
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Gyerekeiket egyedül nevelőkön igyekszik segíteni Kézdivásárhely önkormányzata. Az egyszülős kártyát még három napig, március 21-ig lehet igényelni.
A Csíkszerdában élő Csiszér Imre nyugdíjas tanító egyedi néprajzi gyűjteményt őriz háromszobás földszinti tömbházlakásában. Egy, a páratlan kincset szemléltető kiállítást a Csíki Mozi kiállítóterében bocsátanak közszemlére március 18-án 18 órakor.
Genereciós médihasználat a tiktokosodó közösségi média korában címmel szervez eladást a Mathias Corvinus Collegium (MCC). Többek között a mesterséges intellegenciáról is szó esik a Kanta Szakképző Központban.
Az eMAG Marketplace-n fellelhető, nők által vezetett cégek egyharmada a határon túlra is kibővítette vállalkozásait, ezáltal ezek nemcsak Romániában, hanem Bulgáriában és Magyarországo...
A kézdialmási közbirtokosság 6029,99 m3 fát kínál eladásra. Az árajánlatokat minden kedden és szerdán lehet letenni, amig a készlet tart, 9–15 óra között a kézdialmási magánerdészetnél...
Idén ismét saját produkcióval tiszteleg az 1848-49-es forradalom és szabadságharc emléke előtt a Vigadó Művelődési Központ. A kézdivásárhelyi és környékbeli közönség évről évre teltházzal értékelte a Vigadóart égisze alatt készülő előadásokat, az alapkoncepció ezúttal is változatlan: helyi fiatalok bevonásával művészi igényű műsort létrehozni.
Időmozaik címmel március 12-én 18 órától a kézdivásárhelyi Vigadó Művelődési Központ dísztermében nyílik meg Darvay Tünde erdélyi képzőművész kiállítása. Sokszor fest szabálytalan alakú falemezekre, amelyeket kedve szerint alakít.
Ezzel a címmel tart előadást március 11-én 17 órától Karkus Ottó Waldorf-pedagógus, a kamaszkor nevelési kihívásainak egyik legtapasztaltabb Waldorf-szemléletű szakértője. Csütörtökön ugyancsak a függőségekről esik szó Kadicsfalván.
Szokatlan művészeti adaptációra várják március 7-én 18 órára a közönséget a kézdivásárhelyi Vigadóba. A Közös út – A vers és a film találkozása című eseményen Simó Franciska rendező Markó Béla költő műveiből készült versfilmjei kerülnek vászonra.
A Vadon Egyesület idén tizedik alkalommal hirdeti meg a nevét idéző megyei rajzpályázatot, amelyre április 17-ig várják a pályaműveket. A versenyen háromszéki óvodások, kisiskolások és V–VIII. osztályos diákok vehetnek részt.
A MI alapmegoldásai megváltoztatják a vásárlási élményt, a fogyasztók változó vásárlási igényeinek megfelelően. Bukarest, 2025. február 27.: A szolgáltatások diverzifikálása és az e-ke...
Célegyenesbe ér az Országos Helyreállítási Tervből (PNRR) finanszírozott, több mint 60 millió lej értékű csatornázási projekt, amelyre a Kovászna megyei Közüzemek Rt. pályázott sikeresen. Az újabb beruházás Kézdivásárhelyt, Ozsdolát és Gelencét érinti.
Kulturális pezsgés várható az elkövetkező napokban Kovásznán. Szerda este kabaré lesz, a későbbiek folyamán filmbemutatón, bábszínházban, néptánc- és operett-előadáson vehet részt a háromszéki fürdőváros közönsége.
Kovászna város önkormányzata megkezdte az előkészületeket megnyert pályázata kivitelezéséhez. Az új tematikus park nyári színpadot, skateparkot, játszóteret és fitneszparkot foglal majd magába.
A kézdialmási közbirtokosság 3909,89 m3 fát kínál eladásra. Az árajánlatokat 2025. március 4-én, 9–14 óra között, valamint március 5-én, 9–14 óra között lehet benyújtani a kézdialmási ...
