Hirmondo
Amerikából is látszunk már

Amerikából is látszunk már

Miután már több ízben utaztatták körbe a megyében román utazási blogok szerzőit és bukaresti újság­írókat, hogy azok hírét vigyék Háromszéknek, most külföld felé nyitott Kovászna megye tanácsa. Számos európai országból, de Amerikából is érkeztek bloggerek egyheti itt tartózkodásra, ők pénteken a miklósvári Kálnoky-kastélyban számoltak be élményeikről. Meghívóik egy új, háromnyelvű turisztikai applikációt is bemutattak.

Nem rossz, sőt, kitűnő!

Nem rossz, sőt, kitűnő!

Rossz a viszonyítási alap, mikor a Kovászna megyei érettségi eredmények alapján (67,61%-os átmenési arány) az országos rangsorban egy nem túl jelentős, valahol középen elhelyezkedő helyet osztottak ki nekünk – véli Kiss Imre főtanfelügyelő (képünkön), aki a statisztikák elemzésével bizonyítja igazát. Az iskolakezdés zűrzavarain túl a tegnapi évnyitó sajtótájékoztatón több más téma mellett ez is szóba került.

Újragondolták és folytatják

Újragondolták és folytatják

A Maybe 3. után 5 évvel, Újragondolás címen újabb csoportos kiállítással jelentkeznek azok a képzőművészek, akik 2002-ben az első Maybe-n mutatkoztak be a Gyárfás Jenő Képtárban. Közülük kerültek ki azok is, akiknek alkotó-szervező tevékenysége révén kiforrott a kortárs művészet méltó kiállítóterének szánt Magma, ahol pénteken este az első erdélyi képregény szerzői is bemutatták a Fantomatika első lapszámát.

Figyeljenek rájuk!

Figyeljenek rájuk!

Tizenkét belga kerékpáros több mint ezer kilométert biciklizik le a napokban, hogy felhívja a figyelmet az idősgondozás fölöttébb szükséges voltára, különösen a vidéki településeken. Múlt hét csütörtökén Ozsdolán, a polgármesteri hivatalnál fogadták őket a helyi Caritas munkatársai, akik pár kilométerre csatlakoztak is hozzájuk, majd másnap Kézdivásárhelyen, a Community Network (TON) Alapítvány képviselőivel együtt közös sajtótájékoztatót tartottak.

Régi járgányok, új sztorik

Régi járgányok, új sztorik

Régi motorkerékpárok és veterán autók szenvedélyes gyűjtői szombaton az érdeklődőknek is bemutatták kincseiket. A múlt évi, az illyefalvi úton található klubházban megtartott kiállításon is szép számmal voltak érdeklődők, de annál is nagyobb látogatottságra áhítoztak a büszke tulajdonosok. Mintegy 60 jármű sorakozott a Szimpla előtt a Flagellum Dei MC és a Cruisers Romania szervezésében, a programot ezúttal is koncertekkel egészítették ki.

Az utolsó vonatra szálltak

Az utolsó vonatra szálltak

Az Országos Vidékfejlesztési Program (PNDL2) második kiírásából 7 millió eurót nyert 5 letett pályázata által Uzon község. De az Országos Vidékfejlesztési Ügynökség gyulafehérvári központú 7-es régiójától is 4 millió 312 ezer eurót fizetnek a községbeli munkálatokra, az Országos Befektetési Társaságtól nyert 414 ezer euró már csak hab a tortán. A milliók kapcsán beszélgettünk Ráduly István polgármesterrel.

Ismét jó célért tekernek

Ismét jó célért tekernek

Szeptember elsején megismétli az eddigiekben is szép sikereket elért adománygyűjtő akcióját a Háromszéki Közösségi Alapítvány. A Tekerj velünk egy jó célért! akció ezúttal szentgyörgyi kutyafuttatók kialakításáért történik. A szervezők úgy gondolják, ezek nemcsak a négylábúak gazdáinak, hanem minden városlakónak hasznára válnak. A tegnapi sajtótájékoztatón a részleteket is megtudhattuk.