Újraindultak a buszjáratok Erdővidék és Sepsiszentgyörgy között
A buszjáratokat viszonylag gyorsan sikerült pótolnia a megyei önkormányzatnak, az időpontokat még helyesbítik a jövőben.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A buszjáratokat viszonylag gyorsan sikerült pótolnia a megyei önkormányzatnak, az időpontokat még helyesbítik a jövőben.
Több mint egymillió lejjel kevesebb áll rendelkezésre a helyi költségvetések kiegyensúlyozására idén – derült ki Kovászna Megye Tanácsának keddi ülésén.
Tapasztalatcserére, beszélgetésre és szellemi feltöltődésre ad lehetőséget a mellrákkal érintetteknek a Kovászna Megyei Vöröskereszt támogatócsoportja, amely immár nyolc éve segít a betegek lelki gyógyulásában.
A rendszeres szemételhordás ellenére ismét felbecsülhetetlen mennyiségű háztartási és építkezési hulladék gyülemlett fel a Nagybacont átszelő Barót-patak medrében.
Hat pályázatra nyert támogatást az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) keretéből Vargyas község, amelyből öt projekt kivitelezésére már idén sor kerülhet.
Közös ünnepre és megemlékezésre hívja az erdélyieket a Magyar-Turán Alapítvány, immáron harmadik alkalommal.
A sűrű havazás és szél sem tántorította el a fogyatékkal élő kirándulókat a jókedvtől és az önfeledt szánkózástól a sepsiszentgyörgyi Írisz ház januári táborában.
Hivatalában fogadta csütörtökön a napok óta tüntető háromszéki gazdák képviselőit Ráduly István, Kovászna megye prefektusa – tájékoztat a megyei kormányhivatal közösségi oldalán.
Gazdag műsorral várják az érdeklődőket a tavaly felújított sepsiszentgyörgyi múzeumba a magyar kultúra napján. Január 22-én 18 órától a Háromszék kultúrájáért díj átadására és egy különleges kiállításmegnyitóra is sor kerül, sőt, tárlatvezetésen is részt lehet majd venni.
Az elmúlt három év legsikeresebb magyar rendezésű filmjei kerülnek vetítésre január 18. és 25. között a sepsiszentgyörgyi Művész Moziban.
Majdnem teljesen leállt a forgalom a Csernátont és Kézdivásárhelyt összekötő 11-es országúton a háromszéki gazdák szerdai, spontán tüntetésének köszönhetően.
Újraütemezték a tavaly novemberre tervezett Best of Sepsi gálát, amelyen azokat a városlakókat ünneplik, akik odaadással végzik munkájukat és kedvességgel, figyelemmel fordulnak a helyi közösséghez.
A sepsiszentgyörgyön és kézdivásárhelyen született gyerekekből összesen 17 kislányt neveztek el Annának és 16 kisfiút kereszteltek Bencének a szülei a tavalyi évben.
Kisebbségvédelemről, szélsőségekről, agrárpolitikáról is szó esett a csütörtök esti kibeszélőn, amelyen Vincze Loránt európai parlamenti képviselőhöz intézhetett kérdéseket a sepsiszentgyörgyi közönség.
Több mint 700, lemorzsolódással veszélyeztetett tanuló és 120 speciális nevelést igénylő iskolás vett részt a Norvég alapból finanszírozott hároméves programban, amely során általános iskolás diákok beilleszkedését és oktatásban való részvételét ösztönözték.
Esküt tett az idei év első ülésén Nagy József, a Kovászna megyei önkormányzat egykori alelnöke. Az RMDSZ színeit képviselő újdonsült tanácsos 2012 és 2016 között volt korábban a vezetőség tagja.
Mostantól vadonatúj, modern röntgengép szolgálja a városi és környékbeli páciensek javát a baróti kórházban.
Többen lennének szakácssegédek, mint szakácsok, és többen dolgoznának kereskedelemben, mint ahányan takarítanának – derül ki a Kovászna Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség közleményéből.
Az eddigieknél némileg kevesebb rendezvénnyel, de annál több egyéni fejlődést ösztönző programmal várja a kikapcsolódni és tanulni vágyó sepsiszentgyörgyi fiatal nőket a városi önkormányzat ifjúsági irodája idén.
Anyagi támogatásban részesülhetnek azok az alap-, mester-, illetve doktori képzésben résztvevők, akik még nem töltötték be a 35. életévüket, és államvizsga dolgozatukon vagy disszertációjukon dolgoznak a folyó tanévben.
Január 12-ig lehet jelentkezni a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Magyar Művészeti Központ által meghirdetett képzőművészeti pályázatra, amelyre romániai magyar középiskolás diákok alkotásait várják.
A fémgerendák már a helyükön vannak, már csak egy betonréteg szükséges ahhoz, hogy a községen áthaladó autósok a póthíd helyett az újon kelhessenek át.
Az újesztendő beköszöntével a városi önkormányzatok anyakönyvi irodái is összesítették az elmúlt évben regisztrált születéseket, elhalálozásokat és házasságkötéseket.
A karácsonyi és szilveszteri fogások után, az újév kezdetével sokan tesznek fogadalmat: legtöbben a testsúlycsökkenésre vállalkoznának, méghozzá a lehető leggyorsabban.
Egy szerencsétlen mozdulat következtében 50 métert zuhant az Egyes-kő egyik kiugró sziklapereméről egy 31 éves sepsiszentgyörgyi férfi, aki az esés következtében többszörös, végzetes sérülést szenvedett december 28-án késő délután.
