A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Jósok, jövendőmondók az emberi világban mindig is voltak. Amit azonban Arany János végzett 33 éves korában – krisztusi kor –, 1850-ben, az már több a víziónál, a látnoki jelzésnél. Elk...
Nem foszthat meg semmi és senki meggyőződésemtől, hogy ma is van vénséges vén és serdülő fiatal, aki Petőfit a könnyek mögött rebegő lélekkel olvassa. Garázdák és hatalmak, hatalmasok ...
Igazi ünnepet terítettek szét ebben a zűrzavaros jelenben Magyarországon; olyan ünnepét a magyar népköltészetnek, néptáncnak, mely hozza az egykori hétköznapokban vívódó dédjeink dalait, táncait is. Ez a Fölszállott a páva verseny, melyen részt vehetnek a trianonos szomszéd államok magyar néprészei is. (Nem cinikusan, hanem igazságként most is, tényként mondom, hogy a trianonos nemzetfertőzést máig nem gyógyulták ki a „szomszédos baráti országok” megélhetési politikusai…)
Ábel napja van, erőtlen január. Még annyi fagy sincs, hogy a leendő lombok fáiból a kártevők eltakarodnának. Erős volt a fagy mindig, amikor fohászkodtunk, kitakaródzva a pokrócok közül. A mi mindennapi kenyerünket… A falvédőn ott a napi ima mindenütt: Hol hit, ott szeretet, hol szeretet, ott béke…
Semmilyen szögből nézve nem szabályos ez a május. Éghasadás van; a nap nyugtának nagyobb a kelete. Kacsint az ég, és síkfutásba kergeti a féllábú baktert is. – Nem is tudja, hogy jövök...
Nem akarjuk, nem is tudnánk kisajátítani mi, magyarok a karácsonyt követő aprószentek ünnepét (dec. 28.), hiszen nem is olyan messze, az „egykor”-ban, s talán néhol még ma is emlékezne...
Ha fölcineg arcomig ölemben a pici gyermek azzal, honnan is hull a hó Tata, azt mondom neki: a kis Jézus bölcsőjéből a párnát, a takarót most rázzák ki az angyalok. Ha már hazudni nem szabad. Valóságossá válik ezzel a teremtés meg a természet történése. Ha felnőtt kérdezi, azt mondom ezen a hajnalon, hogy az éjszakai álmom így ereszkedik alá, belepve a magam s a földi mindenség valóságát.
Úgy tűnik, mintha egy-egy figyelmes cinke vezetgetné repdesve a vendégeket házról házra. A sok cinke helybéli, ismernek mindenkit. Hogy most mennyire szívesen teszik ezt a feladatukat is, ember nem tudhatja. Haldoklik az öreg tanár. Aggódik minden áldott lélek érette.
Jósok, jövendőmondók az emberi világban mindig is voltak. Amit azonban Arany János végzett 33 éves korában – krisztusi kor –, 1850-ben, az már több a víziónál, a látnoki jelzésnél. Elképedve, valóságos ijedelemben olvasom most újra Gondolatok a béke-congressus felől (1850.) című elégiáját. Gondolati líra? Itt a líra csak segít, hogy a gondolat elárassza a lelket. A rá jellemző verstani gondosság a magyar nemzettől az emberi faj önpusztító gyűlölködésének magasságáig – inkább síri mélységéig – világítja a sorscsapásoknak nevezett fajpusztítást.
Szólal mélán, panaszosan, majd föltüzeli magát a megszokott nacionalista fokra Ioan Cismaș romániai román újságíró. Kimondottan határozott alanya, tárgya nincs az írásnak, míg bele nem...
Milyen kevésbe kerül a halhatatlanság! Szinte hihetetlen az az áhítat, mely egy katedrát jó pénzért átitat, hogy soha el ne feledjük azt, aki azon ül. A Wesley János (Johann) Evangélik...
