyik napjára érvényes, de legfőképpen a decemberi-januári hónapokban időszerű intelmeket fogalmaz meg a Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság. A visszatérő ismétlések teljességgel indokoltak!
A közvita szakaszában van, és ténylegesen vitákat gerjeszt az egészségügy-minisztériumi javaslat, hogy a közkórházak, klinikák orvosai az állami költségvetésből fizetett programjuk mellett a munkaadójuk égisze alatt magánrendeléseket is vállaljanak.
A Vidombák község területén lévő, de hivatalosan Brassói Nemzetközi Repülőtér elnevezést viselő reptér digitális légi méretezését és a jövő nyári beiktatás után létfontosságúvá váló övezettérképezés első szakaszát végzik a szakértők ma reggel 8,30 órától kezdődően.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A Kovászna Megyei Környezetőrség által novemberben Háromszék területén kiszabott pénzbírságok összege meghaladta az 55 ezer lejt, ez több mint kétszerese az októberi 25 ezer lejes összegnek.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Sepsiszentgyörgyi gyermekek és ifjak számára fogalmazott meg felhívást a Máltai Szeretetszolgálat városi szervezete. Idén is azt szeretnék, ha az óvodások, valamint az 1–12. osztályos tanulók összehangoltan, iskolai osztályonként gyűjtenének ajándékokat szegénységben, szerény anyagi körülmények között élő kiskorúaknak.
Pert indítana a román állam ellen az általuk elszenvedett sérelmek miatt a korábban terrorizmus vádjával elítélt kézdivásárhelyi Beke István és Szőcs Zoltán. Bár a bíróság első nekifutásra elutasította keresetüket, a két kézdivásárhelyi férfi a fellebbezést fontolgatja.
A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) ismét szurkolói szavazóversennyel szeretné megkeresni, megtalálni az Év gólját. Olyan gólok szerepelnek a jelöltlistán, amelyeket valamelyik román női, leány, férfi, fiú válogatott játékosai lőttek az ellenfelek kapujába. A szavazók körében labdákat és román válogatott mezeket sorsolnak ki. A 16-os listán magyar nevet is találunk.
A Kovászna Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Igazgatóság felügyelői a következő négy-öt hét folyamán az évi átlagnál sokkal gyakrabban ellenőrzik a járműforgalmi utakon az élő vagy fogyasztásra már leölt állatok szállítását. A cél az, hogy a betegségek terjedését akadályozzák, illetve a fertőzött állatok húsának emberi fogyasztását megelőzzék. A törvénytelen állatszállításért, hús-szállításért kiszabható pénzbírság összege magánszemélyek esetében elérheti a 2400–3600 lejt, jogi személyek (cégek, társaságok stb.) esetében pedig 12 ezer lejtől 24 ezer lejig terjedhet – kockáztatni nem érdemes!
A romániai korosztályos labdarúgó-bajnokságokban több mint három hónapos szünet következik, a pontvadászat 2023 márciusának második felében folytatódik. Bemutatjuk a Sepsi OSK fiú csapatainak helyzetét az őszi szakasz után.
Pénteken délután háromnegyed hét körül rétyi tűzesethez riasztották a tűzoltókat. A Kovászna Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség közleménye szerint a sepsiszentgyörgyi hivatásos és a helyi önkéntes tűzoltóknak két óra alatt sikerült megfékezniük a lángokat, de így is jelentős kár keletkezett.
A Kovászna Megyei Erdészeti Igazgatóság közölte, hogy a tavalyi novemberi-decemberi időszakhoz hasonlóan, a háromszéki állami erdőkből idén sem termelnek ki karácsonyfának való fenyőket.
Mint már közöltük, a hagyományos szokásrendhez viszonyítva idén rendkívüli időszakban került sor a női kézilabda Európa-bajnokságra. Az ok a katari labdarúgó világbajnokság, amelynek időszaka úgyszintén szokatlan, de ez más téma.
A Sepsi OSK élvonalbeli csapatát már csak közvetlen módon érintő szabálymódosításra kényszerült a Román Labdarúgó-szövetség.
Kovászna megyei történések, események pár mondatban.
A brassói Kastel Egyesület az utóbbi nyolc hónapban körülbelül 20 ezer lejt gyűjtött egy kisfiúnak és családjának.