A Román Színházi Szövetség nyilvánosságra hozta az idei UNITER-díjak jelöltjeit. Közöttük két művész képviseli a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat: Pálffy Tibor és Baumgartner Sándor.
Február 23-án újabb rendkívüli zenei esemény helyszíne lesz a Zabola Estate Luxusistállója. Ezúttal Adrian Nour és a Zamfirescu Trio hívja különleges utazásra a nagyérdeműt.
Jelentős eseményre készül az Erdélyi Múzeum-egyesület (EME) Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztálya. Április 3-a és 5-e között Kovásznán szervezi meg hagyományos, sorban a 33. tudományos ülésszakát.
Kézdivásárhely önkormányzata 2007 óta oszt ki Pro Urbe díjakat, volt olyan év, amikor három személy is megkapta. A városháza felhívása értelmében most újra lehet jelölést tenni az idei kitüntetés célszemélyére.
A faházak egyre népszerűbbek, hiszen természetközeli, költséghatékony és gyorsan felépíthető alternatívát jelentenek a hagyományos téglaházakkal szemben. De mennyibe kerül valójában egy faház megépítése? Cikkünkben bemutatjuk a legfontosabb szempontokat, amelyek befolyásolják a végösszeget.
A kézdialmási Közbirtokosság 4.374,79 m3 fát kínál eladásra. Az árajánlatokat 2025. február 18-án 9–14 óra között, valamint február 19-én 9–14 óra között lehet benyújtani a kézdialmási...
Februárban is műsoron marad a Boeing-Boeing – Leszállás Párizsban című szilveszteri vígjáték, valamint a Lélegezz! című stúdióelőadás és A kolozsvári bíró. Az Udvartér Színház több székelyföldi településen vendégszerepel, de fogad is társulatot.
Több mint másfél évig váratott magára a bölcsőde építése Gelencén, miután az önkormányzat az Országos Beruházási Társaságnál (CNI) pályázott rá. Most azonban átvette már a terepet a kivitelező, és nemsokára hozzá is lát a munkálatokhoz.
A Székelyföld folyóirat 2025/ 2. számában verssel jelentkezik André Ferenc, Bánkövi Dorottya, Farkas Gábor, Fellinger Károly, Méhes Károly, Pintér Lajos és Vermesser Levente. Prózát pu...
A Magyarországon egyedülálló eredményeket elért, 2024 végén a Budapesti Értéktőzsdére sikeresen bevezetett, innovatív megoldásairól ismert digitális bank fokozza üzleti aktivitását Rom...
Az országos járványügyi helyzet súlyosbodása egyre inkább érezteti hatását Háromszéken is. Hétfőtől a kézdivásárhelyi városi kórházban vezettek be látogatási korlátozásokat a légúti fertőzések növekvő száma miatt.
Az eMAG és a HeyBlu, az eMAG csoport banki szolgáltatásokat kínáló cége, felvásárolta az Orange Money-t részvényeinek 100%-os megvásárlásával. A tranzakció az eMAG banki szolgáltatásai...
A kivitelező átadta az Országos Lakásügynökségnek (ANL) a Kovásznán épült új tömbházat. Ez hamarosan átkerül az önkormányzat tulajdonába, és akkor majd bérelhetik is a fiatalok.
Az utóbbi időben egyre több hír jelenik meg a hazai és a világsajtóban egyaránt egy közép-ázsiai országról, Kazahsztánról. A világ 9. legnagyobb területű állama hatalmas kőolaj, földgáz és ásványkincskészletekkel rendelkezik, ezért a nemzetközi piacok és a befektetők számára rendkívül felértékelődött. De nem csak nekik!
Január 30-án meghalt Szurkos András orbaiszéki születésű, Kézdiszéken dolgozó, 1990-ben Magyarországra kivándorolt atyánkfia.
Jövőre lesz ötven éves a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes. A jubileumi évet szeretnék méltóképpen megünnepelni: meghívni mindenkit, aki valamilyen formában kapcsolódott hozzájuk az elmúlt években.
Vajon minden zöldnek tűnő beruházás pozitívan hat egy településre fenntarthatóság szempontjából? Ennek a kérdésnek a megválaszolására nyert többek között uniós pályázatot a kézdivásárhelyi önkormányzat.