Három oldalról is hegyektől védett a falu. Itt semmi sem lehet omlatag, hiszen a tetőkről nézvést egyetlen kemény ökölnek tűnik, mely véd embert, állatot. Tán még az eget is védi, s el...
Szólni se, elszállni se akartam a minapi román ünnepből. Az igaz, hogy ennek az ünnepnek évek óta tart az előestéje, hónapok óta dübörögnek a lapjaik –, szóval volt részem benne. Most is csak nyugton megvárván, míg lemossák a gyalázatot magukról. Mert tiszta kézzel és tiszta képpel nem lehet elművelni a sok gyalázatot, amit ránk kentek. Az Új Jobboldal nevű szervezetük elvadultan ordította Háromszéken, Sepsiszentgyörgyön is többek között, hogy akarják a régi határokat!
Ernő, akár egy házasságfelügyelő, kérdezte először, hol, hogyan ismerkedtünk. – Azt is elmondjam, miért? És hogy melyikünk az óriási égitest és ki a bolygó?
Jönnek tolongva a hívatlan, kéretlen prókátorok meg agitátorok. Bizony, fogadott és busásan megfizetett léleknyomorítók mindnyájan, lejárt vagy ma is érvényes megbízó leveleiket lobogtatva. Pokolian mágikus történés ez Európa, az egykori, a tegnapelőtti Európa életében.
Most, hogy olvasom Lazăr Lădariu román újságíró fájdalmas jaját, valami sejtelmes önvád suhan át rajtam: hiszen mi ezeken az oldalakon már többször is idéztük Őt, elfogultak vagyunk ir...
Két igazságos, egyetemesen ünnepelt uralom árasztja el a világunkat évente: a május és a tél. Kinek van bundája, kinek nincs, otthona és meleg takarója, kenyere és meleg vize hajnali m...
Érdekes dolog, érdekes. Tudod, hogy közeledsz a városhoz, valamelyikhez a három közül, amelyeket meg kell keresned a mai munkanapon. Az is érdekes, hogy a kicsi asszony minden alkalomm...
A szabadságnak becézett életállapotot szerintem a fiatalok élik meg leginkább, 1989 óta. Mondom ezt a szabadság szó negatív értelmében is. Sok hitványság belefér, olyasmi is, amit még a tágra hígított, rendetlen törvényhalmaz is megbámul. Amit azonban minap este negyed nyolc órakor láttam s bámultam a gyönyörű parkban, korai őszi sötétben, az megdöbbentett amúgy isten igazában. Talán azért, mert ritkán járok este.
Legkönnyebb lenne azt mondanom, hogy engem már nem lep meg semmi. És miért nem mondom? Azért, mert mindig a nehezebbet választottam. Meglepett viszont és örömmel, hogy fölhúzzák városu...
Miért ne mondanánk példabeszédet is? Van mit és kitől tanulnunk a magunk és a mások a történelméből. És az is általános igazság – azaz nem csak magyar –, hogy okos ember mások kárán ta...
Ha megkérdezné valaki, hogy annyi magyar ünnep között mikor lesz csángók napja, mondjuk csak nyugodtan, hiszen ezt maguk a csángók sem igénylik. Ők magyaroknak tartják magukat, mi is a...
Tudtam, hogy jönni fog a Katalónia–Székelyföld társítás a román politikai sajtóban. Minden hihető és hihetetlen elképzelhető minálunk. A katalán népszavazás és a függetlenség kimondása...
A mennyben lakó Mindenható sosem kérdez, nincs bíráskodás az ő részéről sem itt, sem amott. Itt még azt is meg lehet beszélnem, hogy van vagy nincs egy jó szavam. Mármint a románokról,...
Villámpostán érkezett az interjú, Bartis Attila íróval készítette Lavinia Bălulescu, megjelent az Adevărul (Igazság) c. román lapban idén, október legelején. Most távol maradok Bartis A vég című regényétől, attól is, mennyi abban az emlék, önéletrajzi beállítás és a többi. Annál közelebb lépek az igazsághoz, emlékezvén a szerző édesapjára, Bartis Ferenc költőre, újságíróra.
