Gyarapodó emlékjeleink
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Újra díszbe öltözött a sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola. Néhány héttel ezelőtt vettek búcsút az iskolától a líceumisták, most a szakiskolás végzősökön volt a sor.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
A Dunakanyar szépségéről csak az tud áradozni, aki megfordul Vácon és környékén, fellapozza Móricz Zsigmond élettörténetét, a nagy folyó egyik oldaláról kompon megy át a túloldalra. Ami szemnek ingere, mindent láthat itt… S ha van ideje és lehetősége, megízlelheti azt is, ami a szájnak ingere.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Vajon tényleg vén a diák, aki ballag? Akit éppen most kicsengetnek? Felemelő pillanatokat él át az, aki utolsó lépteit lépi abban az iskolában, ahol négy vagy még több esztendőt töltött, ahol úgymond teletömték fejét mindenféle tudománnyal, s ezután már csak rajta múlik, hogy a fejébe tölcsérrel avagy tölcsér nélkül töltött ismeretekből kiválogassa a számára legmegfelelőbbeket.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás
Nézem a képeket, s közben ízlelgetem a verscímeket. Nehéz, de roppant érdekes feladat elé állították önmagukat az öntevékeny képzőművészek: úgy értelmezni a magyar irodalom kiemelkedő alakját, hogy magát a verset egészen közel vigyék a képet értelmező nézőhöz, valamit felmutatni Adyból, amit talán csak az értő és érző művész tud elénk tárni.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Kevesen tudják, hogy a száz évvel ezelőtti eseményekre való emlékezés nem csupán a gyulafehérvári nagygyűlést eleveníti fel.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Régebbecske történt, de ma is időszerű kérdéseket fogalmaztat meg velem az esemény. Az történt, hogy a Puskás Tivadar Szakközépiskola igazgatója egyszer igen rangos vendégeket hozott: a marosvásárhelyi Tiberius vonósnégyest.
Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Aktuális témájú, könnyed hangvételű, tűrhető terjedelmű elmefuttatás
Először arra gondoltam, hogy valamivel érdekesebb címet keresek ennek az írásnak. Gál Jenőék győzelme – ezt ismételgettem magamban, de aztán megmaradt a jelenlegi, amelyhez akár jelképes értelmet is kapcsolhat az olvasó.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Ez a félig publicisztikai, félig szépirodalmi műfaj a Székely Hírmondó napilapban vert gyökeret.
Ha Kós Károlyról szólunk, már pedig szólanunk kell, akkor mindenképp számunkra az elsődlegesen kiemelendő, vele kapcsolatos mondanivalónk a sepsiszentgyörgyi kötődéseihez fűződik. A születése kerek évfordulója ppropóján megfogalmazott gondolataim elsősorban arra vonatkoznak, hogy mit is jelentett számomra, számunkra kapcsolatba lépni vele, szobrot állítani emlékére, iskolát úgy alapítani, hogy természetes legyen az ő nevének felvétele a tanintézet megnevezésére.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán.
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Közírók álláspontja, véleménye közérdekű kérdések, gondok kapcsán
Tulajdonképpen emlékfákról van szó, olyanokról, amelyeket egy-egy településen gondosan őriznek, óvnak, ritkaságként mutogatnak, de olyanokról is, amelyeket Kis Emese tanárnő „fedezett fel” diákcsapatával, s adta át a helyieknek.
Mindig különleges érzés kerít hatalmába, ha pedagógustól kényszerülünk végső búcsút venni.
Valami ilyen magyarázata lehet annak, hogy közel húsz évvel ezelőtt, pontosabban tizennyolc esztendeje indult útjára a Marosvásárhelyi Rádió magyar adásának igen népszerű zenei műsora.
Akár ezt is adhattam volna címnek: Elfelejtett emberek. S ezek egyike kétségtelenül a költőfejedelem felesége. Gondolom, nem is kellene a költő nevét emlegetni, hisz az emlékezetben önmagától társul ez a név a Petőfi Sándor nevéhez.
Hirtelen nem is tudom megmondani, hogy pontosan kikre is gondoljak a címbe foglalt szóval, de látom a velem szemben ülő arcán a keserűséget, és kevés szóval is meggyőz, hogy itt a spor...
A többiektől kissé lemaradt fiú okozott örömet, nem csupán nekem, de osztálytársainak is. Akár sikernek, győzelemnek is nevezhetném azt az ötven percet, amely alatt ez a felnőtté érő g...
Ilyenkor emlékek idéződnek fel, rossz vagy jó előjelűek, s hogyne mozgatna meg mindaz, ami a magyar forradalom idején történt a mi köreinkben, a diáktársadalom berkeiben! Rádió túl kev...
Megannyi verseny, találkozó, összejövetel, tanácskozás indítéka a mese, a népdal, a ballada, s az az igazság, kifogyhatatlanok az ötletekből azok, akiknek szívügye e nemes népköltési a...