Megérte elutazni Bukarestbe a kézdivásárhelyi küldöttségnek, ugyanis úgy tűnik, hogy a Saligny-programmal elnyert pályázati pénzekből hamarosan tényleg elkezdődhetnek a beruházások Kézdivásárhelyen.
Nemcsak üres tervek, hanem leadásra kész pályázatok is vannak a kézdivásárhelyi önkormányzat asztalán. A prioritási listán azonban a kivitelezés alatt álló projektek állnak, ezek állapotáról számolt be az alpolgármester.
Szombaton Korondon rendezték meg a XXIII. Lőrincz Márton emlékversenyt, ahol 5 ország 24 csapatának 275 versenyzője között a Tamás Károly által edzett kézdialmási birkózók is megmérettek.
Az év önkéntese címet 2024-re a zabolai Gál Bíborka érdemelte ki a Zöld Nap Egyesületnél. Összesen 387 órát tevékenykedett tavaly az egyesületnél, ahol jól fejleszthető az angol tudás, mivel számos országból érkező fiatallal vannak kapcsolatban.
A sepsiszentgyörgyi helyi rendőrök a Korrupcióellenes Igazgatóság felkérésére csatlakoztak a Gyere, inkább ne adjunk semmit akcióhoz.
Megkezdte a csomakőrösi fogyasztók csatlakoztatását a szennyvízhálózatra a Közüzemek Rt. A csatlakozás minden háztartásnak kötelező, ugyanakkor ajánlják az ivóvíz bevezetését is.
Idén Kézdivásárhelyen ünnepli a magyar kultúra napját Kovászna Megye Tanácsa és a Kovászna Megyei Művelődési Központ. Ezúttal céhes városban lép fel a Szentegyházi Gyermekfilharmónia.
Rendkívüli előadással ünnepli a magyar kultúra napját a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház. Gajzágó Zsuzsa színésznő Cseh Tamás dalai alapján összeállított estjén vehetnék részt a nagy énekmondó rajongói.
Kedden kezdődött, és csütörtökig tart a nyolcadik osztályos diákok képességfelmérő próbavizsgája. Háromszéken összesen 1935 diák ad számot tudásából, egyelőre nem élesben.
Számos beruházási terv szerepel a Kovászna városi önkormányzat idei listáján. Habár a költségvetés majd még módosítani fog ezeken, Gyerő József polgármester beavatott a célokba.
A magyar kultúra napja a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban sem telik el észrevétlenül. Időszakos kiállítótereiben Gyárfás Jenő (1857–1925) halálának 100. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás január 22-én, szerdán 18 órakor.
Legalábbis ezt célozza a Mathias Corvinus Collegium (MCC) FIT Kaland Tehetségversenye. Erre január végéig háromfős csapatokban jelentkezhetnek negyedik osztályos diákok a Kárpát-medence minden szegletéből.
A Hőseink Ösvényén túracsapat január 18-án a doni áttörés 82 évfordulójára emléktúrát szervezett Dálnok és Torja között.
Szülővé válni sosem egyszerű, még ha sokan úgy is képzeljük el, amikor meghalljuk első babánk szívhangját. A kézdivásárhelyi szakorvosok éppen ezért igyekeznek minden kismamában felmerülő kérdésre válaszolni, a vajúdástól a hozzátáplálásig.
Várják a pedagógusok jelentkezését akkreditált elsősegély oktatásra a Salvatore Egyesületnél. Nemcsak Kovászna megyébe, Erdély más településeire is kiszállnak, ha van rá igény.
CONVOCATOR Se convoacă membrii Adunării Generale Ordinare a Cooperativei agricole Kezdi Lacto Coop în ședință din data de 29.01.2025 ora 11:00 la adresa: Municipiul Târgu Secuiesc, st...
Nemsokára üzembe helyezik az új, digitális hulladéktárolókat Kézdivásárhelyen. Ennek folyamatáról, az átmeneti időszakról tartott sajtótájékoztatót hétfőn Szilveszter Szabolcs alpolgármester és Zonda Balázs, a Gosp-Com Kft. igazgatója.