Hírmondó is voltam, s vagyok, amióta írok. Ennél fontosabb már csak az lehet, hogy mit írok, mit írunk. Igazat vagy igazat? A többi szerintem nem érdekes. És ne feledkezzem meg azokról...
Látom az ókori görögök táncát 2500 év távolából, porzik az Olimposz-hegytetőn a boldog Élet fergetege. Az isteneik mosolyognak és koccintanak valahol a holtak lelkére. Nem tudjuk követ...
A reformációt kezdettől (16. század eleje) főként egyházi eseménysornak tekintették. Most, fél évezred után tisztelettel emlékeznek főként a reformátor vallások, az evangélikusok, refo...
Akik odalettek, azok után dobhatunk kenyeret, kalácsot, kavicsot – immár föl nem vesznek semmit. Jó szavakkal könnyíthetőnek véljük azt a hantot, melyet magukra szedtek védelemként. Ma...
Igen nehéz számunkra elképzelni egy olyan ország-világot, ahol szakadatlan azt éljük és hal(l)juk, hogy ama, eme világnak a haladásához, illetve meg-megroggyanásához semmi közünk, kise...
Őrizkedem az összevetésektől, ki mennyit élt s mire ment. Lennének szebbnél szebb ötvözetek, aztán mind haszontalanok. Még azt is nehéz számon tartani, kinek mennyi hasznát vette a közösség, az anya meg a gyermekei.
Nem az eső, hanem az áhítat, ami mindent átitat október 23-án, el március 15-ig. Politikailag dermesztő emlékezés a forradalomra, a szabadság egykori, akkori közelére. Az áhítat velünk marad, hiszen felejthetetlen élményben volt részünk. Beszédek, szavalat, diákénekkar; és akkor az esőben fölhangzik a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus kórus döbbenetes ajándéka. Giuseppe Verdi (1813–1901) Nabucco című operájából a világhírű gyújtópont, A rabszolgák kórusa!
Sok sajátos vonása van a magyar népnek, akár a többi európainak. A magyarok 1956 októberében, novemberében, a forradalom idején, de még évtizedeken át máig sem értik, a nagyhatalmak miért nem voltak képesek szót emelni a Szovjetunió igájában vergődő magyar forradalom idején – az emberi jogok meggyalázása ellen. Igen, ott volt a szuezi válság, legkönnyebb volt azzal magyarázni a hallgatást, hadd vergődjék vérben a magyar egymaga, aztán majd kiderül, mi lesz.
Én most a hátrányos helyzetről szólok, ám az előtt az életem második felét meghatározó román szólást idézem, a szekuritáte megyei főnökének szájából hallottam. Amikor megkérdeztem, mi ...
Vallásháborúkról sokat írtak a történészek, többet, mint amennyi fohász szállott égre felebarátainkért. Ezért is fogadjuk kétséggel a „keresztény Európa” emlegetését óránként. Az ázsia...
Azt tartja a mondás, hogy Csebres felett még a vihar se áll meg, ha félre verik a harangot, a villám is, meg a medvék is elkerülik a falut. – Sokat mondanak a népek. – A vén Incze Báli...
Mindenki hallhatta, olvashatta a sajtótechnika jóvoltából, mit jelent ma – még ma is – Romániában egy bukaresti meg egy székelyföldi labdarúgócsapat találkozója. Őrjöngő szurkolók felbukkannak ugyan egy-egy nagyvároson belüli találkozón is, ám ami október 1-jén Brassóban megtörténhetett, az sem egyedi, nem egyszeri, nem az első eset.
Elindulok a piacra, mint aki döntő csatába, igaz, hogy itt nem lehet határozott léptekkel haladni, sok a vevő. Itt van Szent Mihály napja, valamivel jeleznem kellene, ha másnak nem, hát nemzetiségi elfogultság nélkül, hogy vagyok ám én is, fejet hajtok otthon. A reformáción is eltűnődtem, hihetetlen, mekkora hozadéka volt ötszáz év óta.