Érkezését ugyan nem az év első napjára időzítette, Barót város idei első babája szerdán mégis megérkezett, épen és egészségesen. Vékony Ádám január 3-án reggel jött világra a városi kórházban.
Január második napján, éjfél után nem sokkal jött világra Sepsiszentgyörgy első babája a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban.
A szépmezői ipari park növeléséhez szükséges területbővítésről is szavaztak a sepsiszentgyörgyi képviselők idei utolsó ülésükön.
Sokan eleve a félelem forrását szüntetnék meg, mások inkább a tulajdonos elővigyázatosságát hangsúlyozzák, de még így is sok kutya és macska menekül el otthonról szilveszter éjjelén.
Jövőre az Amerikai Egyesült Államokba utazhat a sepsiszentgyörgyi Gyermekek Palotája és a Love To Dance Egyesület húsztagú társulata.
Nehéz, mégis sikeres esztendő zárul Kovászna megye prefektusa szerint, aki szerdai sajtótájékoztatóján idézte fel az elmúlt tizenkét hónap történéseit.
Tizenötödik alkalommal díjazták Sepsiszentgyörgyön a kiemelkedő eredményeket elért tizenkettedikes diákokat.
A kormány állami alkalmazottakra vonatkozó költségcsökkentő intézkedései következtében hat megyei érdekeltségű közintézmény és közszolgálat szervezeti felépítésén, tisztségjegyzékén, valamint működési szabályzatán változtattak a háromszéki képviselők az év utolsó megyeitanács-ülésén.
A valódinál is sziporkázóbb képzeletbeli karácsonyfát díszített idén a tizenegy éves Lucaci Szende, aki kétoldali ideghártya-daganat következtében közel két évvel ezelőtt teljesen elveszítette látását.
Modernkori köntösben hozza vissza a kilencvenes évek füstös rockzenéjét a harminc éve megalakult sepsiszentgyörgyi Semaphore, amelynek tagjai többször búcsúztak már a közönségtől ugyan, de sosem örökre. A tavalyi SepsiBook óta az együttes újjáéledt, a harmincadik születésnapjukat látványos koncerttel ünneplik meg december 23-án a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban.
Az év kórháza, valamint az Orvosi szolgáltatások minősége és betegbiztonság kategóriákban gyűjtött be két újabb oklevelet a Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház. A legjobb romániai egészségügyi projekteket december 15-én, pénteken díjazták a Bukarestben rendezett Romanian Healthcare Awards 2023-as díjátadóján.
Ahhoz, hogy az ember valamit jól tudjon csinálni, érdekelnie, szeretnie kell azt – vallja Bartha József tégla- és cserépvető, aki nagyapjától és édesapjától tanulta el a mesterség csínját-bínját, beleszületett a szakmába.
Játékos medvebocsot kapott lencsevégre Péter Levente természetjáró és fotós, aki a háromszékiek közül elsőként nyerte el a tízéves múlttal rendelkező pályázat nagydíját.
Bár a hivatalos mérésekben, adatsorokban nem tükröződik, a valóságban egyre növekszik a romák száma Székelyföldön is.
Egyeseknek játék, másoknak valóságos szakma a kockaépítés, amelynek nem csak tanító és szórakoztató jellege lehet, hanem valóságos művészetté és kihívássá válhat, ha az ember azt komolyan veszi.
Adománygyűjtő akció keretében szólítja kihívásra a sepsiszentgyörgyi fiatalokat a Máltai Szeretetszolgálat, immáron negyedik alkalommal.
A megszokottnál is nagyobb és díszesebb mézeskalácsfalut sütöttek ki a mikóújfalusi fiatalok, a jellegzetes épületek mellett csordogáló patakot, élettel teli utcákat és egyedülálló tájképet is varázsoltak a település édes hasonmására. A makett újévig tekinthető meg.
Barót város önkormányzatának költségvetés-módosítására kerítettek sort a helyi képviselő-testület hétfői rendkívüli ülésen.
A koronavírus-járvány idején Székelyföldön is jelentősen megfogyatkozott a véradók száma, két évvel a pandémia lecsengése után azonban még mindig nem szánják rá magukat a véradásra annyian, mint azelőtt.
Van egy vörös vonal, amit nem lehet átlépni – jelentette ki Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester, aki szerint bár a román közigazgatási rendszer ezer sebből vérzik, annak átszervezését megfontoltan, a magyar kisebbségre való tekintettel kell végrehajtani, a községek felszámolása nélkül.
Az erdélyi magyar fiatalok gondjairól, munkaerőpiaci helyzetéről, társadalommal kapcsolatos viszonyáról és egyéb, az ifjúság életére kiterjedő problémákról tartott kerekasztal-beszélgetést a Mathias Corvinus Collegium Sepsiszentgyörgyön.
Nehéz döntés elé állították a zsűrit azok a fogyatékkal élő fiatalok, akik valóságos művészeti alkotásokká formálták az égig érő fa mesemotívumát az Írisz ház idei pályázati felhívására.
Összesen 18 kanyarógyanús esetet regisztráltak ebben az évben Kovászna megyében, ebből mindeddig 12 gyermek esetében igazolódott be a megbetegedés.
Jelentősen átalakítja a 3,5 tonnánál súlyosabb járművek behajtását szabályozó rendeleteket a sepsiszentgyörgyi önkormányzat, januártól kezdődően öt utca kivételével városszerte engedélyhez kötik a közlekedést.
A tantárgyversenyeken és sportvetélkedőkön elért teljesítményeikért részesültek pénzjutalomban a sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, valamint a Székely Mikó Kollégium diákjai és tanárai.