Dr. Lucia Seres, a Kovászna Megyei Családorvosok Szövetségének az elnöke a sajtónak nyilatkozva elmondta, hónapok óta Háromszéken és Románia-szerte is gyógyszerhiánnyal küszködnek a patikák, az őszi-téli influenzajárvány idejére például nehezen lehet hozzájutni bizonyos antibiotikumokhoz, szirupokhoz, hiány van a krónikus betegek számára kellő gyógyszerekből, készítményekből.
A Sepsi OSK korosztályos labdarúgócsapatai első helyen állnak az U16-os és U17-es Elit Liga alsóházi rájátszásának Nyugati csoportjában, ez is jól érzékelteti, hogy több szerencsével és – talán – jobb összpontosítással felsőházba juthattak volna.
A Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság éberségre kéri a lakosságot, mert – közlésük szerint – az utóbbi időszakban több olyan esetről értesültek, hogy ismeretlen személyek a „surranó tolvajok” módszerével próbáltak bejutni telkes házakba vagy tömbházlakásokba.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A sepsiszentgyörgyi Junior Business Club (JBC) Egyesület idén négy kategóriában díjazza a gazdasági tevékenységben kiemelkedő eredményeket elérő fiatal (35 éven aluli életkorú) háromszéki vállalkozókat. Pályázatokat várnak, elfogadnak november 29-ig.
Sok háromszéki számára ismerős lehet Nicolae-Ciprian Vrânceanu (NCV) neve, annál is inkább, mivel Sepsiszentgyörgyön végezte a középiskolát, és szintén ebben a városban foglalt el fontos tisztségeket az elmúlt évtizedekben. Csaknem két évtizedig a Romtelecom Kovászna Megyei részlegének műszaki igazgatója volt, emellett a Demokrata-Liberális Párt (PDL) megyei első alelnöki tisztségét is betöltötte egy ideig. Politikai, köztisztviselői és magánemberi pályája szutykos mellékvágányra futott.
Sepsiszentgyörgyön, a Bánki Donát utca 5. szám alatt lévő gyógyszertárba minden hét csütörtöki napján be lehet vinni a lejárt szavatosságú gyógyszereket, tablettákat, készítményeket.
Mától vasárnapig zajlik a tizenötödik Bálványosi Disznótoros Fesztivál. Helyszín a Torja községhez tartozó Bálványosfürdő Vár panziója (vendéglátói komplexuma).
Háromszék négy városából (Sepsiszentgyörgy, Kézdivásárhely, Kovászna, Barót) összesen 220 egészségügyi alkalmazott fordult bírósághoz – a szakszervezetek segítségével –, és csaknem ötven százalékuk alapfokon pert nyert a bérezésükkel kapcsolatosan. A többi ügy tárgyalása folyamatban van.
Sepsiszentgyörgy Helyi Tanácsa megszavazta azt a határozatot, hogy a városi önkormányzat hivatalos panaszlevéllel forduljon az Európai Labdarúgó-szövetséghez (UEFA). A folyamodvány indítéka az, hogy a Sepsi OSK – Petrolul Ploieşti (2–0) bajnoki mérkőzés előtt, alatt, után a Kárpátokon túli vendégcsapat szurkolói fajgyűlölő, idegengyűlölő, magyargyűlölő szavakkal, kiabálásokkal sértegették a házigazdákat.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetéhez tartozó Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezésére 1988 óta minden május 31. dohányzásmentes világnap. Erdélyben és Romániában is szerveznek ilyen jellegű országos napot minden november harmadik csütörtökén, ide kapcsolódó rendezvényekkel, a dohánynak, nikotinnak egészségkárosító hatását tudatosító előadásokkal, felhívásokkal.
A Sepsi OSK U18-as korosztályú labdarúgócsapata az Ifjúsági Liga felsőházi rájátszásának második fordulójában, hazai pályán 0–0-ás döntetlenre játszott az Universitatea Craiova ellen, így nem sikerült megelőznie olténiai riválisát és harmadik helyen maradt.
A 2022–2023-as élvonalbeli labdarúgó-bajnokság mérkőzés-naptára rendhagyó módon alakul, és nemcsak Romániában. A FIFA kérésére a tagországok jelentős hányadában részlegesen vagy teljesen szünetel a nemzeti bajnokság a katari világbajnokság csoportküzdelmeinek idejére, vagy a vb teljes időszakára. A FIFA kérésére az UEFA is áldását adta.
A honi és külhoni sportvilág történései, eseményei pár mondatban.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.