Bizonyos, hogy százmilliónyian néztük rendre-szerre az eget. Felhőt találtunk rajta, mert kikönyörögtük epedve. Hiszen víz nélkül élnünk nem lehet. Szomjaztunk így is eleget.
Kapom a provokatív meg a tehetetlenségből csodálkoztatásba csapó kérdéseket egy kávé, egy pohár bor mellett. Az, hogy nekem válaszolnom kell, valószínű a hivatásomból eredeztethető. Az író nem híreszteli magáról, hogy mindent tud, legalábbis az, aki komolyan veszi hivatását és a maga meglévő tudását. De valami válaszfélét csak adni kell az embereknek, nem is beszélve a magyarázatról. Mi miért történhet meg, és szükségszerűen úgy történhet-e, ahogy látjuk a történelemben?
Úgy hiszem, s azért is mondom. Minden nép történelmében vannak pontok, tények, melyekhez hozzátenni s azokból elvenni nem lehet. Renghet a föld, kivetheti magából a tízezer esztendős f...
Órákon át lapoztam meg olvastam a könyvét, szinte mindent tudtam a szerzőről. Mégis többször is föl-fölrebbent bennem a szánalom: szegény Lajos. Két évvel halála után megjelent könyve ...
Nem mondom, hogy Marius Pascan marosvásárhelyi képviselő netán a saját vackát gyalázza. Ugyanis az a helyzet, hogy Marosvásárhely lakossága 1910-ben összesen 25 517 főt tett ki, ebből ...
Minálunk tavasztól télig csak úgy potyognak az ünnepek. Most nem magamba fordulok ezzel az irodalmi évfordulóval, hiszen én még nem írtam akkor, amikor a könyv összeállt nagy politikai vajúdások közepette. 1967-et írtunk akkor, ragyogott a VITORLA-ÉNEK nevű antológia. Egek. Huszonnyolc erdélyi, magyar s fiatal költő.
Jókora szatyorral mentem ki a piacra szokásom szerint. Zöldség bőven, gyümölcsből alma, szőlő meg körte. Kicsi unokám kérdezte minap, hogy a dinnye gyümölcs-e, és ha gyümölcs, akkor a világon a legnagyobb. Azt mondja a város népe, nem igaz ám, hogy a Regát, a román ó-királyság tartja el Székelyföldet, hiszen Brassóból hozzák föl ide, s adják el a románok nekünk kétszeres áron a zöldséget.
Csak találgatom, mi lesz, mi minden lehet Spanyolországban, az onnét kiszabadulva függetlenülni akaró Barcelonában. Nem kísértem az Istent képzelgéseimmel. Nekünk és más elnyomorított népeknek csak a riadozás, majd az azt követő rettenet maradt.
Ronda, vén boszorkány fogalmazhatta meg az alapigazságnak nem nevezhető mondást, hogy legszebb öröm a káröröm. Na, belőlem ez az öröm is hiányzik, ahányszor csak eszembe jut, hogy Ukra...
Megállok a járdán, mert megállítanak. Tapadunk kerítéshez, házfalhoz, nehogy elüssenek a járdán a megvadultan száguldó kerékpározók. – Ez a szabadság, uram, hogy már szabad itt mindent...
Magán a jó tanárnőn, tanár úron kívül ki lehetne a megmondhatója, mit érez ő a katedrán, amikor bejelenti: Tamási Áron (1897–1966) íróról tanulunk most. Könyvtárnyi könyvet írtak Tamás...
Nem szisszenhetünk minden kis szilánkhoz, így igaz. Ám amikor lavinaként zuhan ránk föntről – inkább lentről – a bántás, a megalázás az egyre terebélyesedő szegénységben, föl kell vennünk a koszos kesztyűt. Nem, nem a kihívás, a párbaj zaklat álmomban is, hanem a mód, ahogyan sorsunkat összehazudják a hatalomban.